Mester Györgyi: A piros bicikli
A piros bicikli a falnak támasztva álldogált. Várta gazdáját, a kisiskolás Gergőt, hogy minél előbb útra kelhessenek, és a szokásos, délutáni kerékpáros túrájukat megkezdjék.
A bicikli unatkozott. Június eleje volt, ugyan nem tudta, de érezte, nemsokára véget ér a tanítás, kezdődik a nyári iskolai szünet.
Ennek a gondolata örömmel töltötte el, hiszen akkor egyre több időt tölthet a gazdájával, és hosszabban lehetnek úton.
A nyáreleji, szokatlanul nagy hőség picit elbágyasztotta. Jobban neki kellett támaszkodnia a ház falának, nehogy eldőljön.
Egyszer csak - ugyan homályosan -, de azt látta, nyílik a nagykapu, és betolat az udvarra egy autó.
A társasházi szomszédjuk volt, Dezső bácsi. Az öregúr leállította az autót, kiszállt, majd sebes léptekkel eltűnt a lépcsőház irányában. Még nem volt olyan öreg, hogy feledékeny legyen, de ez esetben mégis valami hasonló történhetett, mivel - talán a nagy meleg hatására -, a nagykaput nem csukta be.
A nyitva álló bejárat, a kis bicikliben a szabadság lehetőségének érzetét keltette. Egyelőre azonban csak vágyakozva bámészkodott kifelé az utcára.
Ekkor váratlanul, két-három kerékpárt látott elsuhanni a kapujuk előtt.
A bringák nagyon gyorsan mentek, szinte repültek. Látta őket egy pillanatra, majd a következő percben huss, már ott se voltak.
Csak meregette a szemét, amikor újabb kerékpárok tűntek fel a kapu előtt, és tova is száguldottak az úttesten.
„Ennek a fele se tréfa - gondolta a kis bicikli. Ez olyan, mintha versenyeznének egymással, ki ér előbb a célba. Ebbe a versengésbe akár én is beszállhatnék. Én is vagyok olyan gyors, mint akármelyik másik kerékpár. Gergő mindig jól karban tart, ha bármi meghibásodás jelentkezik, azonnal kijavíttatja - általában apukával. A lényeg az, hogy én is nagy dolgokra vagyok képes” - erősítgette magában az elhatározást a kis kétkerekű.
Azután gondolt egy nagyot és merészet, és elszántan kigördült a kapun túlra.
Az úttesten csak gurult, gurult, egyre fokozódó gyorsasággal, mígnem utolérte a korábban látott kerékpárokat.
Egy alkalommal azonban hátra nézve észrevette, további kerékpárok tűntek fel mögötte. Mintha őt üldözték volna. Egyből nagyobb sebességre kapcsolt, nehogy utolérjék.
Ahogy távolodott az otthonától, fokról-fokra bátrabb lett. Már egy hihetetlen cél lebegett a szeme előtt: meg kell nyernie ezt a gyorsasági versenyt. Meg kell mutatnia ország-világ előtt, hogy habár ő csak egy kicsi kerékpár, mégis, nagy dolgokra képes.
És láss csodát!
Váratlanul, egy meredek lejtő alján, emberek sokaságát pillantotta meg az út két oldalán.
Tulajdonképpen nem ért rá nézelődni, mert közben belefutott egy piros szalagba, és kettészakította azt. Úgy tűnik, célba ért, ráadásul elsőként.
A tömeg megéljenezte, ami őt nem kis büszkeséggel töltötte el. „Ha ezt Gergő megtudja - gondolta -, biztosan megdicsér majd…”
Ekkor, mintha kicsit megszédült volna. Talán a nagy meleg tette, de eldőlt.
Mikor feleszmélt, a fal mellett találta magát, a földön. Pedig nem szokott eldőlni, hiszen kis gazdája mindig biztonságosan állította le.
Akkor hirtelen Gergőt pillantotta meg, aki sebes léptekkel közeledett a buszmegálló felől.
Egyenesen odament hozzá, talpra állította, és szeretettel megsimogatta. „Gyorsan megebédelek, azután indulhatunk - mondta a kisfiú. Biztosan átforrósodtak a kerekeid, talán le is eresztettek, azért dőltél el - tette hozzá. Olyan elaléltnak látszol. Valószínűleg el is szunnyadtál. Lehet, hogy közben valami szépet is álmodtál? Hamarosan visszajövök, addig is áttollak az árnyékba, a diófa alá. Indulás előtt majd ellenőrzöm a kerekeidet is, mert csak akkor biztonságos kimenni a forgalomba, ha a te műszaki állapotod rendben van. Na, kicsit még álmodozhatsz, amíg vissza nem jövök...”
