Titi Hajnalka: Csak egyetlen nap

Titi Hajnalka: Csak egyetlen nap

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy kislány, akit Mártának hívtak.
Márta különleges leányka volt, anyukája sokat mesélt neki arról, milyen csodálatos az a világ amelynek részese lehet. Hiszen a látó emberek, csak benne élnek a színekben, nem látják és nem értékelik azt. Ő pedig lelki szemei előtt látta a szivárvány minden egyes árnyalatát. Érintésével még az élettelen tárgyak leheletét is észlelte, hallásával akár egy apró bogár lépteit is képes volt
felfedezni. Érzékei kifinomultak, és bár nem látott mégis színes, csodálatos világban élt.

Titokban viszont vágyott rá, hogy megismerje a látók világát. Nem másért, de hajtotta a kíváncsiság. Ezért aztán elhatározta, mivel nagyon hitt a tündérekben, az első adandó alkalommal, azt kéri, hogy végre kinyíljanak szemei és úgy lásson, ahogy mindenki más. A tündérek azonban nem jelennek meg csak úgy, hívni kell őket. Nagymama régen mesélt egy tündérhívogató varázsigéről, amit gyermekkorában ismert, s amit lejegyzett egy naplóba, talán ez volna mindennek a kulcsa. Felmászott hát a padlásra, s a legporosabb ládához botorkált. Arra gondolt, ha meg is találja azt a bizonyos varázsigét, hogyan olvassa el? Válasz helyett, abban a pillanatban különös hangot hallott:
- Ki merte megzavarni évszázados álmomat?- érdeklődött egy idegen, finoman zörgő hang, amit mocorgás kísért.
- Ki beszél?- kérdezte Márta kedvesen.
- Hát Zörgő, a házi manó, és te ki vagy?- nézett fel rá az aprócska lény, borzas szemöldökét összeráncolva.
- Az én nevem Márta, egy régi naplót keresek, nem láttad valahol?
- Nos hát- esett gondolkodóba mindjárt a manó- az attól függ ki kérdi! E ház úrnője vagy?
- Így is mondhatjuk- jött a felelet.
- Az más, akkor állok szolgálatodra. Valamikor ismertem egy kislányt, ő is olyan gyönyörű volt, mint te.
- Biztosan a nagymamám.
- Az ő naplóját keresed?
- Úgy ám!
- Akkor hát mindjárt hozom!
Zörgő egyszerre elmerült a láda tartalmában, s néhány perc elteltével előbújt egy apró notesszel a kezében.
- Megtaláltam!- újságolta.
- Nagyszerű- örvendezett a kislány-, megtennéd, hogy kinyitod? Egy varázsigét keresek, ami
előhívja a tündéreket.
- Talán te még nem tudsz olvasni?- nézett rá kíváncsian Zörgő.
- De igen, csak éppen én az ujjaimmal olvasok, ezek pedig nem olyan betűkkel lettek megírva. A szemeimmel nem látok.
Zörgő csodálattal nézegette Márta szemeit:
- Pedig olyanok a szemeid, mint a többi embernek! Hogy, hogy nem látsz?
- Én így születtem.
- Na hát! És nagyon szomorú vagy e miatt?
- Nem, dehogy! Én szeretem a világom, nem érzem úgy hogy lemaradnék valamiről. Csak éppen
kíváncsi vagyok, hogyan látnak az emberek. Egyetlen napot kérnék a tündérektől...
- És nem félsz? Mi van, ha utána vágynál a látók világára, és örökre hátrányba éreznéd magad?
- Nem félek, de ha úgy is lenne, azt sem bánom.
Zörgő kinyitotta hát a naplócskát , s lapozni kezdte.
- Mit is keresünk?
- Tündérhívogatót- jött a felelet.
- Tün- dér-hí- vo- ga- tót- tagolta az apró házi manó, s kitartóan keresgélt. Egyszer csak megakadt a tekintete- Meg is van!
- Jaj de jó! Olvasd fel nekem légy szíves!- kérte Márta.
Zörgő nem váratta magát, máris olvasni kezdte:
„ Kis tündérkék, jó tündérkék,
Hozzám jöjjetek!
Varázslattal áldjátok
A gyermek szíveket!”
Hát csodák, csodája abban a pillanatban, három aprócska tündérlány jelent meg mindent bevilágító, mesebeli csillogással. Nevetgélésük úgy csilingelt, mint egy aprócska csengettyű, hangjuk megnyugtatta Mártát:
- Hát itt vagytok!- sóhajtotta.
- Itt vagyunk!- válaszolták szinte egyszerre, mindjárt körbe- körbe repülték, s egyikük a vállán meg is pihent- Miben segíthetünk neked?
- Köszönöm, hogy eljöttetek hozzám, csak egyetlen napot szeretnék kérni, hogy én is úgy lássak mindent, ahogyan a látó emberek.
- Biztos vagy benne?
- Igen, biztos vagyok.
- A Földön sajnos, egyre kevesebb hatalommal bírunk, de eljöhetsz velünk Tündérországba, ott lehetőséged lesz látni.. Vendégeinken varázslat él, míg nálunk tartózkodnak. Így te is láthatsz végre.
Királynőnk nagyon boldog lesz, imádja a gyerekeket! Eljössz velünk?
A leányka boldogan mondott igent, s mire feleszmélt, már meg is érkeztek a tündérek varázslatos otthonába. Ekkor nyitotta ki először a szemeit, úgy hogy látott. Látta a színes pillangókat , ahogyan le -föl röpködtek a virágos mezőn át, virágról- virágra. Látta a patak vizét gyémántfényben csillogni, valóban olyan volt, amilyennek a csobogása után képzelte: üdítő és kellemes. Már nem csak érezte a harmatot a zöld füvön, hanem látta is, aprócska strasszok díszítették a zsenge fűszálakat. A mezőn játszadozó tündérek ruhái pedig úgy csillogtak, mintha a nap sugaraiból szőtték volna valamennyit.
Ámulattal szemlélte a tájat, mígnem a távolból megpillantotta a közeledő Tündérkirálynőt. A királynő éppen előtte szállt le üdvözölni őt:
- Isten hozott nálunk! Úgy látom a lányokat már ismered ők: Teréz, Zia és Lidérc. Mindhárman a te csecsemőkori nevetésedből születtek, ezért adatott meg nekik, hogy ha hívod őket, teljesíthetik egy kívánságodat. A látásodat azonban még ők sem adhatják vissza. Vannak ősi törvények, amelyeket be kell tartanunk, a földi sorsokat nem befolyásolhatjuk, még akkor sem, ha lassan megfeledkeznek rólunk az emberek.
- Köszönöm királynő, én ennek az egyetlen napnak is örülök.
- Jöjj, mutatok neked néhány dolgot a Földről!
Azzal megfogta a kislány kezét, és felrepültek egészen a hófehér bárányfelhőkig. Márta még soha nem volt ilyen boldog. A panoráma, ami szemei elé tárult, felülmúlta minden képzeletét. Nemsokára megérkeztek a palotába. A táncterem közepén, egy hatalmas gömb állt, színe gyönyörű tengerkék. A Királynő finoman megérintette apró kezével, mire kiemelkedtek a földrészek sorra, egyik a másik után. Láthatta a rejtélyes esőerdőket, a Föld legmagasabb hegycsúcsát. Láthatta a világ állatait, ahogyan élik mindennapjaikat. De aztán a gömb szörnyű dolgokat mutatott: háborút, embereket, akik nem tisztelték egymást, éhező, nélkülöző gyerekeket, akikkel senki sem törődik. Végül a kislány zaklatottan kiáltott fel:
- Elég! Miért mutatsz ilyen szörnyű dolgokat?!!!
- Hogy megértsd az igazi szépség nem az, amit a szemünkkel látunk, hanem az amit a szívünkben érzünk. A szépség a lelkedben van, a neve pedig Szeretet. Ha minden ember egyformán tudna szeretni, nem lenne annyi szenvedés. Választhatsz: velünk maradsz és egészséges leszel, vagy hazamész de úgy éled az életed, ahogyan eddig.
Márta megértette a királynő tanítását, és nagyon jól tudta mit választ. Nem érezte nehéznek a döntést, hiszen a szeretet amit anyukája iránt érzett, egyértelmű választ adott.
- Hálás vagyok királynő az ajánlatodért, de hazamegyek. Hazamegyek és úgy élek tovább, ahogyan eddig. Hiszen mindenem megvolt, s még annál is több. Többet látok én, mint bármely látó ember!
A királynő mosolyogva karolta át búcsúzóul a kislányt:
- Anyukád mindig is tudta, hogy különleges vagy, most már én is tudom.
Márta pedig néhány pillanat múlva újra a poros padláson találta magát Zörgő társaságában, akivel attól a naptól kezdve nagyon jó barátok lettek. Zörgő boldogan szolgálta hosszú éveken át, kicsi úrnőjét, aki soha nem felejtette el a Királynő tanítását, s amikor felnőtt, olyan gyerekeket tanított és segített akik hozzá hasonlóan nem ismerhették a látók világát.

Vége