A karolinai réce, vagy kisasszonyréce ( Aix sponsa)

 

Észak-Amerika keleti részének és az Amerikai Egyesült Államok nyugati területeinek tavain és mocsaraiban fészkelő faj. A telet az USA déli részén és Mexikóban tölti. A karibi szigeteken rendszeresen megjelenik a téli időszakban, és néhány madár ott is marad költeni. Kubában már állandó populációja él.

Korábban Észak-Amerika legelterjedtebb vízimadarai közé tartozott, de a 20. század elejére az intenzív vadászat és élőhelyeinek átalakítása (például a mocsarak lecsapolása és az erdők irtása) miatt jelentősen megritkult. Az 1920-as évektől több helyen engedtek szabadon fogságban született egyedeket; a visszatelepítés eredményeként állományát az 1970-es években már 1,3 millió madárra becsülték.

Részben vonuló. Többnyire éjszaka vonul. Habár a karolinai réce és a mandarinréce közeli rokonok, nem hibridizálódnak.

Díszes tollazata miatt a 17. században betelepítették Európába. Szökött és visszavadult példányokról már a 19. században tudósítottak. Előszeretettel tartják díszmadárként, mert bírja a telet, és könnyen szaporítható. Költőterületei : mocsaras erdők, sekély tavak, lassú folyású vizek. Sokszor hódok által felduzzasztott tavakon telepszik meg. A területen sok szénhidrátban gazdag gerinctelennek kell élnie, mivel különösen a tojásrakás időszakában a karolinai récének sok állati eredetű táplálékra van szüksége.  A parkokban is megtelepszik, ha vannak ott olyan helyek, ahova visszavonulhat az ember elől. A nap nagy részét a fákon tölti.

Párban vagy legfeljebb kisebb csoportokban jár, télen azonban nagyobb tömegben gyülekezik, amelynek mérete elérheti az 1000 egyedet. Az efféle csoportosulást a táplálékkínálat váltja ki, ez rendszerint tölgymakkot vagy hickorytermést jelent. A karolinai récét életmódja az erdőkhöz köti, röptében is ügyesen lavíroz a fák között. Nyílt területen ritkán fordul elő.

A karolinai réce kis termetű, testhossza 47-54 centiméter. A hím 680 grammot, a tojó 640 grammot nyom. Szárnyhossza 21-24 cm. Napjuk nagy részét fán töltik.

 Tápláléka javarészt növényi: a vízről vízinövényeket és magvakat szedeget fel. A tojó a költési időszakban igen sok állati eredetű táplálékot (rovarokat, csigákat, halivadékokat, rákokat stb.) is fogyaszt. A művelés alatt álló területeken is keresgél. Alapvetően mindenevő, de alkalmazkodik a kínálathoz. Az állati táplálék a fiókanevelésben is fontos. A fiókák hét hetes korukig szinte kizárólag állatokon élnek. Zsákmányuk közé tartoznak a kérész, a szitakötő, és a szúnyogok lárvái. Többnyire a víz felszínéről szedik fel őket. A kifejlett karolinai récék bogarakat, hangyákat, pókokat, tücsköket, szöcskéket, legyeket is fognak. A kisebb halak sincsenek tőlük biztonságban.

Csoportokban élő, társas madár. A párválasztás után a csoportok felbomlanak, majd a felcseperedett fiókákkal újraszerveződnek.

A gácsér a költés végéig párja mellett marad; ez szokatlannak számít a récék között. Februártól májusig költ. A gácsér nem vesz részt sem a költésben, sem az utódok nevelésében. Szerepe az őrködésre korlátozódik. Védik a tojót és a fészekaljat a ragadozókkal és a más gácsérok által kikényszerített párzással szemben. A költő tojót is védi a zaklatástól. Ez csökkenti a fészekalj elhagyásának valószínűségét. A fiókák fészekhagyók, azonnal követik anyjukat a vízbe.

A költőüreget a tojó választja, a gácsér csak elkíséri. A tojó a víz közvetlen közelében levő odúk közül válogat, ahol az odú magassága legalább 9 méter. Hogyha nem talál ilyet, akkor a tojó alacsonyabb odúban is fészkel, így az odúk átlagos magassága 7,6 méter.

Egy fészekalja 6–15 krémszínű tojás.
A fiókák hat óra alatt kelnek ki. Kikelés előtt és alatt csipognak, így majdnem egyszerre kelnek ki.. A 25 grammal kikelt fókák az első két órában még gyámoltalanok, de miután megszáradtak a pehelytollaik, nagyon felélénkülnek, és az odú bejáratához másznak. Egy napos korukban anyjuk hívására sorra kiugrálnak. Az anya legfeljebb egy órán keresztül hívogatja őket, amire habozás és félelem nélkül a mélybe ugranak. Kimutatták, hogy az odúban költő récefajok fiókái a földön fészkelő fajokkal ellentétben nem félnek a mélységtől. A félelem csak az első két hétben alakul ki. Ugrás közben kinyújtják lábukat, és csapkodnak a szárnyukkal. Megfigyelték, hogy még 15 méter magasból is sértetlenül érkeznek a földre.

Az anya a fészekaljat a legközelebbi vízfelülethez vezeti, ugyanis ott találhatnak maguknak táplálékot. Ez az út akár 1,6 kilométer hosszú is lehet.
A fiókák gyorsan nőnek. A kikeléskori 25 grammról 45 nap alatt 400 grammot érnek el. 70 napos korukban a fiatalok már röpképesek, és még abban az évben ivaréretté is válnak.

Forrás: Csodálatos madárvilág

Aix sponsa