Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

Szerkesztő

A Dió Magazin Technikai részleg

A kőtörő

Japán mese: A kőtörő

A kőtörő

 Réges-régen élt egy szegény ember, aki minden áldott nap kijárt a nagy sziklás hegyek közé, ott egy nagy csákánnyal egymás után fejtette ki a hatalmasabbnál hatalmasabb kődarabokat, szállította be a városba az embereknek. […] Élt abban az időben egy szellem a hegyek között, s mit gondolt, mit nem, nem tudom odatelepedett arra a sziklára, ahol a szegény ember dolgozott serényen, s elkezdett beszélgetni vele. Összevissza beszélt mindenfélét, hogy alig győzte hallgatni a szegény kőtörő, hogy így s úgy, ő megsegíti varázslattal, s olyan gazdaggá teszi, amilyenné csak akarja.
Ettől a perctől fogva olyan nehéznek s olyan szegényesnek tűnt fel sorsa, hogy örökösen búslakodott, békétlenkedett magában. Egyszer csak felsóhajtott:
– Ó, bárcsak gazdag ember lehetnék!
Egy hang szólalt meg a feje felett: „Meghallgattam a kívánságodat, és ezentúl gazdag ember leszel!"
Hát amint hazaért, szeme-szája elállott a csudálkozástól: a fakunyhó helyett, amiben eddig lakott, ragyogó, tündöklő palota állott.
Egyszer nagy, forró meleg nap volt, sütötte úgy a palotát a nap, hogy majd megsült benne a szegény ember, aztán kidugta a fejét az ablakon, hogy hátha egy kis friss szellőcske fújna arrafelé, s ím éppen akkor robogott arra a herceg kocsija nagy büszkén, s a herceg feje felett egy aranyos napernyő tartott árnyékot.
– Ó, bár herceg lehetnék! – sóhajtott fel a kőtörő…
– Kívánságodat meghallgattam… – hangzott ismét a hang.
Úgy is lett, ahogy a szellem akarta. Büszke is volt a kőtörő a hercegségére, de amint így kocsikázott keresztül-kasul a városon egész nap, hiába tartotta maga fölé az aranyos napernyőt, mégiscsak keresztültörtek azon is a nap sugarak, s napról napra feketébb lett az arca.
– A nap mégiscsak hatalmasabb, mint én, ó, bárcsak én is az lehetnék!
A hegy szelleme ismét megszólalt a feje felett:
– Meghallgattam a kívánságodat, te lész ezután a nap!
Úgy is lett, s a kőtörő boldogan küldte le égető sugarait a földre... De egyszerre csak egy felhő közeledett hozzá, eléje húzódott.
– Hát ez a rongyos felhő hatalmasabb, mint én? Nos, akkor felhő akarok lenni!
– Kívánságodat teljesítem – hangzott ismét a szellem hangja.
Rögtön felhővé változott a kőtörő, s ezentúl ott lebegett a nap és a föld között. De egyszerre csak a sziklára pillantott, amelyen azelőtt oly szorgalmasan dolgozott, az állott szilárdan, megingathatatlanul magában…
– Hát a szikla erősebb, mint én? Ó, bárcsak azzá lehetnék!
– Teljesítem kívánságodat, légy szikla!
Boldog volt most a szegény ember... Ám egy reggel nagy ütéseket érzett a fején; odapillant, hát egy ember vágja a követ csákányával, s szakadnak le egymás után a kődarabok…
– Hát egy földi emberke hatalmasabb lehet, mint én? Ó, bárcsak még egyszer én is az lehetnék!
– Légy hát emberré, ha úgy kívánod – szólt ismét a szikla szelleme.
Azzá is lett egy szempillantás alatt, s boldogan kezdte ismét fejteni a köveket a szikláról. Soha többé nem gondolt arra, hogy hatalmasabb legyen annál, ami.

Bohóka Frici ötlete
Mese a fecskéről, aki nem tudott útra kelni

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. szeptember 18. szerda

Captcha kép