Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Az athéni nevelés

Athén

 Az athéni nevelés

Athéni nevelés

 Periklész, a kiváló athéni államférfi a következő szavakkal jellemezte a spártai és athéni nevelés különbségét: "Az ő nevelésüket az jellemzi, hogy már kora ifjúságuktól fogva szüntelenül fáradságos gyakorlatokkal edzik magukat a férfias helytállásra, mi viszont szabadabb módon élünk, de nem csekélyebb elszántsággal tudunk ugyanolyan veszélyekkel szembenézni... S ha mi inkább könnyedebb életmóddal, mint fáradságos gyakorlatokkal, és nem a törvények által belénk oltott, hanem elsősorban velünk született bátorsággal készülünk a veszedelmek leküzdésére, ez azzal az előnnyel is jár, hogy nem ízleljük meg már előre a még csak közelgő megpróbáltatásokat, ha viszont már bennük vagyunk, nem tanúsítunk kisebb hősiességet azoknál, akiknek egész élete fáradozásban telik."

Vajon valóban beszélhetünk-e az athéniak veleszületett bátorságáról? Aligha. Inkább nevelésükben rejlik a titok nyitja, amely rávilágít arra, hogyan tudtak gyermekeikből embert faragni. Olyan harmonikus embert, aki bátorságban felvette a versenyt a harcos spártaiakkal. Ugyanakkor értelme nyitottsága, erkölcsi érzékének fejlettsége, a szépség iránti fogékonysága többé is tette azoknál.

Az athéni állam legkiemelkedőbb vezetői - mint például Drakón, Szolón vagy Periklész - a szigorú jogalkotáson túl a kultúra, a művészetek pártfogását is szívügyüknek tekintették. Jelentős áldozatokat hoztak azért, hogy a kultúra ne csak az arisztokrácia és a jómódúak kiváltsága legyen, hanem a démosz, a nép is részesülhessen belőle. Az oktatásból elvileg mindenki kivehette részét, noha - Spártával ellentétben - ezen a téren semmiféle központi, állami szabályozás nem érvényesült. A taníttatás mégis inkább csak a tehetősebbek gyermekeire korlátozódott a magánoktatásért fizetendő tandíj miatt.

A kiváltságokkal rendelkezők, a vagyonosok arra törekedtek, hogy gyermekeikből "jó poliszpolgár" váljék. Felfogásuk szerint ehhez megfelelő műveltséget kellett elsajátítani. E műveltség két részből állt:

1. Szakmai műveltség. A jó poliszpolgár ügyes kereskedő, sikeres vállalkozó volt. Az ehhez szükséges ismereteket, készségeket szüleitől sajátította el. A mesterség apáról fiúra hagyományozódott át.

2. Általános műveltség. Ezt mindenekelőtt a közéleti szereplések tették szükségessé. A jó polgárnak határozott elképzelése volt saját poliszának helyzetéről, jövőjéről. Képes volt arra, hogy véleményét logikus érvekkel alátámasztva kifejezze, gondolatait meggyőző szavakká formálja. A népgyűléseken, a bíróságokon és a közszereplés egyéb alkalmai során tudott vitatkozni polgártársaival, okfejtését példákkal is alá tudta támasztani. Ehhez ismernie kellett népének történelmét, a mitológia mondáit, a klasszikus költők és írók műveit, tehát általános műveltséggel kellett rendelkeznie.

E műveltség elemeivel már egészen kicsi koruktól kezdve kezdték megismertetni a gyermekeket. Ugyanakkor az erkölcsi szabályok, a követendő viselkedési normák elsajátíttatására is nagy gondot fordítottak.  Hétéves koruktól magántanítókhoz küldték a gyerekeket, akik tovább folytatták a családban elkezdett nevelést és megfelelő képzésben részesítették tanítványaikat. E képzés összetevői a következők voltak:

1. Múzsai képzés. Ezen belül:

a) Grammatikai-irodalmi képzés, ami az olvasás, írás, számolás tanulását, és irodalmi művek tanulmányozását jelentette.
b) Kithara-képzés, vagyis a hangszerjátékkal kísért énekelt versek tanulása, és a tánc (orkesztiké).

2. Gümnasztikai képzés: torna, sport és a kifejező mozgás művészete.

A gyerekek nevelése-oktatása, a képzés tartalmainak átadása különféle iskolatípusokban történt:

a) Grammatikai "iskola": A hétéves gyermekeket elvitték a grammatisztész házába. Itt először az alapkészségek elsajátításával foglalkoztak. Társaival együtt megtanulta az olvasást, az írást és a számtant.

Az olvasás tanulása a betűk megismerésével kezdődött. (A betűk egyben számokat és zenei hangokat is jelöltek.) Ezután a tanító szótagokat írt egy táblára, amelyet a gyerekek "szótagolva" (szüllabizein) utána olvastak. Később nyelvtant és irodalmat is tanultak, melynek oktatója a "grammatikosz" volt. Legtöbbet Homérosz Iliászának részleteivel foglalkoztak, amelyeket - részletes elemzés után - kívülről meg kellett tanulniuk. Az emlékezetbe vésést hangos felolvasás segítette. A verseket skandálva mondták vagy énekelték.

Mai "pedagógus" szavunk eredete is a görögöknél keresendő. Azt a rabszolgát nevezték "paidagogosz"-nak, aki a gyermekeket a magántanítóhoz kísérte, és aki - műveltebb rabszolga lévén - segítette őket az otthoni tanulásban. A későbbi korokban feladatköre bővült: a gondjaira bízott fiú erkölcsi nevelője is lett.

b) Kithara-"iskola". A múzsai képzésen belül a költészet oktatása mellett fontos szerepet játszott a zenetanítás is. Ez a kithara tanítójának, a kitharisztésznek a házában történt. (A kithara leginkább a mai hárfához hasonlatos húros hangszer.) A kitarajáték tanítása kezdetben minden elméleti oktatás nélkül pusztán bemutatással és utánzással történt. Később e hangszer kísérete mellett énekelték a lírikusok műveit. Tánctanítás (orkesztiké) is folyt a kitharisztész házában: a kardalokat énekelve és táncolva adták elő.

c) Palaisztra ('birkózásra kijelölt hely'): Az előbbiekkel párhuzamosan hétéves koruktól kezdve a gimnasztikai képzést biztosító palaisztrába is elkísérték a gyermekeket. A tornatanítás, a testgyakorlás színtere volt ez. A testnevelő (paidotribész) irányításával a küzdősportok (birkózás, ökölvívás) és a könnyűatlétika különféle ágait gyakorolták itt a fiúk.

Az athéniak - akárcsak a spártaiak - nagy súlyt fektettek a testi nevelésre. Elsődleges céljuk mégsem a harcedzett katonák kiképzése volt, hanem az esztétikus, harmonikus testalkat kialakítására törekedtek. Emellett bíztak a gimnasztikai gyakorlatok jellemfejlesztő erejében is. Úgy gondolták, hogy ahogyan növekszik a test rugalmassága, ellenálló képessége, úgy formálódik, erősödik az akaraterő, úgy bontakozik ki az önzetlenség, az önfeláldozás erénye.

A görögök hittek abban, hogy az egészséges, ép testben valóban erkölcsileg fejlett, tehát "ép" lélek lakozik. Másként fogalmazva: Szép, esztétikus test csak szép, tehát etikailag kifogástalan léleknek adhat otthont. Ezt nevezték a görögök a "kalokagathia" elvének, amely szerint tehát a "szép" és a "jó" harmonikus egységben létezik. ("Kalosz" görögül azt jelenti: "szép", "agathosz" jelentése pedig: "jó".) Az athéniak nem azért edzették testüket, hogy egy bizonyos területen rendkívüli eredményeket érjenek el. Eszményük nem az az ember volt, aki kimagaslik a többiek közül, hanem az az egyszerű ember, aki - ha a sors úgy kívánja - képes hőssé válni. Ezzel magyarázható, hogy háború esetén mindenki kötelességének érezte, hogy derekasan harcoljon, reguláris hadseregük viszont nem volt.

d) Gümnaszion (gümnosz = 'meztelen'): Az idősebb a gümnaszionban folytatták a testgyakorlást. Olyan épület volt ez, amelyben - a fedetlen és fedett futópályák mellett - különféle céloknak megfelelő helyiségek kaptak helyet. A vetkőzésre, tisztálkodásra szolgáló szobák mellett később megjelentek az előadótermek és a könyvtárak is. Hamarosan magasabb szellemi tanulmányokat is folytattak itt a fiatalok.

A nevelés fontos színterei voltak Athénban a megszerveződő baráti társaságok összejövetelei, a szümpozionok. A résztvevő fiatal fiúk a bölcsebb, tapasztaltabb polgárokkal folytatott kötetlen beszélgetések során tehettek szert újabb ismeretekre.

Az érett fiúk a különféle "iskolákban" elsajátított meggyőző beszéd, az ékesszólás művészetének birtokában már beléphettek az athéni közélet küzdőterére, a népgyűlés színhelyére (agora), hogy ott gyakorolják állampolgári jogaikat.

Az athéni lányok nevelése ettől eltérő képet mutatott. Többségüket csak a háztartási és gazdasági ismeretekre tanították meg: anyjuktól tanulták a varrást, a kötést, a fonást és a szövést. Olvasni és írni általában csak szüleiktől vagy dajkájuktól tanultak meg valamelyest. A politikai élet nyilvánossága zárt világ volt számukra. Legfőbb ékességük a hallgatás, s életük legfontosabb színtere a lakóház idegenek elől zárt női lakosztálya, a günakeion volt.

Athénban nagy gondot fordítottak a gyermekek lelkületének, jellemének formálására, a nevelésre. Nem elégedtek meg a tanított anyag mechanikus bevésésével, ennél többre törekedtek. Amíg Spártában a dresszúra, a fizikai kényszer uralkodott, addig az athéniak bíztak abban, hogy sokkal mélyebben be lehet hatolni a gyermekek, a fiatalok lelkébe az esztétikum segítségével. Arisztotelész fogalmazta meg híres katarzisz-elméletében, hogy az esztétikum átélt elsajátításának hatására az ember képes felülemelkedni saját személyes világán, és megtisztulva, magasabb szintre emelkedve már egy nagyobb közösség, a polisz tagjaként szemléli önmagát. Az esztétikum átélt elsajátítása segítheti hozzá az embert ahhoz, hogy magatartásában az erkölcsi jót megvalósítsa. A szépnek és a jónak, az esztétikumnak és az etikumnak ez az egysége a görög kalokagathia elméletének sajátosan athéni megközelítése.


Forrás: koncertpedagogia.hu

Legek az állatvilágban - a kaméleon
A bohócdoktor

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. december 07. szombat

Captcha kép