Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

A díszmagyar

 A díszmagyar

Kép: wikiwand.com
Zichy Karolina Leopoldina



A nemzeti ébredés korában  a nemzetté formálódás egyik eszköze lett a magyaros viselet divatja. A dualizmus alatt és a trianoni békeszerződés után is politikai tartalmú volt a magyaros viselet. A divat meghatározói és kritikusai a politikai elit köréből kerültek ki. A Honderű, Életképek, Pesti Divatlap, oldalain rendszeresen a két akkori szépség, a Zichy nővérek Zichy Antónia, Batthyány Lajos felesége és Zichy Karolina Károlyi Györgyné szerepeltek, hiszen az általuk viselt ruha volt az irányadó. A díszmagyar kialakítása is ebben a magyarrá váló közegben történt.

 A díszmagyar a reformkor szülötte. Hiába ismerjük a 16. századi előképeket, a reformkor volt az, ami mindennapi viseletté alakította és tudatosan nemzeti öntudat kifejezésére használta fel az öltözéket. Gálaöltözékként tovább megmaradt a századok során, ám a Bécsen át érkező francia divat olcsósága és kényelme megkövetelte, hogy változtassanak rajta, alkalmassá tegyék a mindennapokra.


A díszmagyar elsősorban férfi viselet, hiszen ez őrizte meg leginkább eredeti formavilágát. A 16. században kialakult őse a lappangó kaftán–nadrág együttes. Hozzátartozik a felsőkabát, az úgynevezett mente, ami alatt a dolmány és a nadrág van. A kiegészítők között a süveg tollforgóval, nyakkendő, csizma, sok esetben zsinóröv és kardcsatlék nélkülözhetetlen darabok. Ezzel szemben a női díszöltözet sokkal rugalmasabb és az aktuális divatot követi, leginkább szoknyaformában. A század elején az empire emelt derekú, alakot követő formája volt népszerű, majd a biedermeier hatalmas ballon ujjai arattak sikert. Az 1860-as évekre pedig a krinolin hatalmassá duzzadt. Megjegyzendő, hogy az udvari díszmagyar formája az uszályos empire vonalú szoknya, kötény, fátyol, párta vagy főkötő maradt. Az öltözék együtteshez nem alakult ki szokásos cipő, vagy ékszerkészlet, a század végére a mente került hozzá állandósulva.

Mindkét nem viseletének 19. századi kialakítása a historizmus és egzotikum eszméjét ötvözi magában. A ruhák motívumkincsében felfedezhetőek népi formák, valamint keleti elemek. Ezekre példa, hogy a városi szabók szűrt is szabtak, aminek gazdag hímzését és szabását előképnek tekinthették. Az anyagok használatához pedig nem hátráltak meg harsány, színes és mintás selymeket választani. A historizáláshoz hozzá tartozott, hogy az egyes ruhadarabokat történelmi személyekről nevezték el. Ezek voltak az atilla, ami térdig érő dolmány volt, ennek rövidebb változata az árpádka, kettős ujjú kazinci, magas, állógalléros zrinyi, prémszegélyű rövid mente a csokonai, a téli hosszú bunda a buda, és a bő felöltő a deák. A női fantázia viseletek között szerepelt Széchenyi, Erzsébet királyné, Melinda, Bánk bán hősnője, vagy Hollósi, aki a korszak ünnepelt színésznője volt.

Kostyál Ádám Trencsén vármegyei kisnemes család sarjaként kénytelen volt tanulás helyett polgári mesterséget tanulni, így lett szabó. Az európai vándorév után Pesten a német céh tagjaként lett mester. 1827-ben jelent meg először a neve a Hazai és Külföldi Tudósítások hirdetései között, ekkor a Kígyó utcában a Brundern házban van üzlete „A külföldihez" címezve. A század legnagyobb üzletévé vált, fénykorában 50 segéddel dolgozott.  Első divatképe 1829-ben jelent meg a Tudományos Gyűjtemény hasábján, amik ezután állandó jelleggel tájékoztatták a közönséget arról, hogy milyen az újdonsült választék. Ez a publikálás hatalmas újdonságnak számított, hiszen ekkor még nem voltak divatlapok, sem kvalitásos magyar közélettel foglakozó lap a Tudományos Gyűjteményen kívül, ami inkább ismeretterjesztőnek tekinthető. Kostyál saját magát polgári szabónak tekinti és nem gondolja, hogy a céh szabályok már olyan szükségesek lennének: nem a név, hanem a mesternek ügyessége által készülvén a köntös, itt csak az fog ítéletet hozhatni, kinek alkalmatossága volt. 

A mesterek a régi ruhák ábrázolásait tanulmányozva igyekeztek egy a korszakban is hordható, elérhető viseletet alkotni. Az elsődleges szempont az volt, hogy minél egyszerűbb megjelenése legyen és olcsóbb anyagokból készüljön. Pirkler Adolf a Pesti Divatlap szerzője is előnyösebbnek látta, hogyha a drága arany sújtások helyett egyszerű feketére cserélték volna ezeket. Ezt az egyszerűsödést segítette elő a védegyleti mozgalom is. A ruhák mivel sokat kölcsönöztek nyugati kortársaktól, még inkább akarták nemzeti jellegüket hangsúlyozni, amit a háromszínű szalagokkal és anyagokkal értek el. Erre példa a háromszínű selyem mellény a Nemzeti Múzeumban, amit Batthyány Lajos özvegye Zichy Antónia ajándékozott a miniszterelnök halála után, vagy az 1837. évi jogászbálban három testvér fehér, apró rózsabimbókkal hímzett tüllruhában jelent meg, így a nemzeti színeket viselték. 

A magyar szabók számának stagnálása, sőt csökkenése azt mutatja, hogy a lapokban hangoztatott és népszerűsíteni igyekvő magyar eszme csak egy szűk kört tudott magának megnyerni. Míg Pest lakossága 1840-re elérte a százezer főt, az 1803-ban 31 mestert számláló magyar szabó céh taglétszáma 25-re csökkent, a paszományosok 1803-ban hatan, 1840-ben öten voltak. Mellettük több mint kétszáz német szabó tevékenykedett 1840-ben. Ebből a számból jól láthatjuk, hogy a kereslet és a kínálat aránya nem fedte egymást, ezért nem is alakult ki nagy verseny a magyar divat világában.

Forrás:  Index

Jókai Mór díszmagyarban. A felvétel 1894-ben készült.Fotó: FORTEPAN / SK
Virágpiknik
Filmajánló: Jetikölyök

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. december 08. vasárnap

Captcha kép