Aktuális események

Kérlek, olvasd el a Használati feltételek

Bódai-Soós Judit: Bólintóni esete a Húsvéti nyúllal

Bódai-Soós Judit: Bólintóni esete a Húsvéti nyúllal

– Bólintóni egy igen aprócska lény, aki ott lakik a füled mögötti kispolcon – mondta nagymama Ancsinak, az unokájának, aki éppen akkor vackolódott el ágyában, felkészülve az ebéd utáni szunyókálásra. – Az a feladata, hogy irányítja a fejedet, hogy bólints, amikor bólintanod kell, és megrázd a buksidat, ha nemet kell intened.
– Á, ez butaság, mami! A fejemet én irányítom, és akkor bólintok, amikor csak akarok.
– Ohó! Te csak azt hiszed! Próbálj csak meg úgy bólintani, hogy valójában nem is akarsz!

Titi Hajnalka: Az utolsó ovis nyár

Titi Hajnalka: Az utolsó ovis nyár

Katika nagycsoportos volt, és imádott óvodába járni. Szerette az óvó néniket, a társait, akikkel önfeledten játszottak reggeltől- estig. Úgy gondolta jobb helyet ki sem találhattak volna a gyerekeknek, ennyi játék és szórakozás sehol máshol nincsen! Azonban egyre közeledett az utolsó nap. Máskor örült a nyári vakációnak, de most, hogy soha többé nem jöhet vissza az óvodába, nagyon rosszul érezte magát.
Az iskola valahogy ijesztőnek tűnt. Óvó néni szerint ott nem lesz ennyi játék, és órákon meg sem lehet szólalni, csak ha kérdeznek! Ez nagyon nem tetszett neki. Sosem szerette a szabályokat. Igaz, az óvodában is volt néhány, de azokat könnyű volt betartani.
- Majd azokat is megszokod Kincsem- mondta az anyukája- Mindenki túl esik ezen!

Titi Hajnalka: Leónárdó és az új lakó

Titi Hajnalka: Leónárdó és az új lakó

Élt egyszer egy oroszlán, akit Leónárdónak hívtak. Hihetetlennek tűnhet, de Leónárdó a mókusokkal barátkozott. No nem azért, mert Afrika tele lenne mókusokkal, hanem azért mert ő egy állatkertben élt. S ebben az állatkertben a fákon egy egész mókus család lakott.
Most nyilván megfogalmazódik benned az a kérdés, hogy nem-e volt veszélyes rájuk? Azt kell mondanom, hogy nem, egyáltalán nem. Kapott elég élelmet a gondozóitól, így aztán nem érezte szükségét a vadászatnak. Amúgy is a mókusok nélkül magányosnak érezné magát, hiszen kölyök kora óta ők az egyetlen társasága. Velük volt egy család. Olykor már kezdte magát mókusnak érezni. Néha még úgy is viselkedett…

Titi Hajnalka: Mindenki fája

Titi Hajnalka: Mindenki fája

Egyszer volt, hol nem volt, amott a falu végén, volt egyszer egy fa, amely olyan magasra nőtt, hogy belehetett látni róla az egész környéket. Ezért aztán nagyon népszerű lett az állatok körében: mindenki magának akarta.
Fakopáncs Kornél a legfelső ágat foglalta el, ott kopogtatta a fa törzsét, közben pedig ezt motyogta:

Kovács Barbara: Öcsi az uszodában

Kovács Barbara: Öcsi az uszodában

(Mese és rajz: Kovács Barbara)

- Gyerekek, holnap nagyon jó napunk lesz! - mondta egyik nap az óvó néni, - Uszodába fogunk menni! És ezentúl minden csütörtökön délelőtt úszni fogtok tanulni!
- Hurrá! - kiabálták a gyerekek, aztán mindegyikük egyszerre kezdte mesélni, milyen jó volt nyáron a strandon, meg a Balatonban, meg otthon a kerti kis medencében lubickolni, és, hogy ugye, majd az usziban is ugyanolyan jó lesz. Lacika azt bizonygatta, hogy ő már a fejét is sokszor bedugta a víz alá nyáron, Évi, aki már régebben is járt úszni, azt kezdte mesélni, hogyan kell siklani, egyszóval mindenki örült, és mindenki mondott valamit, csak Öcsi hallgatott, de nagyon. Öcsi ugyanis félt a víztől.

Bódai-Soós Judit: Gólyarobi

Bódai-Soós Judit: Gólyarobi

Azt minden gyerek nagyon jól tudja, hogy a kisbabákat a gólya hozza, de azt már kevesebben tudják, hogy ez a feladat mennyire nehéz és komoly. Nem minden gólya alkalmas rá, hogy csecsemőket szállíthasson. A gólyáknak külön iskolát kell elvégezniük ahhoz, hogy ilyen komoly feladatot bízzanak rájuk.

Galambos Berni: Kéregmanó

Galambos Berni: Kéregmanó

Kéregmanó a Nagy Öreg Tölgyben szundikált. A hőscincért kérte meg, hogy ébressze már fel, ha itt lesz az újabb kéregújítás ideje, mert nagyon szeretett lustálkodni.
Ugye nem is gondoltad, hogy ilyen manók is léteznek!
Akkor én most megsúgom neked, hogy minden fában lakik egy manócska.

Kovács Barbara: Öcsike és a földigiliszta

Kovács Barbara: Öcsike és a földigiliszta

(Mese és rajz: Kovács Barbara)

A bajok akkor kezdődtek, amikor Öcsike talált egy gilisztát. A giliszta lassan araszolgatott a járdán, és nagyon szomorúnak tűnt, ahogy ott egyedül, magányosan igyekezett minden látható cél nélkül valamerre, alig-alig elkerülve a felnőttek sietős lépteit. Kész csoda, hogy eddig még nem lépett rá senki. Öcsike gyorsan felvette, óvatosan a markába zárta, és sietett anya után, aki már éppen megállt, hogy bevárja őt.
- Segíts nekem Öcsike! - mondta anya elindulva. - Nagyon sokat vásároltunk, ez a kiflis zacskó folyton ki akar csúszni a kezemből. Ezt hozd te légy szíves!

Titi Hajnalka: A nagyratarti kakas

Titi Hajnalka: A nagyratarti kakas

Nem messze a dombon túli farmon élt egyszer egy kakaska, aki mindenkinél különbnek tartotta magát. Szebbnek képzelte magát a tyúkoknál, délcegebbnek a libáknál, díszesebb tollazatúnak a kacsáknál, s kifinomultabbnak az embernél! Reggeltől estig kevélyen járt kelt a farm udvarán. Büszkén repült fel a kerítésre, ott aztán pöffeszkedve kukorékolt ha kellett, ha nem:
    • Kukurikúúúú, figyeljetek, Megengedem, hogy egyetek! Kukurikúúú sokadalom, Uralkodom az udvaron!!

Titi Hajnalka: Gyámoltalan sündisznócska

Titi Hajnalka: Gyámoltalan sündisznócska

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi sündisznócska, aki annyira kicsi volt még, hogy óvodába sem járt. De még ha járhatott volna, sem ment volna sehova, hiszen annyira félt kibújni a kis vackából, hogy még a gondolatába is belebetegedett. Félt ugyanis mindentől, ami a kicsi otthonán kívül létezett. Félt a napsütéstől, félt a széltől, a havazástól, de még az esőtől is! Még a jó időben sem mert kimozdulni, attól félt a rossz idő valamikor, amikor jól távolt lesz elkapja és akkor aztán jaj neki!

Aranyosi Ervin: Manó mese

Aranyosi Ervin: Manó mese

(Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)

Erdő mélyén, vén tölgyfában,
földközeli, szép odvában,
kis manócska éldegélt.

Hablaty nevet adták néki,
mert annyit tudott beszélni,
állandóan csak beszélt.

Sás Károly: Téli játékok

Ötödikes voltam. Az a tél is nagyon kemény volt, mint abban a korban majdnem mindig.
December elején “beállt a fagy” - ahogy a régiek mondták és sok hó esett.
Januárban a meglévő hótömeghez még több jött. Annyi, hogy alig győztük lapátolni.
A járdák mellé olyan magasra hányták a havat, hogy a férfiak kucsmájának csak a teteje látszott.
Mosolyogtunk a magas hókupac mögött “sétáló” szőrme kucsmák látványán.
Nekünk gyerekeknek leírhatatlan élményt jelentett futkározni a “járda-kanyonokban”.
Voltak hóviharok. Micsoda formákat épített a porhóból a szél! Még 3-4 métereseket is.

Titi Hajnalka: Csak egyetlen nap

Titi Hajnalka: Csak egyetlen nap

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy kislány, akit Mártának hívtak.
Márta különleges leányka volt, anyukája sokat mesélt neki arról, milyen csodálatos az a világ amelynek részese lehet. Hiszen a látó emberek, csak benne élnek a színekben, nem látják és nem értékelik azt. Ő pedig lelki szemei előtt látta a szivárvány minden egyes árnyalatát. Érintésével még az élettelen tárgyak leheletét is észlelte, hallásával akár egy apró bogár lépteit is képes volt
felfedezni. Érzékei kifinomultak, és bár nem látott mégis színes, csodálatos világban élt.

Titi Hajnalka: A farkas és a négy barát

Titi Hajnalka: A farkas és a négy barát

Messze földön valahol, egy hó lepte erdőségben,
Élt együtt négy igaz barát boldogságban, szeretetben.
Barátságuknak a híre, messze földre is eljutott,
S bizony irigyelték őket, szelíd állatok és vadok.

H. C. Andersen - A kis gyufaárus lány

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.

JOSEF HALTRICH gyüjteményéből - A RÓZSALÁNY

Volt egyszer egy asszony, aki az erdőben lakott. Ez az asszony szánalomból a házába fogadott egy szegény árva fiút, aki eltévedt az erdőben, és úgy gondját viselte, mintha édesanyja lett volna.
Mikor a fiú felnövekedett, egy napon így szólt az asszonyhoz:
- Anyám, nekem el kell mennem, hogy megkeressem a Rózsalányt!

Sás Károly: Ma a kukoricafosztásról mesélek

Ma a kukoricafosztásról mesélek. Ugye milyen furcsa kifejezés már ez nektek?
Van annak a munkának másik neve is: tengerihántás. Ahol én éltem ott kukoricafosztásnak mondták.
Amikor a szüleitekkel utaztok látjátok, hogy a kukoricaföldeken gépek takarítják be a termést.
A kukoricacsövekhez már nem is ér hozzá az ember. Gyerekkoromban nem így volt.

Titi Hajnalka: Bakator

Titi Hajnalka: Bakator

Egyszer volt, hol nem volt, az Ér folyón innen és Jankafalván is túl, volt egyszer egy csodaszép falu, aminek a neve Bihardiószeg. Nagyon boldog emberek éltek itt, hol jólétben, hol szegénységben, de mindig igaznak maradva, és nagyon büszkék voltak településükre, hiszen itt termelték a messze földön is híres aszúborokat. Még magának a kínai császárnak is készítettek megrendelésre az 1870-es években. Nem mindenki ismerhette e csodát, az emberek nagy része csak azt tudta, hogy itt terem a legfinomabb bor, az egész földkerekségen, holott ami igazán finommá tette, maga a csodaszőlő, amit a helyiek egyszerűen csak Bakatornak hívtak. A legöregebbek pedig, hűen őrizték a titkot és vártak, hogy egy napon tovább adhassák az arra érdemeseknek.

Kovács Barbara: Egérfagyi

Kovács Barbara: Egérfagyi

Nagyon meleg volt aznap. Réka, aki már iskolás volt, kitalálta, készítsenek fagylaltot! Panni, a húga, nagy örömmel egyezett bele a dologba. Anya elmondta, mi minden kell hozzá, a két kislány pedig nekilátott. Tejszínt habosítottak, málnát és epret törtek össze egy villával, belekeverték a kemény habbá vert tejszínbe. Kristóf, a legidősebb testvér, a készítésben ugyan nem segédkezett, de időnként belekóstolt a készülő fagyikba, és megállapította, hogy nagyon finomak lesznek. Amikor már megfelelő ízűnek tűntek a keverékek, kis tálkákba, poharakba adagolták, és már mehetett is a fagyasztóba a finomság.

Bódai-Soós Judit: Gőgös Lenke

Bódai-Soós Judit: Gőgös Lenke

Egyszer régen, réges-régen, a varázslatok idejében, szép országunknak szívében állt egy aranypalota. Ebben a palotában egy jólelkű öreg gróf lakott, akit mindenki csak Simon apónak hívott. Kilenc gyermeke volt a grófnak, s a kis Lenke volt mind között a legifjabb. Talán ezért, talán nem, de alaposan elkényeztették a kislányt. Szemtelen volt, gőgös és pimasz. Mindenkinek azonnal a szemébe mondta, hogy mit gondol róla, és általában nem gondolt senkiről semmi jót. Szégyellte is magát miatta Simon apó eléggé. Nem szerette társaságba vinni Lenkét, mert abból előbb-utóbb úgyis sértődés lett, hiszen a kis pimasz mindig talált valakit, akibe beleköthetett. Egyszer viszont nagyon megjárta a pimaszságáért.

KIRÁLYLÁNY A LÁNGPALOTÁBAN

KIRÁLYLÁNY A LÁNGPALOTÁBAN

Erdélyi szász népmese

Volt egyszer egy szegény ember, annak annyi gyermeke volt, mint a rosta lyuka, és a falujának minden lakosát meghívta már komának. Mikor tehát megint kisfia született, kiült az országútra, hogy az első arra jövőt megkérje, legyen a komája.
Akkor egy szürke kabátos öregember jött arra az úton, azt kérte meg, s az öreg szívesen el is fogadta a meghívást, elment vele, és segített megkeresztelni a fiúcskát.

A cinkotai nagyicce* története

A cinkotai nagyicce története

A cinkotai plébános püspök szeretett volna lenni. Meg is írta Mátyás királynak, hogy így, meg úgy, ő már eleget plébánoskodott, a király tegye meg püspöknek. Mátyás király megüzente, hogy püspök lehet, ha megfelel az ő három kérdésére: ,,Hol kel fel a Nap? Mennyit ér a király? Mit gondol a király?” Ha ezeket a kérdéseket megválaszolja a plébános, akkor püspök lehet, ha nem, kiveti még a plébánosságból is.

Bódai-Soós Judit: Békaugrató

Bódai-Soós Judit: Békaugrató

Néhány éve, Lackó barátom a nagyszüleinél nyaralt egy tiszaparti falucskában, amikor oly különös kalandban volt része, hogy el se hinném, ha nem éppen magam mesélném.
Nagyvárosi gyerek volt ő, aki a csintalanságban elől járt, a dologban meg hátul kullogott. Szülei éppen azért küldték falura, hogy a kemény parasztmunkán edződött öregeknél egy kis szorgalmat, hasznosságot tanuljon. Hanem a lurkónak nem igen fűlött a foga a munkához, mert bizony továbbra is csak csupa haszontalanságokon járt az esze, s akár hívták, akár küldték, nem szívesen mozdult. 

Kovács Ivett: Deni, Dini és Dönci kalandjai 4

Kovács Ivett: Deni, Dini és Dönci kalandjai

A nyári tábor végén a gyerekek élményekben gazdagon indultak haza. A szőke, kékszemű fiúcskára Petire, különösen nagy hatással volt a barlanghoz tett kirándulás. Hazaérve, csak mesélt és mesélt…

− Képzeld anya, a barlangnál láttunk denevéreket, mikor a fejünk felett cikáztak. Az erdőben megfigyeltük a madarak hangját és utánozni próbáltuk őket. Nagyon sokat nevettünk. - Vett egy nagy levegőt és folytatta.
− Kata néni felolvasta Az erdő fohászát, és megkérdezte, hogy ki milyen erdei élőlény bőrébe bújna. Én denevér szerettem volna lenni. Anya, a születésnapomon öltözhetek denevérnek? Varrsz nekem denevér ruhát?

Kovács Ivett: Deni, Dini és Dönci kalandjai 3.

Kovács Ivett: Deni, Dini és Dönci kalandjai

Kata és Éva néni a nyári tábor résztvevői számára kirándulást szerveztek a Pisznice-barlanghoz. Az erdő fái között kitaposott és kanyargós ösvényen haladt a vidám kis csapat, és a gyerekek csak kérdeztek és kérdeztek.

- Kata néni, ez milyen fa? Tölgy fa. - felelte.

- Éva néni, mi ez a hang: „tükk, tükk, tükk” A fakopáncs kopogtatja a fa kérgét. - érkezett a válasz.

- Denevéreket fogunk látni?

- A denevérek általában napnyugta után, szürkületkor szállnak ki vadászni a barlangból, azonban előfordulhat, hogy láthatunk.

Kata ás Éva néni igyekezett minden kérdésre válaszolni, de minden választ egy újabb kérdés követett.

Mese a legényről, aki nem tudott helyesen enni - Litván népmese

Mese a legényről, aki nem tudott helyesen enni

Litván népmese

Egy legény nem tudott helyesen enni. Nem tudta, hogy melyik ételt hogyan is kell el-fo¬gyasz¬tania. Már háztűznézőbe készül, amikor az anyja mondja neki:
– Hogyan fogsz ott enni? Hiszen te egyáltalán nem tudsz enni!
Mégis elment. Fogadták is a lányos házban, tojást tettek eléje az asztalra, de a fiú nem tudta, hogy hogyan lehet azt megenni, ezért inkább nem evett semmit. Mondta is a lány:
– Furcsa egy legény ez, semmit sem eszik.

A róka megette a medve mézét - Lett népmese

A róka megette a medve mézét

Lett népmese

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy medve, akinek két szolgája volt, egy róka-lány és egy farkas-fiú. A medve egyszer sétára indult, és eljutott egy helyre, ahol méhkasok álltak. Elvett egyet, elvitte a házába, és felállította a rét szélén. De a róka is mindenféleképpen meg akarta kóstolni a mézet. Most ott van a méz a rét szélén, de hogyan jusson hozzá? A medve egy pillanatra sem engedi el a munkából. De végül így szólt: „Jövő vasárnap estefelé keresztelőbe kellene mennem - eressz el!”
„Jól van,” felelte a medve, „mosogasd el az edényeket, akkor elmehetsz.”

Hans Christian Andersen: Borsószem hercegkisasszony

Hans Christian Andersen: Borsószem hercegkisasszony

Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jött¬ment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget.

Kovács Ivett: Deni, Dini és Dönci kalandjai 1.

Kovács Ivett: Deni, Dini és Dönci kalandjai

A Gerecse hegység Pisznice-hegyének meredek, sziklás, napsütötte déli oldalából nyílik a Pisznice-barlang. Ez az a barlang, ahol történetünk szereplőinek élete és kalandjai kezdődtek.

Egy júniusi napon a barlangot körül ölelő tölgyfák között csak úgy nyüzsgött élet. Az erdei szellő táncát járta a fák leveleivel, és lágyan simogatta a virágok szirmait. A méhek döngicséltek és a szorgos hangyák az erdő mélyén rendezett sorokban meneteltek.