Zagyi G.Ilona - A tündér ruhája
Gyökér-falvi történetek
Túl az üveghegyen varázserdő mélyén,
aprónép éldegélt, nyugalomban, békén.
Már didergett az ősz, ritkultak a lombok,
fagyos szél sodorta a hulló virágszirmot.
Jánoska a rend őre, most is készenlétben,
kémlelte a tájat, mert ő mindig éber.
Felfigyelt a zajra, a tündér-laknál járva,
messzire hallatszott Csinka szipogása.
Bekopogott hozzá: - Talán bizony baj van?
Segítek, ha tudok.- s nyílt az ajtó halkan.
Reszketett a tündér, - Hideg van és fázom,
lefagyott a lábam, s nincsen nagy kabátom.
Valamit tenni kell, mégpedig sürgősen,
el is repült Jánoska hómanóhoz sebesen.
Hómanó még álmodott, messzi havas tájról,
ijedten riadt fel a hangos kopogástól.
Baj van hómanócska a tündérkénk fázik,
kéne egy cipőcske és egy nagykabát is.
Hómanó töprengett, bár nem sokáig,
ha hideg lel valakit, minden perc számít.
Megyek rák apóhoz, neki van ollója,
szab nekünk kabátot, s készülhet majd csizma.
Megkérjük Pók apót, mert csak ő tud varrni,
Csinkának lesz ruhája, nem hagyjuk megfagyni.
Rák apó sietett, az olló csattogott,
a mesteri szabó, serényen dolgozott.
Pók apó fonala, pörgött szorgalmasan,
elkészült a kabátka, s a lábbeli is gyorsan.
Megörült a tündér a meleg holmit látva,
hamar bele is bújt, s megszűnt vacogása.
Kacagott a lányka, pörgött és forgott,
ilyen szép holmit talán sosem látott.
Puha volt és meleg, bizony már nem fázott,
hálás szívvel ölelte a sok dolgos barátot.
