Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Intelligens varjak

 Intelligens varjak

​Az interneten számtalan tudósításban találkozhatunk a varjak intelligenciáját bemutató leírásokkal. Egy új vizsgálat szerint például az új-kaledón varjú (Corvus moneduloides) képes különböző alkotóelemek felhasználásával új eszközöket létrehozni – számol be az IFLScience. Mivel az eszközök ily módon történő előállításához komoly előrelátó és problémamegoldó képességre van szükség, még a gyermekeknek is évekbe telik, mire elsajátítják a módszert.

Auguste von Bayern, a Max-Planck Ornitológiai Intézetének munkatársa és a csapat vezetője szerint felfedezésük azért is izgalmas, mert a madarakat nem tanították meg az eszközkészítésre, hanem maguktól jöttek rá arra, hogy hogyan kell összeilleszteni az egyes részeket.

A kísérletben a szakértők nyolc állat viselkedését vizsgálták. A kutatók áttetsző, táplálékot tartalmazó dobozokat helyeztek a varjak elé. Ahhoz, hogy a madarak hozzáférhessenek az élelemhez, egy lyukon keresztül egy pálca segítségével át kellett tolniuk a táplálékot a tároló túlsó oldalára, ahol aztán egy rekesz kinyitásával elérhették.

Az élőlényeknek eleinte kellően hosszú pálcákat biztosítottak, így gyorsan megtanulták, hogy hogyan szerezzék meg a jutalmat. Később azonban a hosszú pálcát rövid, de egymással kombinálható eszközökre cserélték.

A kutatók meglepetésére a nyolcból négy madár rájött, hogy az alkotóelemek összeillesztésével elég hosszú pálcát kaphatnak, az így létrehozott eszközzel pedig elérhetik az élelmet. Az egyik kimagaslóan intelligens példány, Mango, még arra is képes volt, hogy négy elemet összerakva extrém hosszúságú pálcát alkosson, mellyel nagy távolságból is ki tudta piszkálni a jutalmat.

Mi a mai videónkban egy olyan kutatást mutatunk be, amely a varjak reakcióját vizsgálja elhunyt társaikkal szemben. 

Megfigyelték ugyanis, hogy amikor elpusztul egy társuk, összehívják egymást és hangosan kárognak. Első pillantásra ez a " szertartás" egy temetkezésre emlékeztet, mintha el akarnának búcsúzni az elhunyttól. Vajon valóban ezért gyűltek itt  össze? Egy biztos , a varjak tudják, hogy a társuk elpusztult, de amiért összegyűltek az azért van, hogy felmérjék mi okozta a halálát azért, hogy abból tanuljanak, s lehetőleg ők elkerüljék azt a veszélyforrást, amely a halált okozta.

A kísérlet abból állt, hogy néhány alkalommal a varjaknak oly kedves ínyencségével ( földimogyoróval) kínálta egyikük a parkban őket, aztán ugyanezt tette maszkban is. Ám a maszkos változat egy nap egy halott madarat mutatott nekik. A varjak ezt nem felejtették el, legközelebb nagyon óvatosak voltak a maszk nélküli mogyoró kínálóval, bár még elvették a finomságot. Aztán újra megjelent, de csak a maszkban. A madarak egyértelműen tanultak a helyzetből és már elég volt látni őt, riasztották a társaikat és a közeléből is elröppentek.

Kipróbálták ugyanezt galambokon is, de egyértelműen nem reagáltak sehogy. Őket csak a táplálék érdekelte. Az állatvilágban  a varjakhoz hasonló intelligenciával még az elefántok és a delfinek rendelkeznek.

Forrás: 24.hu, egyptiangeographic.com

Kép: egyptiangeographic.com
2, 4 millió ember küldte el a " névaláírását" a Ma...
Spot, a robotkutya most Csernobilban segíti a kuta...

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2020. november 24. kedd

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/