Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Az Ős meséje: Az elefántmadár

Az Ős meséje: Az elefántmadár 

Az elefántmadár( Aepyornis: Bryan Cho )

 Aki ismeri az Ezeregyéjszaka meséit, talán emlékszik a rok madár legendájára, amely felbukkan a Szindbád történetekben. Marco Polo is megemlíti mondván, hogy Madagaszkáron él. A helyiek úgy beszélték, hogy a madagaszkári király követei egy rok madár tollat ajándékoztak Katáj Kánjának. Amikor az első európai hajósok kikötöttek a szigeten (15-16. század), már biztosan nem léteztek ezek a madarak.

A madagaszkári kövületek valóban arról vallanak, hogy egy óriási madár az Aepyornis maximus élt itt  Krisztus után 1000-ig. Kihalását részben a tojásait lopkodó emberek okozták, hiszen egyetlen tojása 200 darab tyúktojás mennyiségével vetekedett, héját pedig előszeretettel tároló edénynek használták. Ugyanakkor vadászták is őket.

Az elefántmadár 3 méter magas volt és csaknem fél tonnát nyomott, annyit mint 5 strucc együttvéve. Míg a mesében a rok kiválóan repül és 16 méteres fesztávolságával képes egy elefántot is felemelni, addig a valóságban ez a madár röpképtelen, a szárnyai viszonylag kicsik, akár a struccéi. Tojásaik legnagyobb átmérője elérte a 33 centimétert, becsült űrtartalmuk a 9 litert. A hatalmas tojások héja szerte fellelhető Madagaszkár szigetén. Valószínűleg lassú mozgású erdőlakók voltak.

Az elefántmadarakat csak töredékes csontjaik alapján ismerjük. Az mindenesetre a csontjaikból kiderül, hogy robusztus madarak lehettek, hosszú nyakkal és kis fejjel. Minden bizonnyal növényevők voltak. Ők a legsúlyosabb valaha élt madarak, de nem  a legmagasabbak. Néhány moafaj elérhette a három és fél méteres magasságot, de csak kinyújtott nyakkal.

Az elefántmadarak és moák a lapos szegycsontúak ősi madárcsaládjába tartoztak.

Őseik Afrikából származtak. A kontinensről időközben kipusztultak, Madagaszkár szigetén viszont azért maradhattak fenn, mert az már a mezozoikum vége óta gyakorlatilag elszigetelődött a nagy szárazföldektől: a sziget a „ Dinoszauruszok kora" során vált el Gondwanától (Nagy Déli Kontinens) és a kréta alatt pedig az indiai szubkontinenstől. Ettől fogva a hatalmas sziget állatvilága más földrészektől elszigetelten fejlődött: új állatfajok csak a levegőből vagy a vízen keresztül települhettek be.

A lapos szegycsontúak valódi természetes csoportot alkotnak. A struccok, emuk, kazuárok, nanduk, kivik, moák és elefántmadarak tényleg közelebbi rokonai egymásnak, mint más madaraknak, s megtalálhatóak voltak a legtöbb kontinensen. Lapos szegycsontú madarakat még az Antarktiszon is találtak, amelyet akkoriban a növényi fossziliákból ítélve meleg, szubtrópusi erdők borítottak.

De hát hogyan kerültek ezek a madarak szerte a nagyvilágba, hiszen repülni sem tudnak? Hát mentek. Egészen egyszerűen csak mentek, merthogy  nem kellett átkelni semmin… Amit ma külön kontinensekként ismerünk, azok összefüggtek. 150 millió évvel ezelőtt, Gondwanaföld magába foglalta mindazt , amit ma Dél- Amerikaként, Afrikaként, Arábiaként, Antarktiszként, Ausztráliaként, Madagaszkárként és Indiaként ismerünk. 


Felhasznált irodalom: Richard Dawkins: Az Ős meséje

A hóember
Szent Mihály barlang, Gibraltár

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 07. kedd

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/