Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Boldogasszony papucsa

Cypripedium calceolus

Boldogasszony papucsa 

 Magyarországon hegy- és dombvidékeken terem. Eddig összesen 86 lelőhelyét regisztrálták, amelyből mára 29 maradt fenn. Elsősorban az Észak-középhegység, azon belül főként a Bükkre, kisebb mértékben a Tornai -karsztra, Cserhátra, Heves-Borsodi-dombságra jellemző.

A boldogasszony papucsának élőhelye a látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen fekszik, melynek kutatási céllal történő látogatása a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött. A terület sérülékeny, taposásra kifejezetten érzékeny, ezért csak kiscsoportban (maximum 10 fő) valósítható meg a növények megfigyelése kontrollált körülmények között. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága minden évben lehetőséget biztosít fotósok és érdeklődők számára a Felsőtárkány határában található fokozottan védett orchidea megfigyelésére és fotózására.

Bükkösökben vagy gyertyános- tölgyesekben főleg domboldalakon, vízmosások, töbrök oldalában található meg. Jellemző kísérő fajok a mogyoró, az ostorménfa vagy a kányabangita. Külföldön luc- és erdei fenyvesekben is előfordul. Esetenként erdőirtás után réteken, cserjésekben is fennmarad. Inkább a tisztások szélét, a félárnyékot kedveli, az itteni példányai nagyobbra nőnek és gyakrabban virágoznak. Hosszú élettartamú növény, gyakoriak a 30 éven felüli egyedek, de találtak már 100 évesnél idősebb példányt is. Kicsírázása után a természetben a 6-10. évében hoz először virágot (kertészetben 3-4 év után is virágozhat). Az aszályt nehezen viseli, száraz évek után felére is csökkenhet a virágzó egyedek aránya. A többi kosborfajhoz hasonlóan gombákkal él szimbiózisban. A gyökérsejtek (a rizóma sejtjei nem) a Rhizoctonia nemzetségbe tartozó gombák fonalaihoz kapcsolódnak (mikorrhiza), amelyek segítenek a víz és az ásványi anyagok felvételében.

A boldogasszony papucsának hajtásai Magyarországon április elején kezdenek növekedni, majd április végétől már virágozhatnak, de a csúcsidőszak május végére (középnap május 21.) esik. A virágok 11-17 napig nyílnak, a megporzás után hat napon belül elhervadnak.

112 évig él a világ legtovább élő édesvízi hala: I...
Az utolsó ovis nyár

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. október 16. szerda

Captcha kép