Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

A homok kincse

Mester Györgyi: A homok kincse

Mester Györgyi: A homok kincse

Az ifjú herceg már évek óta járta a világot, kéttucat idegen nyelven beszélt, azonban esze ágában sem volt hazatérni. 

Még többet akart látni a világból, mielőtt megkezdi bölcs uralkodását a saját birodalmában.
Felkeresett ugyan számtalan gazdag várost, látott mérhetetlenül szegény falvakat, hófödte csúcsokat mászott meg, barátkozott kannibálokkal, túlélt több őserdei kalandot, hónapokig hánykolódott a viharos óceánon, oroszlánra vadászott a szavannákon… csupán a sivataghoz nem volt még szerencséje.

Mivel a kíváncsisága nem hagyta nyugodni, ellátogatott hát az arab világba, azzal a szándékkal, hogy szolgájával kettesben, keresztültevegelnek a sivatagon.
Jóakarói óvták ugyan, hogy másodmagával, biztonságos kíséret nélkül, meggondolatlanság útra kelni, de ő nem hagyta magát lebeszélni, s egy forró reggelen, hű szolgájával nekivágtak a homoktengernek.
Hatnapi járásra oázist kellett volna találniuk, de a hetedik napon még a nyomát se látták. Ekkorra az ivóvizük elfogyott, a tevék is fáradni látszottak. Már majdnem feladták, amikor a messzeségben pálmafák és kunyhók körvonalai bontakoztak ki.
Először azt hitték délibáb, de ahogy közelebb vonszolták magukat, meglátták, hogy valóságosak úgy a fák, mint a kunyhók.
Szokatlanul csendes volt minden. Talán a hőség teszi, s mindenki árnyékba vonult, azért nincs mozgás a házikók körül – gondolta a herceg. Rögvest a víztárolóhoz mentek, azonban legnagyobb megdöbbenésükre, az csontszáraz volt!
Kétségbeesve néztek körül, amikor a szolga felhívta a figyelmét egy hatalmas repedésre, mely megnyitotta a homokfalat. A hasadékból hűvös levegő áradt, előtte törött vizeskorsó cserepei és üres kulacsok hevertek szanaszét.
A nyíláson átlépve, a herceg meglepetéssel vette észre, hogy az üreg beljebb alagúttá tágul. Égő fáklyája hosszú folyosót világított meg.
Bizonyára vizet kerestek a helyiek – gondolta –, s talán most mind, odabenn hűsölnek. De az is lehet, hogy baj érte őket. A herceg, ilyen gondolatokkal a fejében haladt előre.
Egyszer csak emberi alakot pillantott meg. Örvendezve futott felé, amikor észrevette, hogy az kővé van dermedve, vállán kiszakadt tarisznya, lába előtt pedig, kisebb-nagyobb halmokban, apró kődarabok hevertek.
Itt valami rejtély lappang. De nem azért volt kíváncsi a herceg, hogy ennek a végére ne járjon!
Haladt tovább, előre, amikor váratlanul újabb embereket, két egyívású férfit pillantott meg. Testvérek lehettek. Egyikük kezében, taligán, nagy vizes hordó terpeszkedett, de a férfiak, egy tapodtat se tovább, álltukban változtak kővé. A hordó azonban színültig tele volt egyforma, szabályos alakú kődarabokkal.
Odébb egy asszony tűnt fel. Nagy, kerek tál volt a kezében, kavicsokkal púpozva. Ő is ott gyökerezett a földbe, ahol állt.
Ezután egyre sűrűbben bukkant kővé vált helybeliekre, kik nagy ládákat vonszoltak, vagy vizes tartályokat görgettek maguk előtt, megtömve kaviccsal.
Már a mélyén járt az alagútnak, amikor neszezést hallott. Egy öreg férfi kővé dermedt alakja mellett, kisfiú kuporgott. Vizes kulacsot szorongatott a kezében, szipogott és ….élt.
A herceg karjára vette a gyermeket, aki lassan megnyugodott, és elmesélte, mi történt.
Az oázist éltető víztároló valóban kiszáradt. A helyiek vizet keresve leltek rá a homokfalat megbontó repedésre. Először tágították, majd ráakadtak az alagútra. Mindenki szomjas volt, egymást legázolva tolongtak át a kapuvá szélesített résen.
Az alagút kisebb barlangba torkollott, ahol, a legnagyobb ámulatukra, egy medencére bukkantak, amely telistele volt kristálytisztán csillogó, hűvös vízzel.
Alig merítettek azonban bele, amikor valaki felkiáltott: a víz alatt a medence alja drágakövekkel van borítva, az sziporkázik olyan nagyon!
Már senki nem gondolt a szomjúságra, csak a megszerezhető kincsre. Mint az őrültek, belevetették magukat a vízbe, és mindenki meríteni akart - a drágakövekből.
A csobolyókba, vizes hordókba, köténybe, korsóba, tarisznyába, mind-mind drágakő került!
A medence vize előbb csak zavarossá vált, majd lassan elszivárgott valamerre. Ezt akkor senki nem vette észre, csak igyekeztek kifelé a barlangból, kinccsel megrakodva.
Alig érték el azonban a fele utat, a drágakövek kaviccsá változtak, a hordók, ládák, tarisznyák feneke a nagy súlytól kiszakadt, az emberek pedig maguk is kővé dermedtek.
Az ő apja is mohó volt, telerakta a zsebeit kincsekkel, kővé is vált. Vele azonban csak a vízből meríttetett, ezért rajta nem fogott a varázslat.
A herceg és szolgája először a vizes hordóban lelt faragott köveket hordta vissza a medencébe, majd sorban, minden megkövült alak mellől begyűjtötték azokat. Összeszedték az alagútban elszóródott kavicsdarabokat is.
Ahogy egyre jobban beborította a medence alját a sok kő, elkezdtek színesedni, szikrázni, s közöttük ismét felbugyogott a tiszta, hűsítő forrásvíz.
A herceg és a szolga merítettek maguknak a vízből. Miután szomjukat oltották, minden kővé vált alakot meghintettek vízzel, mire azok megelevenedtek.
Összeszedték az eldobált kulacsokat, a törött korsók helyett újakat hoztak, s mindet megtöltötték vízzel.
Már senkinek nem kellett a drágakő, mert tudták, a barlang nem engedi a kincsét elvinni, a tolvajokon bosszút áll. Eközben rájöttek arra is, hogy mégiscsak gazdagok lettek, hiszen vízre leltek, s a sivatagban mi lehet nagyobb kincs az életet adó víznél!
A herceg épségben átért a sivatagon, de amikor elmesélte a vele történteket, nem hittek neki, csak összesúgtak a háta mögött: agyára ment a forróság, megbolondította az arab csodavilág, s mesét sző, mint Seherezádé…

A gigantikus utat megtett vándor kakukk
Mindenki fája

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 11. szombat

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/