Kép: cdn.nwmgroups.hu

 Az Ős meséje: A gyapjas mamut

 A gyapjas mamutok magassága többé-kevésbé megegyezett a mai elefántokéval, koponyája viszont keskenyebb volt, mint mai rokonaié. További különbséget jelentenek még kisebb fülei és rövidebb farka, amely adottságok a szélsőséges hideghez való alkalmazkodás sajátosságai. A gyapjas mamutok egész testfelületét bunda borította, amelyet egy hosszú, durva szőrszálakból álló külső és egy rövid szálú, sűrű szövetű belső réteg alkotott.

A mamutok általában utolsó készlet fogaik elkopása után pusztultak el, jellemzően 60–80 éves korukban. Naponta körülbelül 225 kilogramm táplálékot fogyasztottak el, különféle növények, fák, fűfélék és vízinövények formájában; érzékeny ormányuk segítségével a legapróbb rügyeket, virágokat és fűszálakat is ügyesen meg tudták ragadni. A mamutok négy hatalmas, cipős doboz-méretű foggal rendelkeztek, kettővel felül, kettővel pedig alul. Életük során hat készlet foguk fejlődött ki; amikor az utolsó is elkopott, képtelenné váltak a növényi részek felőrlésére, s gyakorlatilag éhen haltak.

A gyapjas mamutok több tízezer évvel ezelőtt járták a szárazföldeket, jóval fagyosabb körülmények között ugyan, de hasonló életmódot folytatva a mai elefántokhoz.

A hideg, száraz tundrán való életben maradás érdekében a tökéletesen alkalmazkodtak élőhelyük adottságaihoz. A hó elkotrására és táplálékuk kiásására hatalmas agyaraikat használták, speciális mirigyeikből pedig olajat választottak ki, bundájuk szigetelőképességét tovább fokozva.


Kép: wallhere.com

 Körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt azonban számuk csökkenni kezdett, s négyezer éve a faj utolsó példánya is eltűnt a Föld színéről. A tudósok hosszú idő óta kutatják, hogy mi okozta a felső-pleisztocén nagytestű emlőseinek (megafaunájának) kipusztulását. A pleisztocén kor mintegy 1, 8 millió évvel ezelőtt kezdődött, és tízezer évvel ezelőtt fejeződött be az utolsó jégkorszak lezárultával. Nagyjából ez az az időszak, amikor csökkenni kezdett a mamutok, a kardfogú tigrisek, a földi lajhárok és az őshonos amerikai lovak és tevék egyedszáma, végső soron e fajok kihalásához vezetve.

A gyapjas mamut kihalásának talán legelfogadottabb magyarázata a Föld felmelegedése, egy oly mértékű klímaváltozás, amellyel a hidegebb körülményekhez szokott mamutok nem tudtak lépést tartani. Amikor a jégkorszak lezárultával az éghajlat sok, addig szélsőségesen hideg területen is elviselhetővé vált, az észak felé előrenyomuló ember új régiókban vetette meg a lábát, kapcsolatba kerülve többek közt a gyapjas mamuttal is, melyre – húsáért, csontjáért és bőréért – vadászni kezdett. Egyes kutatók szerint élőhelyük átalakulása mellett ez a tény is fontos szerepet játszott a faj kihalásában.

Egy 2007-es kutatási eredmény szerint a gyapjas mamut kihalása mögött – legalábbis Észak-Amerikában – egy meteorit vagy üstökös becsapódása állhatott. A Brown University (Rhode Island, USA) tudósai azt állítják, hogy bizonyítékot találtak egy üstökös Földnek ütközésére, ami hirtelen klímaváltozást vont maga után, a kor nagy testű emlősei – köztük a gyapjas mamut – kihalását is okozva.

Forrás: ng.hu