Gyorsvonat.

Sebők Zsigmond - Gyorsvonat.

Hétországra szóló lakodalomra készülnek a törpe király udvarában. A király aranyhajú lánya a menyasszony, egy kis vitéz törpe herceg a vőlegény.

Lesz is ám nagy lakzi, száz kukta süti a szúnyog-pecsenyét, száz szakácsné rántja a hangya-tojást és gyúrja a finom virágporból a tésztát. Lesz mit enni ezer embernek is. Maga a törpe királyné jár a konyhában egy főző¬kanállal s ugyancsak rávigyáz a cselédségre, hogy ne lustálkodjék.
Minden van már, minden sül, fől a kemencében, a mi a szemnek, szájnak kellemes. Csak egy hiányzik: a gomba. A szakácsnék megfeledkeztek róla, a törpe királynénak se jutott idején az eszébe, pedig gombamártás nélkül nem merne a vendégek szeme elé kerülni.
Azonnal ment fölkeresni férje urát, a törpe királyt, hogy az hadd segítsen a bajon. A király éppen a rózsás kertjében sétált. Óh, be szép kert az! Csupa rózsa virított mindenütt, piros, sárga, fehér, akármerre nézett az ember. Annál szebb volt ez a kert, mert itt senki se szakította le a rózsát, egyrészt azért, mert a törpe urak és asszonyságok olyan kicsikék voltak, hogy nem érték el, másrészt főképp azért, mert a két kezükkel se birták volna el.
Mikor a királyné a kertbe ért, a király éppen egy létra tetején állott, mely egy rózsafának volt támasztva.
- Mit csinál ott fönt felséged? - kérdezte a királyné a férjétől.
- Egy gyönyörű rózsát szagolok meg, - felelt a király. - Óh, be pompás illata van!
Hja, bizony, a törpék olyan kicsinyek, hogy ha rózsát akarnak szagolni, kénytelenek föl¬mász¬ni hozzá a fára.
A király nem váratta lenn sokáig nejét, hanem leszállt a létráról és így szólt hozzá:
- Másszék fel felséged is a rózsához, nem bánja meg, mert soha sem szagolt még ilyen illatost! Majd én jól megfogom a létrát, hogy le ne essék.
A kis királynénak azonban nem volt kedve most rózsát szagolni.
- Jaj, felséges férjem, nem érek én rá most mulatni! Ha száz kezem lenne, az is kevés lenne, annyi a dolog. Azután még sok hiányzik.
- Én pedig azt hittem, hogy már minden megvan, a mi kell a lakomához! - így felelt a törpe király.
Viszont mondja a törpe királyné:
- Én is azt hittem, de bizony megfeledkeztünk valamiről.
- Miről?
- Gombáról. Azt pedig elismeri fölséged, ugy-e, hogy gombamártás nélkül nem lehet királyi lakodalom?
Hogyne ismerte volna el a törpe király! Hiszen ez volt a kedves étele.
- Bizony, bizony, - szólt bosszúsan, - ha gomba-mártás nem lesz, akkor inkább ne is tartsunk lakodalmat!
De már ebbe a királyné nem egyezett bele.
- A lakodalmat meg kell tartanunk, már a menyasszonyi ruha is készen van. Hozasson inkább fölséged egy szép nagy gombát az erdőről, van még rá idő!
A király megcsóválta a fejét.
- Nagyon messze van ám a gomba, azután nehéz is. Sokáig tart, a míg behozzák a palotába a szolgák.
- Hát küldjük a gombáért a csiga-biga gyorsvonatot; a min felséged utazni szokott az ország¬ban!
A királynak tetszett az ajánlat:
- Ejnye, ni, hogy nem jutott mindjárt ez az eszembe! A csiga-bigák talán még idején behozzák.
Ezzel a király maga elé hívatta a lovászmestert:
- Hallja-e, lovászmester, fogja be a leggyorsabb csiga-bigákat a kocsiba, menjen ki velük az erdőbe, válasszon ki ott egy gyönyörű szarvasgombát és hozza haza!
A lovászmester úgy tett, a hogy parancsolták.
Befogta a legtüzesebb csiga-bigákat a szekérbe, elől ostorhegyesnek egy kis fickándozót, azután még három nagy, erős csigát. Maga mellé vett három izmos törpe szolgalegényt s megindúlt az erdőbe.
Kifelé még csak ment valahogy az utazás, de bezzeg, nehézzé vált az, mikor rátették a sze¬kérre a rettenetes nagy gombát, melyet kötelekkel jól lekötöztek. Nagyon nehéz volt ám az! A csiga-bigák szuszogtak, lihegtek, de bár egy törpe húzta őket elől, egy másik törpe bácsi pedig tolta ő kelméket, csak lassan haladtak előre.
A lovász egyre pattogtatta az ostort és kiabált:
- Gyi sárga, gyi fakó!
Néha ráhúzott az ostorhegyes fejére is. Bizonyosan megérdemelte a lusta!
No de az út is borzasztó rossz volt! Minduntalan göröngyökön, szalmaszálakon, róka-láb-nyomokon kellett keresztül vontatni a szekeret, úgy, hogy sokszor csaknem feldőlt. Ha két fürge törpe nem támogatja oldalt póznával a gomba kalapját, bizony régen felfordúltak volna.
Egyszer bele is zökkentek egy vakandtúrásba. Az volt ám a munka, a míg kiemelték belőle a kereket! Holtuk napjáig se felejtik el a derék kis törpék.
No de azért mentek. Az ostor pattogott a csigák hosszú szarvai fölött. Ha nem segített az ostor, valamelyik törpe atyafi neki dőlt a lusta csiga házikójának és tolta előre, a hogy tudta. Az első nap szerencsésen meg is tettek vagy harminc ölnyi útat.
Útközben csak egy szarkával találkoztak, a ki ott csörgött egy faágon. Álmélkodva látta köze-ledni a furcsa csapatot.
- Hova mennek kegyelmetek, törpe urak? - kérdezte.
- Urunknak, a törpe királynak udvarába.
- Hát aztán, micsoda alkalmatosság az, a min utaznak?
- Ez a törpe király udvari gyorsvonata.
A szarka elkezdett neveletlenül csörögni. Majd újra megszólalt:
- Mit visznek ezen a gyorsvonaton?
- Gombát a mi kedves királykisasszonyunk lakodalmára.
A szarkának tréfáló kedve kerekedett:
- Ne siessenek olyan nagyon, törpe urak, - szólt, - hisz már kitüzesedik egészen a kerék a sebes haladástól! Pihenjék ki magukat a fám alatt!
- Egy percet sem késhetünk! - felelt a lovászmester.
- Hát olyan sürgős a dolguk?
- Bizony sürgős! Szigorú rendeletünk van, hogy pontos időre otthon legyünk a gombával.
- Mikor kell otthon lenniök?
- Már bizony nem sokára! - sóhajtott a lovászmester. - Holnapután kis-kedden már pontban haza kell érkeznünk.
- No az nincs messze, törpe bácsi!
- De ha az út ilyen rossz lesz ezentúl is, mint most, - panaszkodott a lovászmester, - Isten tudja, haza érünk-e borjúnyúzó pénteknél hamarabb!
No, addigra talán mégis haza ér a törpe király udvari gyorsvonata. Kívánunk neki szerencsés utat!