Galambos Berni: Tak-tak-tak

„ Tak, tak, tak, tak, tak.” – hallatszott a kert végéből, az áfonyás közepéből. Csucsu sárga sapkáján fröccsent éppen a fekete, zamatos gyümölcs, amikor nagy lendülettel belehuppan a levelek közé.

Bubu már a levelek alatt lapult és az ízletes, apró magvú gyümölcsök illatozva folytak szét az arcán. Ahogyan az ágyás sűrűjébe huppantak az áfonyaszemek sóhajtozva adták meg magukat és lapultak szét a manók súlya alatt, és furcsa hangot hallattak: tak, tak, tak, tak, tak.

−    Fantasztikus vagy Bubu, hogy ezt kitaláltad! – lendült meg újra Csocsi, amikor egy kéz hátulról elkapta a zöld nadrágját és felemelte a levegőbe.

−    Naaaa! Engedj el! – üvöltötte, de Nyanyar jó erősen szorította.

−    Játsszuuunk! Nem látod, Nyanyar! − kiáltotta Bubu, és próbált vidám maradni, de tudta, hogy ebből nagy baj lesz.

−    Játszotok? Az áfonyaföldem közepén? Csak azt hallottam odabent, hogy: tak, tak, tak. Szegény termésem mind odalett. Nem lesz szörp, lekvár, aszalás. Milyen dolog nem becsülni azt, amink van! Szégyelljétek magatokat!

A két rosszcsont lehajtotta a fejét, és nem mertek Nyanyarra nézni.

−    Most tényleg bebújhattok az apró bokrok alá, kaptok két kosarat és szedjétek le a maradékot, pazarlók! – rázta mérgesen a fejét Nyanyar.

−    Mi? – értetlenkedtek a kicsik? De rámegy az egész napunk!

−    Így van! Majd játszotok holnap, meg holnapután – felelete Nyanyar és bevonult a házba.

−    Ez azért nagy büntetés Bubu! Az egész erdő tele van áfonyával. Mi lesz velünk!

−    Álljunk neki rögtön, hamarabb végzünk! – sóhajtotta Csocsi.

Ahogyan szedték az ízletes gyümölcsöt, a távolban úgy tűnt, hogy színes manósapkákat lenget a szellő, itt is, ott is, amott is. Azt gondolták képzelődnek, mert úgyis nekik kell leszedni az egészet büntiből.

Aztán Csucsu gondolt egy nagyot, odahívta Bubut, és a fülébe súgott valamit. Még a szemük sem állt jól és már futottak is. Hatalmas lendülettel landoltak egy-egy áfonyás bokor közepében.

−    Jaj, jaj! segítség! Megőrültetek? − hangzott a méltatlankodás. Hirtelen Szambuszkusz és Nagyfülű Torzonborz emelkedett ki az áfonyásból, aztán a többiek is: Céci, Lédi, Verő-verős Dingi. Fanyar Nyanyar pedig tombolva csörtet ki a házból.

−    Ma nem lehet veletek bírni. Gyere Cécikém addig, amíg a többiek szüretelnek, olvasd el nekik ezt a mesét, kérlek! Ti pedig itt maradtok és hallgatjátok! Világos?

Hát persze, hogy világos volt. Lassan a délutáni desszert reménye is elúszott, és a két kópé összebújva kucorodott a kis ház előtti padra. Megszólalni sem mertek.

Céci büszkén olvasta a mesét:

„Az áfonya termesztése már 13.000 éve ismert. Először az észak-amerikai indiánok termestették. Az indiánok hitében az áfonya szent gyümölcs volt, részben azért, mert a bogyón elszáradt virágvég egy ötágú csillaghoz hasonlít. Emiatt az indiánok úgy vélték, hogy az áfonyát a Nagy Szellem küldte le a földre egy nagy éhínség idején, hogy megmentse az embereket az éhhaláltól. Az indiánok a gyümölcs számos elkészítésmódját ismerték és ismerik, míg Európában főként desszertek, smothie-k, fagylaltok és krémek készülnek belőlük. Az indiánok viszont a bogyókat hússal keverték, majd kukoricaliszt, méz és víz hozzáadásával egyfajta pudingot készítettek belőle.”

−    Céci, hagyd abba! – suttogták – Ez nem is mese.

Céci nagyot nevetett és levette a papírlapot a mesekönyvről. Örült, hogy megtréfálhatta a két rosszaságot. A mesekönyvet színes kép díszítette, ahol ifjak majszolták az áfonyát, aztán boszorkánnyá változtak, és táncoltak és táncoltak.

−    Érdekes kép – jegyezte meg Bubu.

−    Félelmetes lények vannak rajta! – húzta el a száját Csocsi. – Remélem Nyanyar nem efféle boszi.

−    Na, hogy lássátok, hogy milyen boszi vagyok, készítettünk nektek valamit, gyertek csak! – mosolygott Nyanyar. Gyorsan elpárolgott a mérge.

Az erdő szélén színes indián sátrak díszlettek, minden manóismerősük ott volt. A sátrak előtt áfonyás kosarak illatoztak roskadásig tele az ízletes, egészséges terméssel.

−    Bár, megérdemelnétek − mint a belgiumi legendában −, hogy boszikká változzatok, de ez csak mese! Gyertek, falatozzatok velünk gyerekek! – hívta őket Szambuszkusz.

−    Bocsánatot kérünk! – hajtották le a fejüket a picik, de a következő percben már kék, maszatos pofival kóstolták a finom áfonyát.

Amíg Nyanyar feldolgozta a maradék gyümölcsöket, a többiek vidáman szám- háborúztak a sátrak körül. Igazi móka volt.

Lassan felragyogott a hold és lopott fényével bevilágította az erdőt. Mindenki hazatért, hogy holnap újra csinálhassanak valami igazán különlegeset.

Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!
Ha feliratkoztál, de még nem kaptál visszaigazolást, ellenőrizd a Spam vagy Promóciók mappát! A feliratkozás megerősítése nélkül sajnos nem tudjuk küldeni a hírleveleinket.
0
Megosztás