H.Gábor Erzsébet - Bagolybánat
Apró bagolyka ül az ágon -
zöld kukac íze, édes álom!
Üres a gyomra, úgy korog,
ebédre vágyva kujtorog.
Reggel elindult - ó de bánja!
Fáradt a szárnya, fáj a lába -
hajtotta éhe, megszökött,
s eltévedt fent a fák között.
Nicsak! Egy csöppke, zöld kukacka!
néz fel az ágra, áhítozva.
S amire végre szárnyra kap,
addig a hernyó „elszalad”.
Könnyes szemekkel néz az égre -
ó, csak az anyja jönne érte!
S mit lát? Egy barna, nagy bagoly,
fiát kutatva fenn sasol.
Itt vagyok! - sírja, hangja nincsen.
Merre vagy? - kérdi anyja -, kincsem!
S meglátja őt a réti fán!
Szerető csókból nincs hiány;
öleli lágyan, meg se szidja,
picinyke baglyunk menne vissza,
haza, hol várja dús ebéd,
s anyja veti a fekhelyét.
