Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Feltámasztott gyapjas mamutgének segítik megérteni, a mamutok utolsó napjait

Kép: IFLScience

 Feltámasztott gyapjas mamutgének segítik megérteni, a mamutok utolsó napjait

 A kutatók feltámasztották az ókori gyapjas mamutok apró populációjának génjeit, amelyek titokzatos körülmények között elhaltak, körülbelül 4000 évvel ezelőtt a Vrangel-szigeten, a távoli 125 kilométeres sarkvidéki menhelyen.

A jégkorszak alatt a Wrangel-sziget a Bering Land Bridge-en keresztül kapcsolódott Beringia és a mai Alaszka és Kanada között. A Mammuthus primigenius a hideg időjáráshoz alkalmazkodott leggyakoribb fajok közé tartozott, ám amikor a hőmérséklet a pleisztocén utáni évezredekben emelkedni kezdett, a helyet végül elárasztották az emelkedő tengerek, örökre elkülönítve a Vrangel-sziget mamutjait. A szigeten élt  gyapjas mamut a szigeti lét miatt törpenövésűvé alakult. A törpenövésű gyapjas mamutok marmagassága az 1,8–2,3 métert érte el, vagyis valamivel kicsit magasabbak voltak, mint a szibériai példányok magasságának a fele.

A felmelegedő bolygó drámai környezeti változásai miatt a száraz sztyepp-tundra, más néven Mamut sztyeppe elveszett, amikor a világ belépett a holocénbe. Számos más, hideghez alkalmazkodó faj is elveszett, köztük a barlangi medve és a hiéna, valamint a gyapjas orrszarvú. Eközben a mamutok két hullámban kihaltak, amelyek során először a szárazföld populáció, majd azok amelyek a Szent Pál-szigetet lakták (5600 évvel ezelőtt).

Egy nemzetközi paleontológuscsoport most annak próbált utánanézni, hogy pontosan mivel is járhatott a beltenyészet a szigeten. Vincent Lynch, a tanulmány vezető szerzője szerint arra már a korábbiakban is számítottak, hogy az utolsó mamutok elég rossz állapotban lehettek, most viszont már arról is megtudtak valamit, hogy mennyire volt rossz a helyzet.

Az egereken végzett genetikai kísérletekből kiderült, hogy a vrangeli mamutokat fejlődési rendellenességek, cukorbetegség, idegrendszeri elváltozások és terméketlenség tizedelhették. Mindezek mellett legalább egy példány képtelen volt megérezni a virágok illatát: Lynch szerint a mutáció lehetővé tette, hogy egyéb szagokat észleljen, csak épp a virágok maradtak ki neki, ami rossz hír lehet annak ismeretében, hogy az elefántok számára milyen fontos a szaglás.

A kutatók csak egyetlen állatból származó mintához jutottak hozzá, így ez nem sokat mond a populáció egészéről, annyit azonban mégis ki lehet belőle deríteni, hogy mi vezethetett a vrangeli mamutok végzetéhez: a korábbiakban ugyan sejtették, hogy a beltenyészet nem tett jót az állatoknak, de azt nem tudták pontosan megállapítani, hogy mi bajuk lehetett tőle. Miután elegendő élelem állt rendelkezésre a szigeten, és valószínűtlen, hogy az ember okozta a vesztüket, valószínű, hogy a kutatócsoport által feltárt betegségek pusztították ki végül az utolsó mamutokat, ennek vizsgálatához viszont további mintákra van szükség a Vrangel- és a Szent Pál-szigetekről.

A Vrangel-szigeti mamut koporsó utolsó szöge rejtély marad, ám a szerzők megjegyzik, hogy egyértelmű, hogy nem véletlen, hogy a népesség röviddel az elszigeteltség után csökkent. Az eredmények a mamutok utolsó napjainak megértésére épülnek, kiemelve, hogy a legutóbbi fajtáik valószínűleg különféle genetikai hatásoktól szenvedtek, amelyek akadályozták fejlődésüket, szaporodásukat és szaglóképességüket.

Forrás: IFLScience, qubit.hu

19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál eredményei
A tavasz dala

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2020. augusztus 13. csütörtök

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/