Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő magazin

Magyar népmese - Jakab meg az apja

Jakab meg az apja

Ülök a deresre, 
megyek a peredre, 
megyek a mesék elejbe, 
ott vannak a jászolhoz kötve.
Megláttak, elkezdtek szaladni, 
volt köztük egy sánta, 
megfogtam, hopp, majd téged elmondalak!

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt egy fia, Jakabnak hívták.

Magyar népmesék: Ki a legelébbvaló?

Magyar népmesék: Ki a legelébbvaló?

Ki a legelébbvaló?

Volt a világon egy öregember, az egyszer kinn járt a mezőn. Mikor jött hazafelé, fogott egy egeret. Mikor hazaért, látja, hogy kislány lett az egérből.
Nőtt a kislány, nagylány lett belőle, azt mondta:
– Én csak akkor megyek férjhez, ha olyan férjet találok, aki a legelébbvaló.

Mester Györgyi: Fülemülepörkölt

Mester Györgyi: Fülemülepörkölt

Mester Györgyi: Fülemülepörkölt

Volt egyszer egy nagyon különc király, akinek csak különleges étkeket lehetett feltálalni, és a szokásai is rendkívüliek voltak. A királyi udvarban csirkecomb helyett békacombot rántott ki a szakács, s a királyi ital a nektár volt, amit a kis kolibrik elől csentek ki a virágokból. Százholdnyi rózsa szirmának olaja szolgáltatta a parfümöt, s az uralkodó reggeli fürdője levelekről gyűjtött harmatcseppekből készült.

Olasz Tímea - Tücsök

Szervusztok, gyerekek! Az én nevem Tücsök! Tudjátok, hogy hol lakom? Egy tisztáson a nagy Kerek-erdő közepén! A harmadik tölgy melletti nyolcadik fűszál az otthonom.

Nagyon szeretek kirándulni, hegedülni és mesét hallgatni. Most is éppen Bogihoz, a szentjánosbogárhoz tartok. Ő a legjobb barátom! Szívesen mesél tanulságos történeteket, amelyek engem mindig elgondolkodtatnak, és választ adnak a kérdéseimre.

Miért tartanám meg magamnak ezeket a történeteket? Ahogy Bogi nekem, úgy én nektek adom tovább azokat, mert biztosan nektek is vannak kérdéseitek, amelyekre választ kaphattok belőlük.

Tücsök

A tordai tündérvár

A tordai tündérvár

Székely mese

Tordától nem messze, az Aranyos vize mellett van egy hegy, Tündér a neve. Ennek a hegynek a tetején réges-régen egy fényes, nagy vár volt, Tündérvár volt a neve, de ma csak a romladékát lehet látni.
Sok száz esztendeje lehetett annak, még ezernél is több esztendeje, Erdélynek a földjén egy hatalmas király lakott.
De hiába volt a nagy hatalma, nem volt boldog, mert Isten nem áldotta meg gyermekekkel. Sokat tűnődött azon, hogy kire hagyja az országát.

Mentovics Éva: Hapcimanó

Hapcimanó

Hogy ki a Hapcimanó?

Pirinyó kicsi emberke a Hapcimanó, kajla lábú, ráncos képű, vörös orrú. Fekete malaclopóban jár, a fekete malaclopón van egy nagy, lötyögős csuklya, az a nagy, lötyögős csuklyát legtöbbször annyira a fejére húzza a Hapcimanó, hogy az arcából csak a nagy vörös orra kukucskál ki, hanem aztán messzire fénylik, akár az érett paprika.

Hans Christian Andersen - A teáskanna

A teáskanna

Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.

Hans Christian Andersen - A hóember

A hóember

- Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! - kiáltott fel elégedetten a hóember. - Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű odafönn? - A napot gondolta, amely éppen akkor hajlott nyugovóra. - Felőlem bámulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben!
Csakugyan, meg se rebbent a szeme, a két háromszögletű széndarab. De annál jobban villogtatta a fogait; tehette, mert egy gereblye feje volt a szája. Gyereksereg ujjongó kiáltásai közepette született, szánkócsilingelés, ostorpattogás köszöntötte.

Grimm - A kék fényű lámpás

Grimm - A kék fényű lámpás

A kék fényű lámpás

Volt egyszer egy katona; hosszú ideig szolgált hűségesen a király seregében, de mikor a háború véget ért, a sok sebe miatt már nem tudott tovább szolgálni.
A király maga elé rendelte, és azt mondta neki:
– Mehetsz, amerre látsz, nincs többé szükségem rád.
– De hát miből éljek én ezután? – kérdezte a katona.
– Az a te dolgod – felelte a király. – Nekem nem kellesz, zsold pedig csak annak jár, aki megszolgálja.

A csökönyös kis-elefánt - afrikai népmese

A csökönyös kis-elefánt - afrikai népmese
A csökönyös kis-elefánt -  afrikai népmese

A csökönyös kis-elefánt 

Élt messzi Afrikában egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, olyan makacs, hogy azóta is emlegetik. Egyszer sétálni indult az elefántcsalád.
- Gyere velünk, hívta elefánt apja.
- Nem megyek - rázta fejét a csökönyös kiselefánt.
- Gyere - hívta az anyja.
- Nem megyek.
- Gyere - hívták a testvérei.
- Nem.

A kismalac és a farkasok - The Piglet and the Wolves

Kétnyelvű mese
A kismalac és a farkasok kétnyelvű mese

A kis malac és a farkasok

Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón:
- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
- Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

Lev Tolszoj: A tűzoltó kutyák

tűzoltó
Lev Tolszoj: A tűzoltó kutyák

A tűzoltó kutyák

Gyakran megtörténik, hogy amikor a városokban tűz üt ki, gyermekek maradnak a házakban, s nem lehet őket kihozni onnan, mert rémületükben elrejtőznek és hallgatnak, és a füsttől nem lehet meglátni őket. Londonban kutyákat tanítanak be a megmentésükre.

Ezek a kutyák együtt laknak a tűzoltókkal, s amikor egy ház kigyúl, a tűzoltók beküldik őket, hogy hozzák ki a gyermekeket. Egy ilyen betanított kutya Londonban tizenkét gyermeket mentett meg egy­magában; ezt a kutyát Bobnak hívták.

Mátyás király - Ajándékba száz botütés

Ajándékba száz botütés

Élt egyszer a Murány-völgyön egy szegény juhász. A falutól távol tanyán lakott családjával. Csak néha-néha ment be a faluba. Be-betért a kocsmába is. Az emberek beszélgettek erről-arról, hogy nagy a szegénység, de Mátyás király majd rendet csinál az országban meg az urak közt, hogy ne sanyargassák a népet.

Egy juh éppen akkor ellett ikreket. No, gondolta a juhász, elviszem a két kis báránykát Mátyás királynak. Úgy is volt. Elindult Budára, nyakában a báránykákkal. A kapuban útját állja a strázsa.

Mátyás király - Mi van legtöbb a világon?

Mátyás király - Mi van legtöbb a világon?Mi van legtöbb a világon?

 

Mátyás királynál vótak az urak, sok főúr vót a társaság közt, elkezdtek beszélgetni: mi van legtöbb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! Beszólt az udvari bolond is, aszonta: ű tudja, mi van legtöbb a világon!
- Hát, mi van, bolond? - kérdözik tűle -, ha mögmondod, tíz forintot kapsz, ha mög nem tudod mondani, botot kapsz! No, hát mi van a legtöbb a világon?

Grimm - A nagyapó és az unoka - Bunicul şi nepotul

A nagyapó és az unoka

Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek. Az öregségtől megromlott a látása, gyengült a hallása és remegtek a térdei minden mozdulatnál. Amikor ült az asztalnál és evett alig  bírta a kanalat kézben fogni: kiömlött a leves az asztalra, és néha egy falat is kiesett a szájából.                        Látván, hogy már hova jutott az öreg a gyámoltalanságban a fia és a menye megundorodtak tőle. Nem ültek vele együtt az asztalhoz, hanem a kemence mellett egy sarokban terítettek neki.        Attól a naptól kezdve, egy cserépedénybe kapott enni, de még annyit sem, hogy jól lakjon. Vágyakozva kereste az étellel bőven  megrakott asztalt, szemei megteltek a keserűség könnyeivel.        Egy napon a cserépedényt kiejtette  remegő kezeiből, ami leesett és összetört. Mikor ezt a menye meglátta, azon nyomban jól összeszidta, de az öreg magába zárta a keserűséget és nem válaszolt. Csupán időről időre sóhajtott mélyeket.    ”  Na, ez már mindennél több!’ Mondta férjének az asszony. Vett a piacon néhány garasért egy fatálat, szegény öreg ettől kezdve csak fatálból ehetett.       És íme, egyszer estefelé, mikor mindannyian együtt ültek a szobában, velük volt a csaknem négy éves kedves unoka, aki játszani kezdett néhány deszkadarabbal      -  Mit csinálsz te ott? –kérdezte az édesapja.      -  Csinálok én is egy vájút, mondta a fiúcska, amiből anya és apa fog enni, amikor nem lesz  erejük, épp  úgy, mint a nagyapónak!      Mind a ketten hosszasan egymásra néztek, s a keserűségtől és a szégyentől  sírva fakadtak. Hívták rögtön az öreget, hogy üljön az asztalhoz, ettől a naptól kezdve újra együtt étkeztek. Ha néha- néha előfordult, hogy az öreg kiborította az ételt, senki sem vette tőle rossz néven.Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek. Az öregségtől megromlott a látása, gyengült a hallása és remegtek a térdei minden mozdulatnál. Amikor ült az asztalnál és evett alig bírta a kanalat kézben fogni: kiömlött a leves az asztalra, és néha egy falat is kiesett a szájából. Látván, hogy már hova jutott az öreg a gyámoltalanságban a fia és a menye megundorodtak tőle. Nem ültek vele együtt az asztalhoz, hanem a kemence mellett egy sarokban terítettek neki.

 

Benedek Elek - A bíró leánya

Benedek Elek - A bíró leányaBenedek Elek - A bíró leánya

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király bolond jókedvében azt üzente egy falu bírájának, hogy ami malomkő van a faluban, egytől egyig nyúzassa meg, mert különben így meg úgy.

Hej, uram teremtőm, megijedt a bíró, törte a fejét, hogy lehessen megnyúzni a malomkövet. Majd felvetette a gond, nem volt sem éjjele, sem nappala. Hogy ezt látta a bíró leánya, aki szép is volt, okos is volt, mondta neki:

- Ugyan bizony mit búsul ezen a kicsiségen, édesapám? Üzenje vissza a királynak, hogy megnyúzatja a malomköveket, ha őfelsége előbb vérét veszi a köveknek.