Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

A gólya-kalifa

Kép: pixabay.com

Kemenczky Kálmán: A gólya- kalifa 

 Khasid, bagdadi kalifa, egy szép délután kéjelmesen üldögélt a divánján. Szunyókált egy kicsit, mert meleg nap volt s ilyenkor egy kis szendergés után rendesen fölvidúlt. Kiszívta rózsafából való hosszúszárú pipáját, kortyintott koronként egyet-kettőt a kávéjából, amit neki egyik rabszolga töltött, és mindannyiszor elégedetten simítá végig a szakállát, annak jeléűl, hogy ízlett neki.

Szóval, kinézték ilyenkor a kalifából, hogy rózsás kedvében van. Ebben az órában könnyen lehetett vele boldogúlni, mert ilyenkor mindig szelid és nyájas volt; azért Mansor nagyvezire is leginkább ebben az időben járt el hozzá. Ezen a délután is beállitott a kalifához, de most szokása ellenére nagyon gondolkodónak látszott. A kalifa kivette a pipát a szájából és így szólt:

- Miért vágsz ma olyan szomorú képet, nagyvezir?

A nagyvezir keresztbe tette a kezét a mellén, meghajtá magát ura előtt és azt felelé:

- Uram, ha vajjon szomorú képet vágok-e, azt én nem tudom: de ott lent egy kis kalmár áll, akinek olyan szép holmija van, hogy bosszant, hogy nincs fölösleges pénzem.

A kalifa, aki a nagyvezirének már régóta szeretett volna valami örömet szerezni, leküldte egyik fekete rabszolgáját, hogy hívja fel kalmárt. A rabszolga csakhamar visszajött a kalmárral. Ez egy alacsony, köpczös, sötétbarna arczú, toprongyos öltözetű ember volt. Egy szekrényt hor­do­zott és abban sok mindenféle portékát: gyöngyöt és gyürűt, gazdagon kivert pisztolyokat, poharakat, fésűt és más egyebeket.

A kalifa és nagyvezire rendre vizsgáltak mindent, s a kalifa vásárolt végre a maga és Mansor számára szép pisztolyokat, a nagyvezir felesége számára pedig egy fésűt.

A mint a kalmár éppen be akarta zárni a szekrényét, a kalifa egy kis kihúzó fiókot pillantott meg és megkérdezte, ha vajjon portékák vannak-e még abban is. A kalmár kihúzta a fiókocs­kát és megmutatott benne egy feketés porral telt szelenczét, aztán meg egy papirt, amin különös irás volt és amin sem a kalifa, sem a nagyvezir nem tudott elmenni.

- Én ezt a két darab portékát egyszer egy kereskedőtől kaptam, aki azokat Mekkában az úton találta, - mondá a kalmár. - Én nem tudom, mi van benne; olcsón odaadom nektek, úgy se tudok mit csinálni vele.

A kalifa, aki kedvelte a régi kézíratokat, ha nem is tudta azokat olvasni, megvette a kézíratot is, meg a szelenczét is, és avval elbocsátotta a kalmárt. Erre aztán szörnyen fúrta az oldalát, hogy ugyan mi lehet abban a kéziratban, és megkérdezte a nagyvezirt, nem ismer-e valakit, aki meg tudná fejteni.

- Legkegyelmesebb uram és parancsolóm, - felelte ez, - ott a nagy mecset mellett lakik egy ember, úgy hivják: a tudós Szelim; az ért minden nyelvet. Hívasd el ide, talán tudója lesz ennek a rejtelmes ákom-bákomnak is.

A tudós Szelimet nemsokára előhozták.

- Szelim, - mondá neki a kalifa, - azt tartják felőled, hogy te nagyon tudományos ember vagy. Vedd csak szemügyre ezt az írást, el tudod-e olvasni? Ha elolvasod, kapsz tőlem egy új ünnepi köntöst; ha nem tudod elolvasni, akkor tizenkét pofont kapsz, meg huszonötöt a talpadra, mivelhogy te, Szelim, tudósnak hivatod magadat, anélkűl, hogy megérdemelnéd.

Szelim erre meghajtá magát és szóla:

- Legyen meg a te akaratod, óh uram!

Aztán nézegette, nézegette sokáig az írást s egyszerre hirtelen fölkiáltott:

- Ez latin, óh uram, vagy akasztass fel!

- Beszélj kevesebbet, és mondd inkább, ami benne van - parancsolá a kalifa - ha értesz latinúl!

Szelim kezdte lefordítani: »Ember, aki ezt megtalálod, dicsőítsd Allah-t az ő kegyelmeért. Aki ebben a szelenczében levő porból tobákot szí és hozzá azt mondja: »Mutabor«, az minden állattá átváltozhatik és megérti az állatok nyelvét. Ha pedig ismét vissza akarja nyerni emberi formáját, akkor hajtsa meg magát háromszor, keletfelé fordúlva, és mondja el azt a szót. De vigyázz, mikor átváltozol, hogy ne nevess, különben eltűnik a varázs-szó egészen az emléke­ze­tedből és állat maradsz.«

Mikor a tudós Szelim elolvasta, a kalifa mód nélkűl meg volt elégedve. A tudóst egyben megesküdteté, hogy a titkot nem árúlja el senkinek, aztán egy szép köntöst ajándékozott neki és elbocsátá. A nagyvezirhez pedig így szólt:

- Ezt nevezem én aztán jó vásárnak, Mansor! Mennyire örülök, hogy állattá lehetek! Holnap reggel hozzám jösz. Azután kimegyünk együtt a mezőre, szippantunk egy keveset a szelen­czémből és meglessük és meghallgatjuk a levegőben meg a vízben, ami ott történik és mondatik.

Másnap reggel alighogy megfölöstökölt és felöltözködött Khasid kalifa, mikor a nagyvezir már megjelent nála, hogy őt, amint parancsolta, a sétára elkisérje. A kalifa övébe tette a varázs­porral telt szelenczét, és miután a rendes kisérőinek megparancsolta, hogy maradjanak otthon, a nagyvezirrel egész egyedül útnak indúlt.

Először is a kalifa palotája terjedelmes kertjének vették útjokat; de itt hasztalanúl fürkésztek valamiféle élő lény után, hogy a mesterségöket megpróbálják. A nagyvezir végre azt java­sol­ta, hogy menjenek ki a szabadba, ki egészen a tóhoz, ahol ő már sokszor látott állatokat bőven, nevezetesen gólyát, amely méltóságos magatartása és vidám kelepelése által mindannyiszor fölkeltette a figyelmét.

A kalifa helybenhagyta meghitt emberének a javaslatát és elindúltak a tóhoz. Amint közeled­tek, hát két gólyát láttak nagykomolyan föl s alá lépegetni békát keresve s itt-ott maguk előtt valamit meg-megkelepelve; egyszersmind észrevették, hogy túlnan, fent a levegőben, egy harmadik gólya is közeleg.

- Fogadni mernék a szakállamra, legkegyelmesebb úr, - mondá a nagyvezir - hogy ez a három hosszúlábú takaros beszélgetést folytat egymás közt. Hátha mi is gólyák lennénk!

- Jól mondod, szógám! - felelte a kalifa. - De előbb még gondoljuk meg, hogyan öltjük föl megint ember-voltunkat? - Hopp, megvan! Háromszor kelet felé fordúlunk és azt mondjuk: »Mutabor«; akkor aztán én ismét kalifa vagyok, te meg ismét nagyvezir vagy. Hanem csak el ne nevesd magad, különben el vagyunk veszve.

Azalatt, mig a kalifa beszélt, egy kis kóválygás után a harmadik gólya is leszállott a földre. A kalifa hirtelen előrántotta az öve mellől a szelenczét, vett belőle egy csipetet, azzal odaadta a nagyvezirnek is, aki hasonlatosképpen szippantott egyet, és mindaketten kiáltották: »Mutabor!«

Akkor egyszerre összezsugorodtak vékonyra a lábszáraik és megvörösödtek; a kalifának és kisérőjének szép sárga papucsai formátlan gólyalábakká, a kezei szárnyakká változtak át, a nyak rőfnyi hosszúra kinyúlt a vállak közűl, a szakáll eltűnt és a testet fehér toll fedte... szóval olyan gólya lett belőlök, hogy a többi sem volt különb.

- Kendnek takaros csőre van, nagyvezir úr, - mondá a kalifa. - A próféta szakállára! ilyesmit soha életemben nem láttam.

- Köszönöm alázatosan, - felelt a nagyvezir magát meghajtva; - de ha szabad lenne, hát a mondó volnék, hogy kegyelmességed majdnem szebb gólyának, mint kalifának. Egyébiránt, ha kegyelmességednek úgy tetszik, amott jön a czimboránk: hallgatózni és kitudni, vajjon tudunk-e mi valósággal gólyáúl?

Azonközben a hosszúlábúak harmadika, amelyik most érkezett, csőrével megtisztogatta lábait, helyreigazította tollait és odament másik két társához.

A két új gólya erre közelökbe iparkodott jutni s nagy álmélkodásukra a következő beszél­getést hallották:

- Jó reggelt, Hosszúláb asszony! A réten már ilyen korán?

- Jó reggelt, kedves Kelepelőcsőr! Egy kis fölöstökömöt hoztam magamnak. Tetszik egy fertályocska gyík, vagy egy békaczombocska?

- Köszönöm alásan! Nekem ma semmi étvágyam sincs. Egészen másért jöttem én most ide a rétre. Ma apám vendégei előtt tánczolnom kell, hát itt alattomban egy kicsit gyakorolni akarom magamat.

Avval egyszerre különös mozgások közt végig-hosszig futkosta a fiatal gólya a mezőt. A kalifa és a nagyvezir csodálkozva nézték. Mikor pedig féllábára állott és szárnyaival tetszetesen legyezgetett hozzá: nem tudták többé magukat visszatartani, csőrükből kitört a nevetés, amitől szinte felüdűltek. A kalifa tért először magához.

- Ez aztán olyan bolondság volt, - szólt, - amit nem lehet pénzzel megfizetni. Kár, hogy az ostoba állatok a nevetésünkkel elriasztatják magukat, különben talán még énekelnének is.

Most jutott eszébe a nagyvezirnek, hogy az elváltozás alatt nevetni nem lett volna szabad. Aggodalmát közölte a kalifával.

- Teringettét! Mekka és Medina!... Az aztán gonosz tréfa volna, ha gólyának kellene maradnom! Emlékszel arra az ostoba szóra? Én nem tudom kitalálni.

- Háromszor meg kell hajtani magunkat kelet felé s mondanunk: Mu-Mu-Mu.

Kelet felé fordúltak és hajlongtak annyira, hogy a csőrükkel majdnem a földet verték. De óh kárhozat! a varázs-szó kiment a fejökből, és azért akárhányszor hajtotta is meg a kalifa magát és akárhányszor mondta is a nagyvezir hozzá, hogy Mu-Mu: mindhiába, csak nem jutott eszökbe, és a szegény Khasid és nagyvezire gólyák maradtak.

Szomorúan járták a megvarázsoltak a mezőket. Nem tudták, mi tevők legyenek nyomorú­ságukban. Gólyabőrükből nem tudtak kibújni. A városba sem mehettek vissza, hogy magukat megismertessék; mert hát ki adna hitelt egy gólyának, hogy ő a kalifa, és hogyha el is hinnék, akarnának-e Bagdad lakosai egy gólyát kalifának?

Igy bolyongtak több napon át búsan ide s tova. Gyikokhoz és békákhoz éppenséggel nem éreztek semmi vágyat. Inkább nyomorúságosan holmi mezei gyümölcscsel táplálkoztak, de amiket hosszú csőrük miatt csak nagy ügygyel-bajjal tudtak megenni. Csak az az egy vigasz­talta őket, hogy repűlni tudtak, és így gyakran elszállhattak Bagdad házfedeleire, hogy lássák, ami ott történik.

Az első napokban nagy nyugtalanságot és szomorúságot vettek észre az utczákon. Hanem úgy negyednapra az ő megbabonázásuk után, amint a kalifa palotáján üldögéltek, lent fényes dísz­menetet láttak az utczákon. Dobok meg sipok hangzottak, egy fölcziczomázott lovon pedig aranynyal hímzett skarlát szín köpönyegben egy férfi ült, fényes szolgáktól körűlvéve. Fél Bagdad rohant utána, és mindenki azt kiáltá: »Üdv Mizrának, Bagdad uralkodójának!«

A két gólya erre a palota fedelén egymásra nézett, és Khasid kalifa így szólt:

- Sejted-e most már, nagyvezir, miért vagyok én megbűvölve? Ez a Mizra az én halálos ellenségemnek, a hatalmas Kasnur varázslónak a fia, aki egy gonosz órában boszút esküdött ellenem. De nem mondok le a reményről. Jőjj velem, te hű társa nyomorúságomnak: zarán­dokoljunk el a próféta sírjához, talán ezen a szent helyen megszabadúlunk az igézettől.

Avval fölemelkedtek a palota fedeléről és szálltak Medina tája felé. Hanem bizony a repűlés nem ment valami jól, mivelhogy a két gólyának ebben a mesterségben még kevés gyakorlata volt.

- Óh uram, - nyögdécselte egy pár óra múlva a nagyvezir, - kegyes engedelmével én már nem birom soká; kegyelmed igen gyorsan repűlt! Már este is van; jól tennők, ha éjszakára szállást keresnénk.

Khasid hallgatott szolgája szavára, s a mint a völgyben egy romot megpillantott, a melyik szállást adhata, hát szépen leszálltak oda. Ez a hely, ahová éjszakára leereszkedtek, valami kastély lehetett valamikor. Szép oszlopok emelkedtek ki az omladékok között, több szoba még meglehetős jó karban volt, s tanúbizonyságot tett a ház egykori fényéről.

Khasid és kisérője kevélykedve lépkedtek a folyosón végig, hogy maguknak heverésre alkalmatos helyecskét keressenek. Mansor egyszerre csak megállott.

- Uram és parancsolóm, - mondá halkan, - ha balgaság egy nagyvezirnek, még inkább balgaság egy gólyának kisértetektől félni. Nekem itt nem bátorságos; mintha itt a közelben sóhajtást és nyögést hallanék!

A kalifa is megállott és egész világosan gyenge sírást hallott, amelyik inkább ember, mint állat sírásának tetszett. Lassan megindúlt abba az irányba, ahonnan a panaszhangok jöttek; de a nagyvezir esdve kérte, hogy ne rohanjon újabb veszedelembe. Mindhiába! A kalifa, akinek gólyaszárnyai alatt is bátor szív vert, ment tovább a sötét folyosón. Csakhamar egy ajtóhoz ért, amelyik csak be volt téve, s a szobából tisztán kivehető csendes zokogást hallott. Csőrével betaszította az ajtót és megállt a küszöbön. Az omlatag szobában egy nagy baglyot pillantott meg a földön; sűrű könyek peregtek szemeiből és rekedt hangon tört elő panasza görbe csőréből. De a kalifát és nagyvezirt, aki szintén elősomfordált, megpillantva, hangos öröm­kiáltásban tört ki. Barnafoltos szárnyaival kitörülte a könyeket szemeiből, és mindkettőjök nagy bámúlatára egyszerre csak megszólalt - arabúl.

- Legyetek üdvözölve! Jó jelt látok a ti gólya-voltotokban megmentésemre, mert megjöven­dőlték nekem egykor, hogy gólya fog hozni nekem szerencsét.

Mikor a kalifa felocsúdott ámúlatából, hosszú nyakával meghajtotta magát, vékony lábaival ékes állásba csapta magát és így szólt:

- Bagoly pajtás! Szavaid után azt kell hinnem, hogy egy szenvedő társat látunk benned. De sajnos, abbeli reménykedésed, hogy mi téged megszabadíthatunk, teljesen hiábavaló. Magad is be fogod látni a mi gyámoltalanságunkat, ha a mi szomorú sorsunkat meghallod.

A bagoly kérte őket, hogy beszéljék el neki.

Mikor a kalifa elmondta a maguk szomorú esetét, a bagoly megköszönte s így szólt:

- Elmondom hát én is siralmas életem történetét, és megfogod látni, hogy én még szeren­csétlenebb vagyok náladnál. Én India királyának boldogtalan leánya vagyok; a nevem: Lusa. Az a Kasnur varázsló, aki a ti romlástokat okozta, tett engem is szerencsétlenné. Egy napon eljött apámhoz és megkért engem Mizra fia számára feleségűl. De apám, ki indúlatos ember, ledobatta a lépcsőn. A nyomorúlt, más alakot öltve magára, közelembe tudott lopódzni. Amint egyszer a kertemben hűsítőt akartam inni, rabszolgának öltözködve, olyan italt nyujtott nekem, amelyik ebbe az irtóztató alakba juttatott. Az ijedségtől elájúltam, mire elhozott ide és iszonyatos hangon a fülembe kiáltotta: »Itt maradsz, útálatos, még az állatoktól is megvetve, míg akár a magad szántából, akár valakinek a szabad akaratából, még ebben az ocsmány formában is, valakihez feleségűl nem mégy. Igy bosszúlom meg magamat gőgös apádon!« - Azóta több hónap telt el. Itt élek azóta egyedűl és szomorún, mint egy remete, ezek közt a falak közt, megvetve a világtól, iszonyatára még az állatoknak is. A szép természet el van zárva előttem, mert nappal vak vagyok, és csak mikor a hold e falakra veti halvány fényét, esik le szemeimről a vakság fátyola.

A bagoly bevégezte beszédét és megtörölte szárnyával a szemeit megint; mert szenvedésének elbeszélése alatt keservesen könyezett a szegény madár.

E beszéd hallatára a kalifa gondolkodóba esett. Majd pedig így szólt:

- Aligha csalódom, ha azt hiszem, hogy a mi szerencsétlenségünk között valami titkos össze­függés van; de hogy hol találom meg a nyitját ennek a találós mesének, azt már nem tudom.

- Óh uram, előttem is úgy rémlik, - felelé a bagoly. - Serdűlő leány koromban egy okos nő megjósolta nekem, hogy egy gólyának a révén engem nagy szerencse ér; talán tudnék valamit, ami bennünket megszabadíthatna.

A kalifa elámúlt erre a szóra s kérdezte, hogy micsoda uton gondolja ezt?

- Az a varázsló, aki mindakettőnket szerencsétlenné tett, - mondá a bagoly, - minden hónap­ban eljön egyszer e romok közé. Nem messze ehhez a szobához egy terem van; ott szokott olyankor többedmagával lakmározni. Már sokszor meglestem ott őket. Aztán elbeszélik egy­másnak gyalázatos tetteiket; talán ekkor a varázs-szót, amit ti elfeledtetek, eszetekbe juttatja.

- Óh kedves királyleány! - kiáltott a kalifa - mondd, mikor jön el?

A bagoly hallgatott egy pillanatig, azután pedig így szólt:

- Ne vegye rossz néven, de csupán egy föltétel alatt teljesíthetem kegyelmed kivánságát.

- Hát csak mondd ki! csak ki vele! - szólt Khasid sürgetőleg. - Parancsolj, helybenhagyom.

- Szeretnék természetesen meg is szabadúlni; de ez csak úgy történhetik meg, ha valamelyitek engem feleségűl vesz.

A gólyák erre a kijelentésre kissé meghökkentek. A kalifa intett szolgájának és vele kiment a szobából.

- Nagyvezir, - szólt az ajtó előtt a kalifa halkan, - ez bolond alku; de te elvehetnéd.

- Úgy? felelt amaz - hogy a feleségem kikaparja a szememet? Aztán meg öreg legény is vagyok már én, te pedig még fiatal és nőtlen vagy, ennélfogva előbb elvehetsz egy fiatal és szép királyleányt.

- Éppen ez az, - sóhajtá a kalifa, és eleresztette a szárnyait; - ugyan ki mondta neked, hogy ő fiatal és szép? Ez csak azt teszi: zsákban macskát árúlni.

Még sokáig beszélgettek egymással; végre pedig, mikor a kalifa látta, hogy az ő nagyvezire inkább gólya marad, mintsem a baglyot elvegye, hát eltökélte magában, hogy a föltételnek eleget tesz.

A bagoly nagyon megörűlt, mivel a varázsló rokonság ezen vagy a legközelebbi éjszakán valószinűleg meg fog jelenni. Elhagyta a gólyákkal a szobáját, hogy őket a gyülésteremhez vezesse. Keresztűlmentek egy sötét folyosón, s félig bedült falak közűl egyszerre csak fény csillant eléjök. Arrafelé tartottak tehát nesztelen, s mikor már közel voltak, a bagoly oda súgta nekik, hogy viseljék magukat csendesen.

A résen át, mely előtt megállottak, egy nagy, oszlopból emelt és pompásan feldiszített termen végig nézhettek. Szines lámpák vetették szerte fényöket. A térség közepén egy asztal állott, válogatott ételekkel megrakva; köröskörűl kerevet húzódott, amin nyolcz férfi ült. A férfiak egyikében a kalifa-gólya azt a kalmárt ismerte föl, aki neki a varázsport eladta. Szomszédja felszólította, beszélje el nekik legujabb dolgait. És elmondta többi közt a kalifa és a nagyvezir esetét is.

- Hogy hangzik az a szó, amit nekik föladtál? - kérdé tőle a másik varázsló.

- Az nagyon nehéz latin szó, úgy hangzik: Mutabor.

Amint a gólyák ezt a szót meghallották, örömükben majd kiugrottak a bőrükből. Gamó-lábaikon oly gyorsan futottak a romok kijárata felé, hogy a bagoly csak reptében birta őket követni. A kalifa aztán így szólt a bagolyhoz:

- Életemnek és barátom életének megmentője, fogadd örökös hálánkat azért, amit velünk cselekedtél. Engem pedig fogadj el férjednek.

Aztán kelet felé fordúltak. Háromszor meghajtották a gólyák hosszú nyakukat a nap ellené­ben, amely éppen feljött a hegyek mögött, és kiáltották: »Mutabor!« És abban a pillanatban át voltak változva, s úr és szolga sírva borúlt egymás karjaiba.

De ki mondhatná el emberi nyelven álmélkodásukat, amint körűltekintettek? Egy gyönyörü s pompás öltözetű hölgy állott előttök. Mosolyogva nyújtotta oda a kalifának a kezét. »Ismeri-e még a baglyot, kegyelmességed?«...

A kalifa annyira el volt bájolva a királyleány szépségétől és kedvességétől, hogy hinni kezdte, hogy az ő legnagyobb boldogsága abban áll, hogy gólyává lett.

A kalifa nemcsak a szelenczét találta meg a varázsporral együtt a ruhájában, hanem az erszé­nyét is, azért a legközelebb eső faluban megvásárolta, ami útazásához szükséges volt, és csak­hamar eljutottak Bagdad kapujához.

A kalifa megérkezése a város népét nagy álmélkodásba ejtette, annál is inkább, mert azt hitték felőle, hogy meghalt. A nép azért nagyon megörűlt, hogy régi kedvelt uralkodóját ismét magáénak mondhatja. Annál nagyobb haragra gerjedt a csalárd Mizra ellen. Bementek a palotába s az öreg varázslót a fiával együtt elfogták. Az öreget a kalifa felakasztatta, még pedig a romoknak abban a szobájában, a melyikben a királyleány volt. A fiúnak pedig, aki semmit sem tudott apja mesterségéből, a kalifa választást engedett: halál és tobákolás közt. És mikor az ifjú a tobákolást választá, oda adta neki a nagyvezir a szelenczét, nagyot szippan­tatott belőle, és a kalifa varázs-szava gólyává változtatta. A kalifa kertjének egyik vaskalit­kájába záratta.

Sokáig és megelégedve élt Khasid kalifa a feleségével, a királyleánynyal. Legvidámabbnak akkor mutatta magát, ha a nagyvezir délutánonként hozzá beállított. Ekkor aztán gyakorta előhozakodott gólyakalandjával, és sokszor odáig lebocsátkozott a kalifa, hogy a nagyvezirt utánozta, milyen gólya volt. Ilyenkor aztán merevedett lábakkal föl s alá lépegetett a szobá­ban, kelepelt és legyezett a kezeivel mint szárnyakkal, és mutatta, ahogy a nagyvezir hiába hajlongott kelet felé s amellett hiába kiáltá: »Mu« - »Mu«. - A kalifa feleségének és gyerme­keinek ez a mutatvány mindannyiszor örömet okozott; de ha a kalifa nagyon soká kelepelt és kiáltotta: »Mu« - »Mu,« akkor a nagyvezir megfenyegette, hogy megmondja a kalifa felesé­gének, amit a bagoly-királyleány ajtaja előtt mondott.

2019-es újítások: Egy autó, amely mindent lát, ava...
Az igazságos király

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 16. csütörtök

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://aranydio.com/