Dió Magazin
Irodalmi és ismeretterjesztő portál

A Fülöp- szigeteki koboldmaki

A Fülöp- szigeteki koboldmaki

A Fülöp- szigeteki koboldmaki

 A Fülöp szigeteken ( Bohol) élő koboldmakik egyfajta sajátos, átmeneti helyet foglalnak el a félmajmok és a majmok között: megjelenésük és életmódjuk inkább a félmajmokra, hallószervük felépítése és vérszérumuk viszont inkább a majmokéra emlékeztet. Magasságuk 15 centiméter, súlyuk 50- 150 gramm, bundájuk színe barnásszürke.

Magyar nevüket az éjszakai életmódhoz alkalmazkodott, feltűnően nagy, párhuzamosan előre néző szemeiknek köszönhetik. Retinájuk mögül hiányzik az éjszakai emlősökre jellemző fényvisszaverő réteg. Ezt valószínűleg a földtörténet paleocén időszakában veszíthették el őseik (az ősmaradványok alapján ezek feltehetőleg az omomy-félék) , amikor átmenetileg nappali életmódra tértek át. Az éjszakai életmódra visszatérő koboldmakik nem növesztették "vissza" a fényvisszaverő réteget, hanem a szemeik nőttek meg – olyannyira, hogy már azokat forgatni is nehéz. A koboldmakik ezért inkább egész fejüket fordítják el, fejüket mindkét oldalra képesek 180 fokkal elforgatni! Fülük is feltűnően nagy, hártyás, a két fül egymástól függetlenül mozgatható.

Kitűnően ugranak: lábaik testarányosan olyan hosszúak, mint a békák, vagy a szöcskék lábai. Az is a békákhoz hasonló jellegzetességük, hogy alsó lábszáruk két csontja, a sípcsont ss a szárkapocs csont egyetlen, erős csontba forrt össze: ez a tibiofibula. Egy koboldmaki elugorhat akár három méterre is, vagy felugorhat akár másfél méterre. Farkuk hosszú és izmos, ezzel kormányozzák magukat ugrás közben. Ujjaikon, akár a többi főemlősén, a második és a harmadik ujjon kifejlődött "ápolókarmok" kivételével körmök nőnek. Ultrahanggal kommunikál, így az emberi fül egyáltalán nem érzékeli. Az új felfedezésben ironikus, hogy eddig némának gondolták az állatot. „Kiderült, hogy egyáltalán nem csendes élőlényről van szó, tulajdonképpen visít és mi nem is tudtunk róla" – magyarázta Marissa Ramisier, a Humboldt Egyetem biológusa. A legmagasabb hang, amit az emberi fül még érzékel nagyjából 20 kilohertz, a kismajom ehhez képest 70 kilohertzen visít és 91 kilohertzig képes érzékelni a hangokat. Ezek a képességek a denevérekkel teszik egy ligába a főemlőst.

Félhomályban kezdenek ételt keresni. Főleg rovarokat és kis hüllőket esznek. A nap folyamán visszavonulnak a rejtekhelyeikre, melyeket sűrű lombozatban vagy fa üregekben találnak. Visszavonulásuk általában két méteres magasságban helyezkedik el a vadászterületük szélén. Kedvelik a függőleges ágakat; azokon kéz- és lábujjaikkal, illetve az azok végén levő tapadókorongokkal kapaszkodnak. Területüket vizeletükkel és a mellükön található mirigy váladékával jelölik meg. A hímek nagyrészt magányosak, de egyes fajok kis családi csoportokat is alkotnak.

A párzási idők szezonálisak a legtöbb főemlőssel ellentétben. Legfeljebb 190 napos terhességi időszak után a nő egy nagyon fejlett bébit szül, aki (45-80 nap ) legkésőbb nyolcvan nap után elhagyja az anyja gondozását, és önállóan keresi az ételt. Legfőbb ellenségei a ragadozó madarak, a macskák és a nagy hüllők. Amennyiben nem ragadja el őket valamelyik ezek közül, és az ember sem háborgatja, úgy valószínűsítik, hogy 24 évig él.

Hát igen, az ember….Álltalában minden tudósításból kiamarad a legfőbb ellenség, az ember megemlítése. Pedig az ember minden itt felsorolt állatnál nagyobb veszélyt jelent ezekre a drága apróságokra. Elég csak, ha kiírtja a természetes élőhelyüket, vagy a természetes élőhelyükre betolakodva fényképezni kezd. Nem szabad pélául vakut használni fotózáskor, mert az amúgy éjjeli állatok nappal nagyon megijednének a villanástól, és előfordulhat, hogy depresszióba esnek. Ilyen esetben pedig képesek leállítani életfontosságú szerveik működését: nem esznek, nem isznak és egyszerűen meghalnak. Rabságban sem élnek sokáig, pedig a helyiek pénzkeresés lehetőségét látva bennük, bezárják és simogatásra kínálják fel a turistáknak őket. De ez a majomfajta bezárva is mély depresszióba esik és, öngyilkosságra hajlamossá válik. Eezért ha megtörténik a baj, addig veri a fejét a falba, míg holtan nem esik össze. 

Szerencsére egy ideje észbe kapott a sziget kormányzója, és végett vetett ennek a gyakorlatnak. Ma a koboldmakik csak hatalmas, természetes kertekben tekinthetők meg, ahol önkéntesek hada vigyáz arra, hogy senki ne nyúljon hozzájuk, és ne zaklassa őket. Mondanom sem kell, van dolguk elég!

Környezettudatosság a mindennapokban
A Dél-afrikai Hydnora virág

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. szeptember 19. csütörtök

Captcha kép