Sebők Zsigmond - Lóháton

A Tündér nagyot nyerített és fejét hátraszegte, mintha keresne valakit.
- Nyehehe, úgy érzem, hogy a kis gazdám a közelben jár.

Ezt gondolta a Tündér. Nem is csalódott, mert csakhamar mellette termett egy barnapiros arcú fiúcska.
- Jó napot, Tündér! Hogy vagy, Tündér lovam?
A fiú, a kit Pistának hívnak, megveregette a szürke nyakát. A ló ismét nyerített és látszott rajta, hogy nagyon örvend kis gazdája hízelgésének.
- Nyehehe, kis gazdám, nem ülsz a hátamra?
- De bizony rád ülök, Tündér lovam!
Pista rápattant a lóra. Mondhatom, nyalka levente volt. Az eperfa is bólintgatott, a kakas is megrázta a taraját, a Bodri kutya nagyot vakkantott láttára. Azt hiszem, mind úgy vélekedett, hogy huszár lesz valamikor a Pistából.
- Nyehehe, hova nyargalunk kis gazdám?
- Debrecenbe vagy Kecskemétre, vagy talán Budapestre... De megálljunk... Nem az én Juliska hugom játszik ott a porban?
Csakugyan, a kis Juliska játszott ott. A lányka nevetve nézett bátyjára és ezt kiáltotta:
- Én is a lóla ülök, Pitta!
- Nem félsz, hogy leesel?
- Nem pélek.
- Ha nem félsz, Juliskám, ide veszlek magam mellé.
Pista megállt Juliska mellett és huszárosan lenyúlt érte, hogy fölemelje. Ekkor kitünt, hogy Juliska bizony „pél”.
- Jaj, nem meret, Pitta, - szepegett.
- Látom már, hogy nem félsz, - nevetett Pista. - No hát, ha nem mersz, itthon maradsz. Gyerünk, Tündér!
- Én is, én is! - esengett most ujra Juliska, kövér karjait bátyja felé nyujtva.
Pista fölemelte Juliskát a lóra s maga elé ültette.
- Jaj, leeset! - kapálózott a kis lány.
- Soh’se félj attól, hugicám. A Tündér nem vet le.
- Nyehehe, de nem ám! - nyeritett a Tündér.
- Hova medünk? - kérdezte Juliska.
- Budapestre, vagy még messzebbre, Tündérországba; kapunk ott csengő almát, sem-sem szőlőt a lovunk arany abrakot.
- Jaj, de jó lesz!
Nyargal a Tündér... azaz, lassan halad. Óvatosan lépeget, hogy a kis gazdája meg a hugicája le ne essenek. Okos ló ez a Tündér.
Almafa, almafa, ki bokrétázott föl ilyen szépen? Ej, be tele vagy virággal! Lepke, lepke, lebegő, - ki festette ilyen tarkára szárnyadat? Ej, te kis lebegőm, be aranyos vagy! Madárkám, madárkám, ki tanított ilyen szépen énekelni? Ej, be gyöngyen szól a nótád! Tücsköm, prücs-köm, melyik iskolában tanultál cirpelni? Ej, be szorgalmasan hegedülsz! Erdő, berdő, kitől kaptad a zöld sátradat? Jaj, de hűvös az árnyékod! Csörgő patakom, honnan jösz, hova mégy? Ej, be sürgős lehet a dolgod, hogy úgy sietsz!
Az almafa ráhullatta virágait a kis lovasokra; a lepke egy darabig a fejük fölött lebegett tarka szárnyain; a madárka gyönyörű dalt fújt nekik; a tücsök vígan muzsikált feléjük; az erdő árnyékot hintett az útjokra; hanem a patak ezt csörögte:
- Hohó, megálljunk, lovasok! Erre nincs út.
A Tündér nyerített.
- Nyehehe, átgázoljak, kis gazdám, a patakon?
- Csak előre, Tündér!
A ló belement a patakba s lubickolva gázolt habjaiban. Nosza, megijedt Juliska.
- Jaj, Pitta, beleesünt a vízbe!
- Ne félj, Juliskám, a míg engem látsz.
- És engem! - gondolta a Tündér.
Olyan ügyesen lépegetett a ló a vízben, hogy még csak bele se keveredett a kis utasai ruhája.
Hipp, hopp, egyszer csak a tulsó parton voltak.
- Messze van méd Tündérorszád? - kérdezte Juliska.
- Itt van az orrunk előtt, - felelt Pista, a ki már tudta, hogy miféle Tündérországba fognak lovagolni.
Ballag, ballag a szürke és egyszer csak előttük van Tündérország kapuja, előttük füstölög Tündérország kéménye, előttük virít Tündérország kertje.
Ki áll Tündérország kapujában? A jó Sándor bácsi. Ki van az ablakában? A kedves Terka néni. Szóval Tündérország nem más, mint a Sándor bácsi és Terka néni háza, udvara, kertje.
Nagy örömmel fogadták a kis lovasokat. Kiszaladt elébük az egész háznép és lesegítette őket a lóról. Juliskát Terka néni ölében vitte a házba... azaz Tündérországba.
A lovasok pompás uzsonnát kaptak, a lovuk pedig szénát, zabot. Jó dolguk volt Tündér-országban. Pista és Juliska nem kaptak ugyan csengő almát és sem-sem szőlőt, hanem igazi gyümölcsöt, Tündér sem arany abrakot ropogtatott, hanem friss, illatos szénát, no de nagyon meg voltak így is elégedve.
A gyermekek aztán játszottak, pillangót kergettek, virágbokrétát szedtek Tündérországban. Hazafelé kocsi vitte őket, mert elfáradtak. A Tündér a kocsi mögé volt kötve és olykor föl-nyerített:
- Nyehehe, kis gazdám, jól mulattunk, úgy-e? Jó helyre vittelek, úgy-e?

Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!

Hasznos oldalak

logo Sebők Zsigmond: Lóháton – Egy varázslatos gyermekmese Tündérországról - Mesefarm - ismeretterjesztő portál

A HiPP univerzum a várandósság kezdetétől a kisgyermekkorig elkísér!

0
Megosztás