Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Az Ős meséje: Az elefántmadár

Az Ős meséje: Az elefántmadár 

Az elefántmadár( Aepyornis: Bryan Cho )

 Aki ismeri az Ezeregyéjszaka meséit, talán emlékszik a rok madár legendájára, amely felbukkan a Szindbád történetekben. Marco Polo is megemlíti mondván, hogy Madagaszkáron él. A helyiek úgy beszélték, hogy a madagaszkári király követei egy rok madár tollat ajándékoztak Katáj Kánjának. Amikor az első európai hajósok kikötöttek a szigeten (15-16. század), már biztosan nem léteztek ezek a madarak.

A madagaszkári kövületek valóban arról vallanak, hogy egy óriási madár az Aepyornis maximus élt itt  Krisztus után 1000-ig. Kihalását részben a tojásait lopkodó emberek okozták, hiszen egyetlen tojása 200 darab tyúktojás mennyiségével vetekedett, héját pedig előszeretettel tároló edénynek használták. Ugyanakkor vadászták is őket.

Az elefántmadár 3 méter magas volt és csaknem fél tonnát nyomott, annyit mint 5 strucc együttvéve. Míg a mesében a rok kiválóan repül és 16 méteres fesztávolságával képes egy elefántot is felemelni, addig a valóságban ez a madár röpképtelen, a szárnyai viszonylag kicsik, akár a struccéi. Tojásaik legnagyobb átmérője elérte a 33 centimétert, becsült űrtartalmuk a 9 litert. A hatalmas tojások héja szerte fellelhető Madagaszkár szigetén. Valószínűleg lassú mozgású erdőlakók voltak.

Az elefántmadarakat csak töredékes csontjaik alapján ismerjük. Az mindenesetre a csontjaikból kiderül, hogy robusztus madarak lehettek, hosszú nyakkal és kis fejjel. Minden bizonnyal növényevők voltak. Ők a legsúlyosabb valaha élt madarak, de nem  a legmagasabbak. Néhány moafaj elérhette a három és fél méteres magasságot, de csak kinyújtott nyakkal.

Az elefántmadarak és moák a lapos szegycsontúak ősi madárcsaládjába tartoztak.

Őseik Afrikából származtak. A kontinensről időközben kipusztultak, Madagaszkár szigetén viszont azért maradhattak fenn, mert az már a mezozoikum vége óta gyakorlatilag elszigetelődött a nagy szárazföldektől: a sziget a „ Dinoszauruszok kora" során vált el Gondwanától (Nagy Déli Kontinens) és a kréta alatt pedig az indiai szubkontinenstől. Ettől fogva a hatalmas sziget állatvilága más földrészektől elszigetelten fejlődött: új állatfajok csak a levegőből vagy a vízen keresztül települhettek be.

A lapos szegycsontúak valódi természetes csoportot alkotnak. A struccok, emuk, kazuárok, nanduk, kivik, moák és elefántmadarak tényleg közelebbi rokonai egymásnak, mint más madaraknak, s megtalálhatóak voltak a legtöbb kontinensen. Lapos szegycsontú madarakat még az Antarktiszon is találtak, amelyet akkoriban a növényi fossziliákból ítélve meleg, szubtrópusi erdők borítottak.

De hát hogyan kerültek ezek a madarak szerte a nagyvilágba, hiszen repülni sem tudnak? Hát mentek. Egészen egyszerűen csak mentek, merthogy  nem kellett átkelni semmin… Amit ma külön kontinensekként ismerünk, azok összefüggtek. 150 millió évvel ezelőtt, Gondwanaföld magába foglalta mindazt , amit ma Dél- Amerikaként, Afrikaként, Arábiaként, Antarktiszként, Ausztráliaként, Madagaszkárként és Indiaként ismerünk. 


Felhasznált irodalom: Richard Dawkins: Az Ős meséje

Bolond Mihók
Legek az állatvilágban - a gepárd

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. december 08. vasárnap

Captcha kép