Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Csodálatos tehetségű festő kislány, akit a betegsége sem állíthat meg

 Csodálatos tehetségű festő kislány, akit a betegsége sem állíthat meg

 Kate, teljes nevén Ekaterina Borodulkina mindössze 3 hónapos volt, amikor kiderült: egy ritka és igen komoly izombetegsége van, melynek következtében nem tud járni, képtelen felemelni a karját, de még a fejét sem tudja egyenesen tartani.

Izmai gyengék és sorvadnak, ám ez őt nem tartotta vissza attól, hogy megtalálja azt, ami őszinte örömmel tölti el. Két éves volt még csak, amikor elkezdett rajzolni, aztán később festeni is, és azóta rengeteg csodálatos alkotással ajándékozta meg a világot.

 Rengeteg érzést megindít ez a csodálatos kislány, ám egy valamit egész biztosan nem kell éreznünk: sajnálatot. Nem úgy néz ki, mint aki sajnálja magát, és akinek mások sajnálatára lenne szüksége. A mosolya mindent elmond. Szívből alkot, minden nehézsége ellenére folyamatosan fejlődik, és rá egész biztosan elmondható az, ami sok egészséges(nek tűnő) embertársára nem: él, nem csak létezik.

Kate-re hamar fel is figyelt a világ. Alkotásait számos kiállításon bemutatták már, sokan követik tátott szájjal a fiatal lány munkásságát, és talán egyre többen lesznek olyanok is, akik a példáját követve felfedezik a saját erejüket.

További információ: Instagramm

Forrás: hasznaldfel.hu

Leónárdó és az új lakó
A fénysebesség mérése

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2020. augusztus 09. vasárnap

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/