Tölgyesi Lívia: Csóka móka

Csertölgyágon legfelül,
csóka ébred, fészken ül,
költés közben nézdegél,
alant erdőn ki hogy él.

Lát egy rókát osonni,
puha talpon kocogni,
hallja, vakog a koma,
vadnyúlra fáj a foga.

Gyerünk füles, ugorjál,
onnan gyorsan elfussál,
rókaétek ne legyél,
üregedbe’ eltűnjél!

Csóka csőre kvakkogja,
ráfázott most a róka,
lompos farkú vicsorog:
Vigyázz csóka, megjárod!

Pici pata kopogja,
inni megy a patakra,
ágas-bogas cserjébe,
agancs akad pechjére.

Róka szeme felcsillan,
éles foga kivillan,
őzet nézi, cserkeli,
itt mozog a reggeli.

Száraz avar surrogja,
sündisznó jő gombára,
csimasz is jó, szereti,
éhit az is enyhíti.

Csóka nevet, mi lesz itt…
róka nyüszít, felszökik,
böki tüske, mancsa ég,
süni töfög: Te jó ég!

Ébredezik az erdő,
vaddisznó is elő jő,
csörtet s röfög magába’,
szarvasgombát turkálna.

Csóka libben, szárnyra kap,
utat mutat disznónak,
fatövében, jó mélyben
gímgomba nő bővében.

Ínyencség a trufola,
disznó, szarvas vágyálma,
róka biceg, épp rosszkor,
vadat ijeszt hátulról.

Vaddisznónak agyara,
mered rögvest komára,
döf haragos’t irhába,
jajdul róka fájdalma.

Törtetve borz érkezik,
éji portya végződik,
fáradt, nyűgös, aludna,
otthonába bebújna.

Rókatetem ott fekszik,
borz melléje telepszik,
vörös bundást lökdösi,
nagy orrával bökdösi.

Róka koma felészlel,
avar mélybe befészkel,
kong a feje, kábulat,
jöjjön hát az ámulat!

Felmosolyog csókára,
az nem veszi mókára,
tollászkodik röviden,
huss, elrepül íziben.

Kotoréknál ágra száll,
magas hangon ott ágál,
nőstény róka haragos:
Tűnj el innen, habókos!

Ám a csóka csak mondja,
rókát addig bosszantja,
míg őt hosszan kergeti,
sérült társát megleli.

Csóka máris szárnyra kap,
madárfészkét süti Nap,
s lám, amikor érkezik,
épp kikelnek a kicsik!

Kis fiókák sipognak
ifjú szülők szipognak,
nagy az öröm, csókacsók
csattan gyorsan csókamód.

2018. március

*Szarvasgomba:
gímgomba, trufola

**Kotorék:
rókalyuk

Sidebar