G. Joó Katalin: Borisz korcsolyázni tanul
Valahol messze, az Északi-sarkvidék jégmezőin élt Borisz, a kis jegesmedve. Borisz gyakran ugrált a lassan sodródó jégtáblákon, vagy úszkált a vízben.
Egyik este a tévében műkorcsolya-bajnokságot látott. Nagyon tetszett neki. „ Ezt én is szeretném kipróbálni!” - gondolta.
- Mami! Úgy szeretnék megtanulni jégkorcsolyázni! Rendeljünk egy korit nekem! - kérlelte anyukáját Borisz.
- Nem lesz könnyű feladat, de ha szeretnéd, ám legyen! Itt nem olyan sima a jég, mint ahol ők versenyeznek- felelte a mamája.
Megrendelték a korcsolyát. Néhány nap múlva meghozta csomagot a jégpostás helikopter. Borisz azonnal a lábára csatolta, de nem tudott felállni. Lábai szétcsúsztak, esett, kelt. Tapogatta fájó csontjait.
- Mami! Segíts! Egyedül nem boldogulok!
Anyukájára támaszkodott, de sehogy sem tudott csúszni, mert a jégtábla göröngyös volt, és minduntalan elesett. Mamájának támadt egy ötlete. Hozott egy jégcsiszoló kisgépet a kamrából és egy erős vesszőseprőt.
- Vedd le a korcsolyát, mert segítened kell! Egy nagyobb részt körberakunk jégtéglácskákkal, majd itt tudsz gyakorolni. Én csiszolom, te pedig lesöprögeted a pályát.
- Hurrá! Saját jégpályám lesz! - rikkantotta boldogan Borisz.
Amikor a jég már tükörsima volt, Borisz anyukájára támaszkodva egyensúlyozni kezdett. Csúszott egyet, aztán még egyet. Egész délután gyakorolt. A kitartásának meglett a gyümölcse. Estére már büszkén mutatta szüleinek, hogy segítség nélkül is körbe tud siklani a kijelölt pályán.
