Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Szerkesztő

A Dió Magazin Technikai részleg

A kőtörő

Japán mese: A kőtörő

A kőtörő

 Réges-régen élt egy szegény ember, aki minden áldott nap kijárt a nagy sziklás hegyek közé, ott egy nagy csákánnyal egymás után fejtette ki a hatalmasabbnál hatalmasabb kődarabokat, szállította be a városba az embereknek. […] Élt abban az időben egy szellem a hegyek között, s mit gondolt, mit nem, nem tudom odatelepedett arra a sziklára, ahol a szegény ember dolgozott serényen, s elkezdett beszélgetni vele. Összevissza beszélt mindenfélét, hogy alig győzte hallgatni a szegény kőtörő, hogy így s úgy, ő megsegíti varázslattal, s olyan gazdaggá teszi, amilyenné csak akarja.
Ettől a perctől fogva olyan nehéznek s olyan szegényesnek tűnt fel sorsa, hogy örökösen búslakodott, békétlenkedett magában. Egyszer csak felsóhajtott:
– Ó, bárcsak gazdag ember lehetnék!
Egy hang szólalt meg a feje felett: „Meghallgattam a kívánságodat, és ezentúl gazdag ember leszel!"
Hát amint hazaért, szeme-szája elállott a csudálkozástól: a fakunyhó helyett, amiben eddig lakott, ragyogó, tündöklő palota állott.
Egyszer nagy, forró meleg nap volt, sütötte úgy a palotát a nap, hogy majd megsült benne a szegény ember, aztán kidugta a fejét az ablakon, hogy hátha egy kis friss szellőcske fújna arrafelé, s ím éppen akkor robogott arra a herceg kocsija nagy büszkén, s a herceg feje felett egy aranyos napernyő tartott árnyékot.
– Ó, bár herceg lehetnék! – sóhajtott fel a kőtörő…
– Kívánságodat meghallgattam… – hangzott ismét a hang.
Úgy is lett, ahogy a szellem akarta. Büszke is volt a kőtörő a hercegségére, de amint így kocsikázott keresztül-kasul a városon egész nap, hiába tartotta maga fölé az aranyos napernyőt, mégiscsak keresztültörtek azon is a nap sugarak, s napról napra feketébb lett az arca.
– A nap mégiscsak hatalmasabb, mint én, ó, bárcsak én is az lehetnék!
A hegy szelleme ismét megszólalt a feje felett:
– Meghallgattam a kívánságodat, te lész ezután a nap!
Úgy is lett, s a kőtörő boldogan küldte le égető sugarait a földre... De egyszerre csak egy felhő közeledett hozzá, eléje húzódott.
– Hát ez a rongyos felhő hatalmasabb, mint én? Nos, akkor felhő akarok lenni!
– Kívánságodat teljesítem – hangzott ismét a szellem hangja.
Rögtön felhővé változott a kőtörő, s ezentúl ott lebegett a nap és a föld között. De egyszerre csak a sziklára pillantott, amelyen azelőtt oly szorgalmasan dolgozott, az állott szilárdan, megingathatatlanul magában…
– Hát a szikla erősebb, mint én? Ó, bárcsak azzá lehetnék!
– Teljesítem kívánságodat, légy szikla!
Boldog volt most a szegény ember... Ám egy reggel nagy ütéseket érzett a fején; odapillant, hát egy ember vágja a követ csákányával, s szakadnak le egymás után a kődarabok…
– Hát egy földi emberke hatalmasabb lehet, mint én? Ó, bárcsak még egyszer én is az lehetnék!
– Légy hát emberré, ha úgy kívánod – szólt ismét a szikla szelleme.
Azzá is lett egy szempillantás alatt, s boldogan kezdte ismét fejteni a köveket a szikláról. Soha többé nem gondolt arra, hogy hatalmasabb legyen annál, ami.

Környezetükbe beolvadó növények
Koca anyó

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 09. csütörtök

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/