Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Szókratész

Szókratész 

 Szókratész (Kr. e. 470-399) volt a kiemelkedő görög filozófusok közül az első, aki a nevelésről jelentős gondolatokat fogalmazott meg. Érdeme, hogy hadat üzent a szofisták erkölcsi relativizmusának, és síkra szállt az örök erkölcsi értékek jogainak visszaállításáért.

A szofistákkal együtt Szókratész is hangoztatta a protagoraszi tételt, mely szerint: "minden dolog mértéke az ember". Ő azonban a megismerő, gondolkodó és cselekvő embert állítja vizsgálódásának középpontjába, s tanítványainak is az önismeretet és az önfejlesztést tanácsolta. ("Ismerd meg önmagadat!" - fogalmazta újra a delphi templom híres feliratát.)

Szókratész filozófiája szélsőségesen racionalista. Az igazi megismerés forrását az emberi tudatba helyezi át; az érzékszervi megismerésnek, a külső természet tudati leképezésének így kisebb jelentőséget tulajdonít. "Felhagytam a mindenség vizsgálatával - írja - [...] félni kezdtem, hogy még egészen elvakulna a lelkem, ha szememmel vizsgálom a dolgokat, vagy többi érzékszervemmel próbálom felfogni őket. Úgy gondoltam tehát, a fogalmakban kell menedéket keresnem, s rajtuk keresztül vizsgálnom a létezőkben lévő valóságot."

A kétféle megismerés így Szókratész felfogása szerint a következő:

1. A szakemberek, különféle mesteremberek ismeretszerzése, amely a tárgyi ismeretek tanulását jelenti. Ez csak egy alacsonyabb rendű, relatív értékű tudást eredményezhet.

2. Ha a dolgokat nem szemünkkel, hanem belső tudatműködésünkkel vizsgáljuk, szert tehetünk az egyedül igaz, valóságos ismeretekre.

Neveléstörténeti szempontból nagyon jelentős Szókratésznek az eljárása, mellyel vitapartnerét a konkrét tapasztalat zavaros képzeteiből rávezette az igazságra. Ez a szókratészi "bábáskodás" (maieutiké) tulajdonképpen nem más, mint induktív eljárások sorozata. A heurisztikus módszer alkalmazásával a beszélgetés során a konkrétumból kiindulva, mesterien megfogalmazott kérdések sorozatán át jutott el az általános igazságokig. A dialógus alatt mindvégig a tanítvány áll előtérben, s a háttérbe húzódó mester kérdéseivel szinte észrevétlenül vezeti rá őt a helyes útra. (Miután előbb vakvágányra vitte, s rádöbbentette hibás felfogásának tarthatatlanságára.) Így válik végül teljessé tudás, amelynek megszerzése Szókratész felfogása szerint voltaképpen csak visszaemlékezés az eredendően velünk született és később feledésbe merült ismeretekre.

Szókratész az ésszerűség nevében több ízben helyezkedett szembe az athéni demokrácia fórumaival. Hevesen bírálta azt a korabeli gyakorlatot, mely szerint az állam vezető tisztségviselőit sorshúzás alapján választották meg.

A szofistákhoz hasonlóan - de náluk még erőteljesebben - képviselte az etikai intellektualizmus álláspontját. Aki tudja a jót, az törekszik megvalósítására - ez volt Szókratész felfogása is. A tudás azonban csak a kevesek, a kiválasztottak privilégiuma lehetett. Nekik, a "hozzáértőknek" kell irányítaniuk a polisz politikai életét, nem pedig a véletlen szerencse kegyeltjeinek.

Pedagógiáját is ez jellemzi: Hitt az erény taníthatóságában, abban, hogy a tudás nemesíti az embert. De nála ez a tudás nem a külső forrásból származó érzékleteken alapul, hanem a tudat benső aktivitásán, a ráció öncélúságán. A tudás átadására viszont kimunkált egy mesteri módszert, a heurisztika, a "rádöbbentés" művészetét. Ennek kései - meglehetősen leegyszerűsített - válfaja "kérdve-kifejtő módszer" néven vált honossá az újkori iskolák hétköznapi gyakorlatában.


Forrás: mek.oszk.hu

2020 év madara: az erdei fülesbagoly
Táncoló csimpánzok: választ jelentene a tánc evolú...

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. december 16. hétfő

Captcha kép