Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő magazin

Bódai-Soós Judit: Pengi és a barátság

Bódai-Soós Judit: Pengi és a barátság
Bódai-Soós Judit: Pengi és a barátság

Bódai-Soós Judit: Pengi és a barátság

Pengi, a zsiráfcsikó nagyokat sóhajtva üldögélt egy fa árnyékában.
– Miért sóhajtozol? – hangzott a váratlan kérdés Pengi feje fölül.
– Mert szomorú vagyok – felelt a kis zsiráf. Közben föl sem pillantott, hogy megnézze, ki szólította meg.
– Miért vagy szomorú? 

– Mert senki sem akar a barátom lenni. Én vagyok a legfiatalabb zsiráf, és a nagyobbak nem szeretnek velem játszani. Azt mondják, hogy keressek más barátot magamnak. De hát kit keressek, amikor már mindenkit megkérdeztem?
– Tényleg megkérdeztél mindenkit? – hitetlenkedett a fentről jövő hang. – Megkérdezted a fákat, a vizet, az elefántokat, a kígyókat, a bogarakat is? Valóban mindenkit?
Pengi döbbenten állt négy lábra és csodálkozó szemekkel tekintett a feje fölött csacsogó papagájra.
– Nahát! Hogy neked milyen igazad van! – kiáltotta lelkesen. – Én eddig csak a zsiráfok között próbáltam barátot találni magamnak. Eszembe se jutott, hogy máshol keresgéljek. Talán mégis lehet barátom…
– Persze, hogy lehet. Miért ne lehetne? Csak jó helyen kell keresned – bíztatta a papagáj.
– Igen – bólogatott Pengi. – Mindjárt meg is kérdezem ezt a fát.
Hátrált néhány lépést, majd megkerülte az eddig árnyékot adó fát, aztán megköszörülte a torkát és izgatott hangon így szólt:
– Kedves fa, te olyan kellemes árnyékot tudsz nyújtani számomra. Nem lennél a barátom?
– Azért legyek a barátod, mert kellemes árnyékot adok neked? – kérdezett vissza meglepetten a fa.
– Hát, nem csak azért… – bizonytalankodott Pengi.
– Akkor miért? Te mit tudsz nyújtani nekem a barátságoddal? Hűsölsz az árnyékomban, aztán, ha megéhezel, lelegeled a leveleimet. És még te beszélsz barátságról? Csak kapni akarsz, adni nem? Menj, keress magadnak máshol barátot!
Pengi persze ezek után orrát lógatva ballagott odább.
– Ajjaj! Ez nem volt túl szerencsés próbálkozás – mondta a papagáj, miközben a kis zsiráf feje fölött röpdösött. – De azért még ne add fel! Nézd, itt ez a kis tó! Kérdezd meg őt is, hogy lenne-e a barátod!
– Jó – felelet Pengi és máris a tó felé vette az irányt. Odaérve rögvest feltette a nagy kérdést, de most sem kapott kedvesebb feleletet, mint az előbb.
– Miért legyek én a barátod? – méltatlankodott a tavacska – Ha szomjas vagy, kiiszod a vizemet, ha koszos vagy, belém mosod a patádat. Ugyan már! Menj, keress magadhoz illő barátot!
– Látod? Engem mindenki csak elzavar – mondta bánatosan a zsiráfcsikó a papagájnak.
– Megint azt mondod, hogy mindenki, pedig még alig próbálkoztál. A kettő az nem mindenki, a kettő még alig több a semminél – bölcselkedett a tarka madár.
Közben lengedezni kezdett a szél, ami új ötletet adott Penginek:
– Hahó, szél! Lennél a barátom?
– Nem lehetek a barátod – jött a válasz szinte nyomban. – Nem ismerem a hűséget. Ma itt vagyok, holnap ott. Nem érsz utol, én pedig nem maradok. Keress másutt barátot!
A szél ezzel el is röppent. Pengi tanácstalanul álldogált.
– Barátot ugyan még mindig nem találtál – fecsegett megint a papagáj –, de azért mégis tanultál néhány fontos dolgot a barátságról. Igaz?
– Igen. Fontos a hűség, a kitartás és az is, hogy ne csak kapni akarjunk, hanem adni is – felelt a kis zsiráf.
– Vajon te mit tudnál adni egy barátnak?
– Nem is tudom. Szerinted tudnék egyáltalán adni valamit?
– Nem ismerlek túl jól, de amit eddig láttam belőled, az nem volt éppenséggel bíztató.
– Úgy érted, hogy… szóval, azt gondolod, hogy nem tudnék adni semmit?
– Nem. Inkább attól tartok, hogy nem vagy képes adni.
– De mégis, mit adhatnék és hogyan? – kérdezte bánatosan Pengi.
– Figyelmet és szeretetet kellene adnod, ha barátot akarsz szerezni magadnak. Tudod, feltűnt nekem, hogy csak magaddal és a saját bajoddal foglalkozol – magyarázta komolyan a papagáj. – Az például eszedbe sem jutott, hogy akár csak a nevemet megkérdezd, vagy bemutatkozz nekem.
– Jaj! Tényleg így van. Ez borzasztó! Kérlek, ne haragudj! Csak magammal vagyok elfoglalva, pedig te ismeretlenül is megpróbálsz nekem segíteni.
– Na, látod? Erről beszélek. Én Kikku vagyok. Téged hogy hívnak? – kérdezte a tarka tollú madár, miközben halvány mosoly jelent meg kampós csőrének tövében.
– Az én nevem Pengi. Örülök, hogy megismerhettelek, Kikku. És nagyon szépen köszönöm a jó tanácsaidat.
– Nagyon szívesen, Pengi. Én is örülök, hogy megismerkedtünk. Tudod, most már nem is tartom olyan reménytelennek, hogy barátra lelj.
– Igazán? – mosolyodott el most már a kis zsiráf is. – Olyan jó veled beszélgetni. Valahogy mindig sikerül megnyugtatnod. Mesélj valamit magadról, kérlek!
– Komolyan érdekel?
– Persze. Ez a beszélgetés sokkal érdekesebb, mint azon keseregni, hogy senki sem akar a barátom lenni.
– Jól van, akkor mesélek. Nagyon rövid a történetem, mert én magam is fiatal vagyok még. Éppen úgy, mint te, én is a legkisebb vagyok a családban. Engem is folyton elkergetnek a nagyok, ezért leginkább magányosan röpködök fáról-fára. De már megszoktam, nem kesergek miatta. Inkább a természet szépségében gyönyörködöm.
– Ezek szerint neked sincs barátod?
– Nincs.
– Ó! – sóhajtott Pengi, majd nagy levegőt véve összegyűjtötte minden bátorságát és izgatottan ezt suttogta: – Kikku, elfogadnál engem barátodnak?
– Boldogan! – kacagott a papagáj és szertelen szárnycsattogtatással körözni kezdett a zsiráfcsikó feje körül. – Már azt hittem, hogy sosem kérdezed meg.