Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Badar beszéd

Mester Györgyi: Badar beszéd

Mester Györgyi: Badar beszéd

Az istállóban öten laktak: Laci, a ló, akit a gazdasszony „lókötő” bátyjáról neveztek el, Gömbi, a tehén, aki nevét gömbölyded idomairól kapta, két kecske, akik annyira hétköznapiak voltak, hogy csak „a nagy kecske” nevet viselték, valamint egy kis gida, akit a „Badar” gúnynévvel ruháztak fel.

Mester Györgyi: Badar beszéd

Ez utóbbi jószág a nevét azzal érdemelte ki, hogy féléves korára sem sikerült tökéletesen elsajátítania saját anyanyelvét, a kecskenyelvet.
Amikor anyja, az egyik nagy kecske megkérdezte: „meg akarod-e enni ezt a friss káposztalevelet?”, a gida, ahelyett, hogy egy szép, kerek „mek”-kel válaszolt volna - ami kecskenyelven azt jelenti, hogy „igen, megeszem” -, csak annyit tudott mondani, hogy „mek-ek-e”.
Anyja másodjára is rákérdezett: „megeszed a káposztalevelet?”, de a gida megint csak azt felelte: mek-ek-e. Mivel a válasz nem volt sem egyértelmű, sem igenlő, ezért a levelet a kecskemama ette meg.
Azért nem titok, kecskemamának jó szíve volt, és az elutasítás ellenére is, mindig adott enni a kis gidának, ráadásul a legszebb leveleket, a legzsengébb, zöld hajtásokat tálalta elébe. Nem vette volna a lelkére, hogy rossz bőrben-szőrben legyen.
Nem sokkal ezután, a másik nagy kecske, a gida apja kérdezte meg a fiát: „megtaláltad azt a szép, fehér torzsát az istállóban, amit a jászol mellett hagytam neked?” Erre is csak azt felelte a kis gida, hogy: mek-ek-e. Az apja nem kérdezett semmi többet, csak mérgesen, szakállát rázva, otthagyta a csemetéjét. Ez a kölyök sose fog megtanulni kecskenyelven beszélni! - panaszolta udvar szerte.
A gazdaságban természetesen állandó szóbeszéd tárgya volt, hogy a gida nem tud helyesen beszélni, vagyis butaság, badarság a beszéd, amit tőle hallani, a rendes kecskenyelv helyett.
A „Badar” gúnynév rajta is ragadt, ezért aztán nem kergetőzött vele a kedves, virgonc kölyökkutya, mert méltóságon alulinak tartotta egy buta gidával barátkozni, játszani. A tyúkok is mind összesúgtak a háta mögött, ha véletlenül a baromfiudvarba tévedt.
Egy alkalommal a háziasszony éppen a sótartót töltötte fel, amikor a macska váratlanul a lábához dörgölődött. Ettől úgy megijedt, hogy kiszórt egy jó marék sót az asztalra. A tartóba visszatenni nem akarta - hiszen kenyérmorzsa is keveredhetett közé, meg az imént aprított petrezselyemből is kerülhetett bele -, ezért úgy gondolta, legyen a gidának jó napja, odaadja neki azt a kis sót, ami tudottan a kecskék kedvenc csemegéje.
Ki is vitte a gidának, és odaszólt neki: „ugye megeszed ezt a kis sót?” Mire a gida azt felelte: mek-ek-e. Az asszony eddig sose figyelt fel rá, hogy a gida nem beszéli rendesen a kecskenyelvet. Még egyszer rákérdezett: „megeszed a sót?” Amikor a gida megint csak nem a szokásos kecskenyelven válaszolt, azt gondolta: úgy látszik, ennek a jószágnak nem kell a só, majd odaadom a többi állatnak, hadd örüljenek azok neki.
A gida, amikor látta, hogy nem kapja meg kedvenc csemegéjét, utánaszaladt a gazdasszonynak, fogával belekapaszkodott a köténye sarkába, és hirtelen előtört belőle gyors egymásutánban három, szabályos kecskeszó: mek, mek, mek.
Az asszony meglepődött, megsimogatta a gidát, és odanyújtotta neki a sót.
Az udvarban azonnal híre ment, hogy végre megtanulta a kecskenyelvet a kis jószág. Lássatok csodát, tud már szépen beszélni a mi gidánk!
Anyja, apja nagyon büszkék lettek rá, és a „Badar” helyett hamarosan új nevet is kapott. Azontúl a gidát mindenki úgy nevezte, hogy „a szép beszédű kis kecske”.  

Virágpiknik
Mire figyelj, ha kutyust akarsz

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. szeptember 19. csütörtök

Captcha kép