Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

A szerencsét hozó szamár

Radics Renáta: A szerencsét hozó szamár 


Élt egyszer egy öreg ember a feleségével egy rozzant kis házikóban. Annyira elszegényedtek, hogy egy nap így szólt az ember bánatában:

- Fájó szívvel mondom asszony, de már mindenünk elfogyott. Kimegyek, és elviszem eladni a mi derék szamarunkat. Hátha kapok érte pár zsák lisztet.

Felesége lehajtott fejjel bólogatott urának, nem szólt egy szót sem.

Kiment hát az öreg a szamárhoz, és azt mondta neki:

- Bocsáss meg barátom, de el kell vinnem a háztól. Nem maradt már semmi vagyonunk, hátha kapok érted lisztet a malomból.

Erre az állat egyszer csak megszólalt, gazdája igen csak meglepődött, hogy beszél a szamara.

- Ne vigyél el engem, ülj fel a hátamra, s ígérem, holnapra gazdagon térsz haza.

Mit volt mit tenni, felült a hátára, s mentek az úton, hetedhét határra. Elértek egyszer csak egy kastély közelébe, ami előtt sok-sok ember állt sorban serényen. Mind arra vártak, hogy a király elé álljanak, s szebbnél-szebb cipőket őfelségének mutogassanak. Kihirdette ugyanis a király a népnek, hogy aki új cipőt hoz, különlegességet, olyat, amit még nem látott, megtölt érte annak arannyal egy zsákot. Hiába is álltak sorba mesteremberek, a királynak újat mutatni nem lehetett. Ismert ő már minden fényes- cifra bársonyt, arannyal kirakott csupa díszes vásznat.

Ekkor a szamár így szólt gazdájához:

- Menj csak a királyhoz, s vedd le a cipődet, ilyet kopott, rongyos bőrt még úgy se látott ő kelme.

Kivárta hát sorát az ember, s a kastélyba bebocsátást nyert.

- Uram királyom, itt az én cipőm. Látott e már ilyet a mesteremberektől?

Elcsodálkozott a király, ilyet még nem látott. Szolgálói lábára pillantott, s csak akkor vette észre, hogy ők is hasonlót viselnek. Elszégyellte magát, hogy eddig le nem nézett, orrát mindig felfelé hordva, büszkén viselte.

-Vág az esze öreg, meg kell, hogy mondjam, meg kapja az aranyat, hozatom nyomban. No de mit szólna még egy próbához, cserébe még egy zsák aranyat ajánlok.

A szegény ember belement tüstént a próbába, a király a következőt kérte tőle napnyugtára:

- Hozzál nekem ide egy olyan poharat, amilyet én még soha nem láttam!

Az ember ment a szamarához, hogy elmondja mi történt a királynál látogatóban. Az állat egy percre sem ijedt meg az új próbától, vitte gazdáját rögvest az ólakhoz. A tyúkok itatójára mutatott, megfogott egy edényt szájával, s az erdőbe osont.

- Drága gazdám, erre nem gondol a király, ez az állatoknak a vizet adó pohár.

Ment is az ember be a királyhoz, aki azóta a konyhában s mindenütt minden ivó alkalmatosságot felkutatott.

- Na te szegény ember, mutasd mit hoztál, nem fogsz most ki rajtam, nem lesz már több tréfád!

- Uram királyom, én ezt hoztam eléd, nézze csak meg, milyen szép itató edény!

- Ez meg micsoda, miféle butaság, talán te öreg, megbolondultál?

- Bocsásson meg nekem, nem vagyok én bolond, a királyi tyúkjainak bíz' ez a poharuk. Menjen csak ki rögvest baromfi udvarába, az állatok ilyenből isznak már hosszú idők óta.

Méregbe gurult a király, hogy az öreg az eszén újra túljárt. Odaadta neki a második zsák aranyat, de nem tudta elfogadni, hogy egy szegény ember ilyen csúf módon újra kijátszotta.

- Tudod mit te szegény ember, legyen még egy próba, ha azt kiállod, megajándékozlak egy szép lóval, s lovas kocsival. Azzal elviheted haza a jussodat. De ha én nyerek, üres kézzel mész el innen, aranyadat mind elveszem.

Gondolkodott az ember mit tegyen, féltette a kincset, amit megszerzett. Aztán eszébe jutott derék szamara. Gondolta, majd kisegíti őt megint a bajban. Így elfogadta a király próbáját újra.

- Hozzál nekem holnapra egy olyan drága kincset, amit én még sosem láttam, soha meg nem csodálhattam.

Gondolta a király, ő maga már annyi drágakövet, aranyat látott, a szegény ember honnan is szerezne neki reggelre valami különleges darabot.

Ment az ember ki a szamarához, elmondta neki, a király mit ajánlott. Arcán gondterheltség cseppet sem látszott.

- Drága gazdám, most nincsen ötletem. Bevihetnél engem, mint beszélő állatot, de a király kapzsi lenne, s engem el nem eresztene. Mi lenne velem nélküled?

Az öreg szája még mindig mosolyra állt a bajsza alatt, s így szólt:

- Édes csacsikám, nem adnálak én oda semmiért, viszont megtehetnéd nekem, hogy tüstént elindulsz haza a másik kincsemért. Otthon vár az én egyetlen feleségem, őt még a király sohasem láthatta.

A szamár boldogan haza vágtatott, s reggelre az asszonnyal a hátán a királyi palota elé bandukolt.

Várta már a király a szegény embert, azt gondolta végre, ő lehet a nyertes. Meg is jelent előtte nyomban az öreg, várta az uraság, hogy mit vesz elő, mit rejteget.

- Uram királyom, itt vagyok előtted, had mutassak egy kincset, mit nem látott még őfelsége. Majd behívatta gyorsan a drága feleségét, s folytatta- Ő az én igazi egyetlen kincsem e világon, 60 esztendeje vele kelek, s hálok. Ő készíti el ebédem, vacsorám, ő ölel meg engem, ha a gondterhelt szívem fáj. Ha ő nem lenne, talán nem is élnék, ha mégis, hát búskomor lennék. Látott e már felséged, ennél drágább kincset?

A király feleségének, ki ott ült a teremben, nyomban könnybe lábadt mind a két szeme. A király is meghatódott, s nem haragudott már, nyomban hozatta, ami az öregnek járt.

Boldogan ment haza feleség, s az ember új kocsijukat szamaruk, s egy paripa vezette. A királytól kapott aranyból egy szép házat vettek, nem volt többé gondjuk, vígan éldegéltek. Ha nem hiszed, hogy így volt, hát kérdezd meg a szomszédod. Ki tudja, tán ő is ismeri a boldog kalandjukat.

10 éves kislány mászta meg az El Capitan- t
Ókori szeszfőzdét tártak fel Kínában
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2021. június 14. hétfő

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/