Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő magazin

Kovács Barbara: Egérfagyi

Kovács Barbara: Egérfagyi
Kovács Barbara: Egérfagyi

Kovács Barbara: Egérfagyi

Nagyon meleg volt aznap. Réka, aki már iskolás volt, kitalálta, készítsenek fagylaltot! Panni, a húga, nagy örömmel egyezett bele a dologba. Anya elmondta, mi minden kell hozzá, a két kislány pedig nekilátott. Tejszínt habosítottak, málnát és epret törtek össze egy villával, belekeverték a kemény habbá vert tejszínbe. Kristóf, a legidősebb testvér, a készítésben ugyan nem segédkezett, de időnként belekóstolt a készülő fagyikba, és megállapította, hogy nagyon finomak lesznek. Amikor már megfelelő ízűnek tűntek a keverékek, kis tálkákba, poharakba adagolták, és már mehetett is a fagyasztóba a finomság.

Nyafi cica egész idő alatt ott sündörgött a két kislány körül, míg ők a fagyival foglalatoskodtak.
- Szegény Nyafi, biztosan neki is nagyon melege van! – gondolta Panni – neki is kéne fagyit készíteni! Na, de milyet? Málnát, epret nem esznek a cicák... vajon mit szeretnek nagyon? – morfondírozott magában tovább.
Végül kitalálta, hogy biztosan az egeret. Igen. Hiszen köztudott, hogy a macskák egeret esznek. Tehát egérfagyit kell készíteni! Persze nem igazi egérből, hanem valamiből, ami olyan színű, mint az egér.
Kutakodott a kamrában, a konyhaszekrényben, és szinte felujjongott örömében, amikor talált egy zacskónyi darált mákot.
- Ez az! Tejszínnel összekeverve pont olyan szürke lesz, mint egy egér! - kiáltott fel, és nyomban hozzá is fogott az egérfagyi elkészítéséhez. Talált még egy adag felverni való tejszínt a hűtőben, jó keményre felhabosította, beleszórta a darált mákot, meg egy kevés cukrot, aztán egy kanál segítségével, egy tálcára, sorban egymás mellé kanalazgatva a masszát, egér formákat alakított ki a mákos tejszínből. Amikor elkészült, a tálcát, a rajta sorakozó egérfagyikkal, betette a fagyasztóba, az epres, málnás fagyikat tartalmazó tálkák mellé.
- Mire hazaérünk, megfagynak, azaz készen lesznek a fagylaltok. – mondta anya, amikor Rékával és Pannival elindult a nagymamához. – Kristóf, légy szíves, 2 óra múlva vedd ki a fagyasztóból a fagyikat, hogy ne fagyjanak kőkeménnyé, és tedd át a hűtőbe! Akkor már elég lesz nekik az is. – szólt vissza az ajtóból anya.

A két óra elteltével Kristóf kivette a fagylaltokat a fagyasztóból, és áttette a hűtőbe. Kivéve a mákosakat. Ezek elkészültéről ugyanis nem is tudott. Gondolta, megkóstolja ezeket is. Le is emelt a tálcáról két egérkét, és szépen meg is eszegette. Igazán finom volt! Csakhogy, mielőtt még a tálcát a maradék 4 egérkével betehette volna a hűtőbe, megszólalt a telefon. Kristóf pedig szaladt, hogy felvegye. A barátja hívta, Tomi, aki azt mondta, jó lenne folytatni a repülőgép makett készítését, és ő most éppen ráér átmenni Kristófékhoz. Meg is érkezett hamarosan, és a két fiú teljesen elmerült a barkácsolásban, az egérfagyik pedig ott maradtak a konyhaasztalon.
Nyafi cica, akinek szintén nagyon melege volt, észre vette az asztalon maradt fagylaltokat, és bár általában nem szokott oda felugrani, most annyira kíváncsi lett az olvadozó fagyikra, hogy mégis csak felugrott az asztalra. Óvatosan körbeszimatolgatta, majd belenyalt az egyikbe. Nem ízlett ugyan neki, de azt észre vette, hogy jó hideg. Kapta magát és közéjük heveredett. Kicsit meg is hempergőzött bennük, majd amikor már teljesen szétolvadtak alatta, leugrott az asztalról, hogy valahol máshol hűsöljön tovább.
Ekkor ért haza anya a két kislánnyal. Kristóf elébük szaladt, és közölte, nagyon finom volt az egér! 2-t meg is evett, de jaj, a többit kint felejtette az asztalon!
A két kislány egyből a konyhába sietett, hogy megnézzék, mennyire olvadt meg az ott felejtett mákos fagyi, és ha még érdemes, megmentsék, azaz gyorsan visszategyék a fagyasztóba. De amit ott találtak, attól nagyon elkeseredtek, annyira, hogy Panni sírva is fakadt!
- Szegény Nyafi, most nincs fagylaltja! – hüppögte.
És ekkor ért haza apa, akit a következő kép fogadott: Kristóf és Tomi majd megfulladnak a nevetéstől, anya eléggé tanácstalanul üldögél a konyhában, ölében a borzalmas kinézetű Nyafival, Panni bömböl, Réka Kristóffal veszekszik, a macska pedig, anya öléből kiugorva hozzá sündörög, és ahogy szokása szerint üdvözlésként a a lábszárához dörgölőzik, valami szörnyűséges, szürkés ragaccsal keni össze a nadrágját...
- Mi történt? – kérdezte elhűlve.
- Kristóf felfalta Nyafi egerét! – válaszolta sírós hangon Panni.
- Nyafi pedig belehempergett a maradék egerekbe. – tette hozzá anya.
- Mert Kristóf nem tette be a hűtőbe! – toldotta meg Réka.
- Micsodaaaa? Kristóf megette az egeret, a maradékot nem tette a hűtőbe, Nyafi pedig belehempergett? Mibe? Milyen egérről beszéltek?
-A mákos egérről! Amit nem tudtam korábban megkóstolni!– vágta rá Kristóf nagy hahotázások közepette.
- Egy szót sem értek! – sóhajtott apa. –Úgy tűnik, itt mindenki megbolondult, még a macska is!
Aztán persze elmagyarázták apának a történteket, apa pedig gondosan letisztogatta Nyafi bundájáról az egérfagyit, amit Nyafi azért nem nyalt le magáról, mert a macskák a tejszínt ugyan szeretik, de a cukrozott mákot egyáltalán nem.
- Legközelebb sajtos fagylaltot készítünk Nyafinak, és nem teszünk bele cukrot, azt biztosan megeszi! – mondta Panni, miközben jóízűen eszegették valamennyien vacsora után az epres és málnás fagyikat.