Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Hogyan csaljuk a számítógép fogságából a gyereket a konyhába?

Gyerekkel a konyhában?

 Hogyan csaljuk a számítógép fogságából a gyereket a konyhába?

 A kulcs mindenképpen a játékosságon van. Különféle, a gyermekünk életkorához és személyiségéhez illő játékokkal könnyen bevonhatjuk őt a főzésbe, nem mellesleg pedig mindketten remekül fogtok szórakozni közben. Érdemes úgy elővezetni az igazi főzés témát, hogy megbeszéljük a gyerkőccel, hogy „főzünk" valamit közösen a játékkonyhában és a rendelkezésre álló műanyag élelmiszerek és edények segítségével eljátsszuk, hogy hogyan készülne egy valódi étel. Másnap pedig élesben készítjük el ugyanazt a valódi konyhában. Így már nem lesznek tőle teljesen idegenek a lépések és élvezni fogja a sok újdonságot, amit a konyha rejt. Nem utolsósorban pedig máris lesz egy recept, amit megtanult.

 A gyerekek szeretik, ha vannak felnőttes dolgaik. Például motiválhatja őket a konyhai tevékenységek kipróbálásában, ha nekik is van saját kötényük, amit ilyenkor felvehetnek. Természetesen olyan, amit ők maguk választottak. Ha szeret szerepelni, kitalálhatunk közös főzőműsort, amit már egy mobiltelefon kamerájával is könnyen rögzíthetünk. Így könnyű lesz a gyereket a konyhába csábítani és mindez remek lehetőség arra, hogy megtanítsuk néhány fontos dologra. Sokkal jobban odafigyel majd arra, hogy például mi kell a tojásrántotta készítéséhez és hogyan kell megcsinálni, ha utána a filmben ő mutatja majd be mindezt a „nézőknek".

Mindenképpen fontos, hogy a gyerekek a konyhában is kiélhessék a kreativitásukat, ezért érdemes nekik ilyen feladatokat választani. Például a sütemények készítését sütőformákkal biztosan élvezni fogják. Sok gyerek imád rajzolni, dekorálni. Játszhatunk olyat, hogy az étkezőnk egy étterem és mi készítjük a mai ebédet. Ennek persze meg kell adni a módját, kell készíteni étlapot, szépen meg kell teríteni. Ha pedig ezek elkészültek a saját stílusa és ötletei szerint, motivált lesz az étel elkészítésében is.

 Lényeges, hogy legyen sikerélményük. Persze a konyha veszélyes közeg, tehát figyelnünk kell, hogy minden rendben legyen. De ne álljunk ott a gyerek mögött és javítsunk ki minden egyes dolgot, amit csinál, mert elmegy a kedve az egésztől. Kezdetben nem az a fontos, hogy tökéletes legyen, amit csinál, hanem, hogy sikerélménye legyen, így legközelebb is lesz kedve a konyhában tevékenykedni.

 Egy idő után nehezíthetünk is, amikor már megvan a kellő magabiztosság rábízhatunk olyan dolgokat is, amiket korábban mi csináltunk vagy adhatunk önálló feladatokat, például, hogy ma ő egyedül készíti a reggelit, ezek is sikerélményt adnak és növelik a magabiztosságot.


Forrás: mindmegette.hu

A farkas és a számolás…
Farkas Tekla: Könyvajánló

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2020. november 26. csütörtök

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/