Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Fehéroroszország, a kancsal szemű cica népszerűsége tavaly 4000 dollárt hozott a menhely konyhájára

Kép: boredpanda.com

 Fehéroroszország, a kancsal szemű cica népszerűsége tavaly 4000 dollárt hozott a menhely konyhájára

Ennek a cicának nem csak a neve különleges, hiszen  Fehéroroszországnak hívják,  de kancsal tekintete valósággal egy pillantásával meghódítja az állatszeretők szívét. Nem semmi rajongótáborral büszkélkedhet, hiszen az Instagrammon 250.000 ember követi. Valljuk be, amint ránézünk, mi is mindjárt oda vagyunk érte.  

A tulajdonosa, Rachel majdnem két évvel ezelőtt 1 éves korában fogadta örökbe. Elmondása szerint, azonnal tudta, hogy ő az, aki hazaviszi Fehéroroszországot, mivel abban a pillanatban, amikor először meglátta, beleszeretett.

Fehéroroszország örökbefogadása óta a tulajdonos továbbra is támogatja a menhelyet, amelyből ez a cicafiú jött, hogy más macskáknak is segítsen. Fehéroroszország híres arcának felhasználásával Rachel adományokat fogad a rászorulóknak. Ez azonban nem jelent rá semmilyen veszélyt, annál is inkább. mert imád pózolni. Fehéroroszország egy strabismusnak ( kancsalság) nevezett szembetegséggel született, ezért állnak keresztbe a szemei. A kancsalság olyan állapot, amelyben a szem nem egyezik megfelelően egymással, amikor egy tárgyra néz.Szerencsére az állapot nem okoz fájdalmat vagy egyéb egészségügyi komplikációt ennek az imádnivaló cicának, és látását sem befolyásolja.

2019-ben Rachel különféle adománygyűjtő kampányok révén 4000 dollárt adományozhatott a menhelynek.

További információ: Instagramm

Forrás: boredpanda.com

Kép: boredpanda.com
Kép: boredpanda
Kép: boredpanda
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni!- A Mosol...
Farkas Tekla: Könyvajánló

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2020. augusztus 09. vasárnap

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/