Barlangtestvérek: A Leány- és Legény-barlang

A Pilis-hegységben található két barlang mára már az Ariadne-barlangrendszer részét képezi.

Látványos és turistaúton is megközelíthető bejárati csarnokaik miatt talán ezek a legismertebb barlangok a Csévi-szirteken. Sok kiránduló kapaszkodik fel a meredek ösvényen, hogy egy kis bepillantást nyerjenek a barlangok világába és megcsodálhassák a kilátást. A Legény-barlang 22 méter hosszú bejárati termében lámpa nélkül is kényelmesen végig lehet sétálni egészen a belső részeket lezáró vasajtóig.
A Leány-barlang kisebb bejárata után, azonban kisebb, sötétebb termek nyílnak, hová már jóval kevesebb fény jut be. Itt jó szolgálatot tehet egy lámpa. A barlangok ezen szakaszai már ősidők óta ismertek voltak. Évezredeken keresztül lakottak voltak, majd a történelem viharaiban szolgáltak menedékül. Az 1600-as években még pénzhamisító is működött itt. 1912-ben régészeti ásatással kezdődtek meg a tudományos kutatások és a barlangok megismerése. Az elkövetkező évtizedekben sok kalandor kereste fel a rendkívül szűk és sáros barlangokat. Nem egyszer a barlangi mentőszolgálatnak kellett kimenteni a lent rekedt turistákat. Közben több barlangász csapat és kutató is foglalkozott a további járatok feltárásával. A Leány-barlang hosszát 200 méter, míg a Legény-barlangét 400 méternek gondolták. A 80-as évekre úgy tűnt nem érdemes tovább foglakozni a nehezen járható kis barlangokkal, hiszen Aggteleken, vagy a Bükk-hegységben sokkal látványosabb és szebb barlangokat lehet felfedezni, vagy bejárni. Sajnos az addigi járatok cseppköveit is nagyrészt letördelték, vagy teljesen összesározták az évek során. Látnivaló alig-alig akadt már, s barlangokat szinte el is felejtették. 1991-ben aztán néhány tizenéves fiatal élesztette fel ezeket a barlangokat a csipkerózsika álomból. Kezdetben csak a kaland vonzotta őket, de aztán egy életre szóló szenvedély rabjaivá váltak, s egyre tervszerűbb munkával sorra fedezték fel a barlangok addig ismeretlen járatait. 7 évvel az első felfedezések után jött az addigi legnagyobb siker, mikor az addig különálló két barlang között sikerült megtalálni a mélyen az átjárót. Akkora már az ország nagyobb barlangjai között tartották számon a barlangtestvéreket. Sok évnyi munka és sok kaland kellet azonban még ahhoz, hogy további barlangösszekötésekkel Magyarország harmadik leghosszabb barlangja váljon belőlük. És a kutatás folytatódik tovább…

Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!

Hasznos oldalak

logo A Leány- és Legény-barlang - Mesefarm - ismeretterjesztő portál

Szállás Vas megyében Szelestén

0
Megosztás