Bódai-Soós Judit: Csillagos karácsony

Flóra karácsonykor született, éppen nyolc évvel ezelőtt. Mesés volt az az ünnep a családban, ám Flóra valódi meséjének ideje csak most érkezett el.


Szép volt a szenteste, békés, szeretettel és vidámsággal teli. Vacsora után ajándékbontás, közös játék, beszélgetés következett. Nehéz volt ágyba küldeni a kislányt, de végül csak sikerült. Hamar el is aludt, ezzel nem volt gond, viszont álma igen kurtára sikeredett, mert még egy órát sem szendereghetett, amikor arra ébredt, hogy valaki a haját húzza.
– Na! Hagyd abba! Ez fáj – méltatlankodott Flóra. Aztán nem jött ki több hang a száján, mert az bizony tátva maradt a csodálkozástól, amikor meglátta, hogy a hajcibáló nem más, mint egy fényes kis csillagocska.
– Bocsánat! Nem akartam fájdalmat okozni – szólt a csillag –, csak szerettem volna megismerkedni egy földi királylánnyal.
– Akkor rossz helyen jársz, mert én nem vagyok királylány – felelt Flóra, amikor végre meg tudott szólalni.
– Tényleg?
– Tényleg. Én egyszerűen csak Flóra vagyok. Egy lány a sok közül.
– Nem, nem – tiltakozott a csillag. – Nekem apukám nagyon sokat mesélt a Földről és az itt élő emberekről. Szerinte mindegyikük más, mindegyikük különleges. Te is különleges vagy még akkor is, ha nem vagy királylány. Szerettem volna megismerni egy igazi királylányt, mert a róluk szóló meséket szeretem a legjobban, de most már nem bánom, hogy veled találkoztam. Én Szinta vagyok, kölyökcsillag. Megszöktem egy kicsit otthonról, hogy a Földön játszhassak ma éjjel. Van kedved velem játszani?
– Persze – felelt mosolyogva Flóra. – Mit játszanál szívesen?
– Hát, ha nem bánod, akkor királylányosat…
Flórának nem ez volt éppen a kedvenc játéka, jobban érdekelték a pónik és főleg az unikornisok, mint kényes-fényes hercegnőcskék, de Szinta kedvéért lelkesen vállalta a királykisasszony szerepet.
Először megmutogatott a kis csillagnak mindent, ami a szobájában volt, aztán az egész házat, a kertet, még Lolát, a kutyust is. Szinta pedig boldogan vetette bele magát a játékba; a házat palotának nevezte, Flóra szobáját hercegnői lakosztálynak. A leányka játék lovacskáiból királyi ménes lett, táltos paripákkal, csodálatos unikornisokkal. Lola lett az első számú udvarhölgy, szép fehér bundája elegáns viseletnek bizonyult ehhez a fontos titulushoz. Az udvar, a kert pedig pillanatok alatt elvarázsolt birodalommá vált, ahol bármilyen csoda megtörténhet.
Olyan jól szórakozott a két csemete, hogy észre sem vették az idő múlását. Hanem egyszer csak nagy fényesség jelent meg a birodalom kapujában, és bebocsátást kért. Szinta édesapja érkezett meg a kis szökevényért. Mérges volt egy cseppet, de Flóra olyan szépen kérlelte, hogy hamar megbékélt, és végül meghívta vendégségbe magukhoz a leányzót. Csipetnyi csillagport szórt Flóra fejére, és már repültek is mindhárman az égbe.
Ennél varázslatosabb utazást el sem tudott volna képzelni a lányka. Fentről láthatta a kéklő Földet, üstökösök hátán lovagolt, csillagporral etette a Fiastyúkot és összebarátkozott a Nagy medvével. Soha ilyen jól nem szórakozott még. Szinta sziporkázott mellette, csacsogtak és kacagtak, és örök barátságot fogadtak.
Flórát csak a szíve húzta haza, ha az nem sajgott volna szerető családjáért, talán odafent marad az égen, hogy ő is fénylő csillag legyen. De hajnalban végül elbúcsúzott égi barátaitól, leszállt a földre, és visszabújt ágyába, hogy kipihenje ezt a mesés, születésnapos karácsony éjszakát.

Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!
Ha feliratkoztál, de még nem kaptál visszaigazolást, ellenőrizd a Spam vagy Promóciók mappát! A feliratkozás megerősítése nélkül sajnos nem tudjuk küldeni a hírleveleinket.

Hasznos oldalak

A HiPP univerzum a várandósság kezdetétől a kisgyermekkorig elkísér!

0
Megosztás