Bódai-Soós Judit: Csillagos karácsony
Flóra karácsonykor született, éppen nyolc évvel ezelőtt. Mesés volt az az ünnep a családban, ám Flóra valódi meséjének ideje csak most érkezett el.
Szép volt a szenteste, békés, szeretettel és vidámsággal teli. Vacsora után ajándékbontás, közös játék, beszélgetés következett. Nehéz volt ágyba küldeni a kislányt, de végül csak sikerült. Hamar el is aludt, ezzel nem volt gond, viszont álma igen kurtára sikeredett, mert még egy órát sem szendereghetett, amikor arra ébredt, hogy valaki a haját húzza.
– Na! Hagyd abba! Ez fáj – méltatlankodott Flóra. Aztán nem jött ki több hang a száján, mert az bizony tátva maradt a csodálkozástól, amikor meglátta, hogy a hajcibáló nem más, mint egy fényes kis csillagocska.
– Bocsánat! Nem akartam fájdalmat okozni – szólt a csillag –, csak szerettem volna megismerkedni egy földi királylánnyal.
– Akkor rossz helyen jársz, mert én nem vagyok királylány – felelt Flóra, amikor végre meg tudott szólalni.
– Tényleg?
– Tényleg. Én egyszerűen csak Flóra vagyok. Egy lány a sok közül.
– Nem, nem – tiltakozott a csillag. – Nekem apukám nagyon sokat mesélt a Földről és az itt élő emberekről. Szerinte mindegyikük más, mindegyikük különleges. Te is különleges vagy még akkor is, ha nem vagy királylány. Szerettem volna megismerni egy igazi királylányt, mert a róluk szóló meséket szeretem a legjobban, de most már nem bánom, hogy veled találkoztam. Én Szinta vagyok, kölyökcsillag. Megszöktem egy kicsit otthonról, hogy a Földön játszhassak ma éjjel. Van kedved velem játszani?
– Persze – felelt mosolyogva Flóra. – Mit játszanál szívesen?
– Hát, ha nem bánod, akkor királylányosat…
Flórának nem ez volt éppen a kedvenc játéka, jobban érdekelték a pónik és főleg az unikornisok, mint kényes-fényes hercegnőcskék, de Szinta kedvéért lelkesen vállalta a királykisasszony szerepet.
Először megmutogatott a kis csillagnak mindent, ami a szobájában volt, aztán az egész házat, a kertet, még Lolát, a kutyust is. Szinta pedig boldogan vetette bele magát a játékba; a házat palotának nevezte, Flóra szobáját hercegnői lakosztálynak. A leányka játék lovacskáiból királyi ménes lett, táltos paripákkal, csodálatos unikornisokkal. Lola lett az első számú udvarhölgy, szép fehér bundája elegáns viseletnek bizonyult ehhez a fontos titulushoz. Az udvar, a kert pedig pillanatok alatt elvarázsolt birodalommá vált, ahol bármilyen csoda megtörténhet.
Olyan jól szórakozott a két csemete, hogy észre sem vették az idő múlását. Hanem egyszer csak nagy fényesség jelent meg a birodalom kapujában, és bebocsátást kért. Szinta édesapja érkezett meg a kis szökevényért. Mérges volt egy cseppet, de Flóra olyan szépen kérlelte, hogy hamar megbékélt, és végül meghívta vendégségbe magukhoz a leányzót. Csipetnyi csillagport szórt Flóra fejére, és már repültek is mindhárman az égbe.
Ennél varázslatosabb utazást el sem tudott volna képzelni a lányka. Fentről láthatta a kéklő Földet, üstökösök hátán lovagolt, csillagporral etette a Fiastyúkot és összebarátkozott a Nagy medvével. Soha ilyen jól nem szórakozott még. Szinta sziporkázott mellette, csacsogtak és kacagtak, és örök barátságot fogadtak.
Flórát csak a szíve húzta haza, ha az nem sajgott volna szerető családjáért, talán odafent marad az égen, hogy ő is fénylő csillag legyen. De hajnalban végül elbúcsúzott égi barátaitól, leszállt a földre, és visszabújt ágyába, hogy kipihenje ezt a mesés, születésnapos karácsony éjszakát.
