Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/

Előkerült egy régi filmfelvétel a már kihalt tasmán tigrisről

Kép: wikipédia

 Előkerült egy régi filmfelvétel a már kihalt tasmán tigrisről

 Az Ausztrál Nemzeti Film- és Hangarchívum (NFSA) kiadott egy "új" elveszett filmet, amely a tasmán tigris utolsó ismert felvétele.

Úgy gondolják, hogy a faj 1936-ban kihalt, amikor "Benjamin" - a faj utolsó megerősített egyede - fogságban elhunyt a Hobart Beaumaris Állatkertjében. Az erszényes farkasról nem sok felvétel maradt fenn, hiszen kevesebb, mint egy tucat filmről lehet szó, amelyek mindegyikét fogságban tartott állatokról filmezték a Hobart, a Tasmania, a Beaumaris és a londoni Állatkertben. Ezt a legfrissebb felvételt egy rég elfeledett útleírásban, a Tasmania the Wonderland -ban találták.

Az erszényesfarkasok kutyára emlékeztető állatok, de nem voltak rokonai a kutyaféléknek, mivel az utóbbiak méhlepényes, az előbbiek viszont erszényes emlősök voltak. A hasonló testfelépítés a hasonló életmód miatt alakult ki (konvergens evolúció). A fajt George Harris írta le 1808-ban, latin neve magyarul kb. annyit tesz, mint „kutyafejű erszényes kutya".

Nevüket egyrészt a farkasokhoz hasonló testalkatuk és életmódjuk, másrészt pedig a tigrisekre emlékeztető csíkozásuk miatt kapták (13-21 sötét csíkot viseltek). Rövid szőrű bundájuk színe a szürkétől a sárgásbarnáig változott. Érdekesség, hogy az állkapcsait akár 120 fokos szögben is ki tudta nyitni. Fürge, mozgékony állat volt: a hátsó lábaik hosszabbak, mint a mellsők és a beszámolók szerint 2 méter magasra is felugrott.

Az erszényesfarkasok – kipusztításukig – Földünk legnagyobb testméretű erszényes ragadozói voltak: a hosszuk 100–200 cm között volt, amiből a farkuk több mint az egyharmadát tette ki; a marmagasságuk pedig kb. 60 cm. A testtömegük 20–30 kg között változott.

Az erszényesfarkasok Ausztrália és Tasmánia fás-füves térségein közepes és kisebb méretű kengurukra, kisebb erszényesekre és madarakra vadásztak általában egyedül, a nagyobb testű állatokra viszont kisebb csoportokban.

Az ausztrál kontinensről való kihalásukat minden bizonnyal az ember által behurcolt kutya elvadult változata, a dingó okozta: a két faj között kompetíció (fajok közötti versengés) alakult ki, mivel azonos erőforrásokért küzdöttek.

Utolsó menedékük így Tasmania szigete lett (ahol nem éltek dingók). Vesztüket az európai emberek bevándorlása okozta, akik birkákat kezdtek el tenyészteni. A hatalmas birkanyájak könnyű prédát jelentettek az erszényesfarkasok számára, bár a birkanyájakon vámot vettek a telepesek elvadult kutyái is. Ennek ellenére a telepesek minden elpusztult birkáért az erszényesfarkasokat tették felelőssé. Ez oda vezetett, hogy 1838-tól hivatásos vadászokat fogadtak fel kilövésükre és 1886-tól az ausztrál kormány vérdíjat fizettet minden egyes kilőtt példányért.

A sors furcsa fintora, hogy 1936-ban nyilvánították védetté a fajt. Ekkor hirtelen megnőtt az érdeklődés irántuk: azóta több expedíciót is szerveztek felkutatásukra Tasmánia eldugott erdős-hegyes vidékein, amelyek azonban nem jártak sikerrel.

Forrás: IFLScience!, wikipédia

A hóember
Mindenki fája

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. május 31. vasárnap

Captcha kép