G. Joó Katalin: Fricska
Lappföldön, a Fül- hegyen, ahol a Mikulás él, már nagy volt a sürgés-forgás. A mikulásfalvi postahivatalban már zsákokban álltak a levelek, arra várva, hogy a Mikulás elolvassa azokat.
Mikulás Apó a kandalló mellett melegedett, teát kortyolgatott, mert fájt a torka. Szorgos kis manók segítettek neki a levelek olvasásában. A rénszarvasok, Rudolf és Üstökös vezetésével edzést tartottak, készülve az előttük álló hosszú útra. Csak egy valaki nem dolgozott, nem segített, hanem azon törte a fejét, milyen tréfát eszeljen ki, mivel bosszantsa fel a Mikulást vagy a manókat. Ő nem volt más, mint Fricska, a krampusz. Előfordult már, hogy összekeverte az országok szerint szétválogatott leveleket, eldugta a manók sapkáját, a Mikulás botját...és sorolhatnám. Most is valami kópéságon törte a fejét.
-Mit tegyek? Mit tegyek? Járkált fel s alá Fricska.
- Megvan! Ez az!- kiáltott fel.
Besettenkedett a szobába, ahol a Mikulás bóbiskolt, és a párologtatóba tüsszentőport kevert. Boldog vigyorral az arcán, kisurrant. A Mikulás arra ébredt, hogy valami facsarja az orrát. Tüsszenteni kezdett.
-Hapci! Hapci!
Csak tüszkölt, csak prüszkölt, nem bírta abbahagyni. Beszaladtak a manók.
-Mi történt? Mi történt?- kérdezte egyszerre Piszke és Pöszke.
-Nem tudom abbahagyni a tüsszentést! Hapci! Öntsétek ki a párologtatóból, ami benne van, mert attól prüsszentek! Hapci, hapci...
Piszke és Pöszke azonnal rájött, hogy csak is Fricska lehetett a tettes.
-Keressük meg!- kiáltotta Piszke.
Hiába bújt el a pincében a kis gézengúz, hamar megtalálták.
-No, te csibész! Már megint mit tettél? - kérdezte Mikulás Apó.
-Ééén...én... semmit! - mondta ártatlan képpel Fricska.
Pöszke hátulról fejbe kólintotta.
-Na jó! Én voltam. De csak meg akartalak tréfálni!
-Mit csináljak, mit csináljak veled? Iskolában kell menned! Épp ideje, hogy te is tanulj, okosodj!
-Iskolábaaaa!Na, azt már nem! Iskola...brrr! A hideg is kiráz tőle!
-Pedig muszáj! Tanulnod kell, hogy ne csak a csalafintaságon járjon az eszed! Így döntöttem és punktum!- mondta Mikulás Apó, ellentmondást nem tűrő hangon.
Eltelt egy hét, két hét...
Fricska szorgalmasan járt iskolába. Egy nap így kérlelte Mikulást:
-Kedves jó Mikulás Apó! Hadd menjek veled! Segíteni szeretnék neked!
-Na jó! Tegyünk egy próbát! Holnap nagyon korán indulok. Az lesz az első feladatod, hogy a rénszarvasokat fogd be a szán elé! Aztán majd meglátom.
Reggel fürgén kipattant az ágyból, befogta a rénszarvasokat. Sőt! Kifényesítette Üstökös és a többiek csengettyűjét is. Mikulás Apó nagyon örült, hogy betartotta az ígéretét. Maga mellé ültette a szánra, és elvitte ajándékot osztani.
Azt a feladatot kapta, hogy azoknak a gyerekeknek, akik olyan csalafinták, kópék, mint ő, tegyen az ajándék mellé egy - egy virgácsot. Ezzel figyelmeztetve őket, hogy bizony, a Mikulás mindenről értesül. Fricska imádta ezt! Persze az is tetszett neki, hogy a gyerekek közt is vannak olyan rosszcsontok, mint ő.
Azóta is szorgalmasan jár Mikulás Apóval, osztogatja a virgácsokat. Talán, ti is találkoztatok már vele.
